A felülvizsgálati kérelem erre irányuló külön engedély hiányában történő visszautasítása

Polgári jog Vagyon, Felülvizsgálat 2021. július 26.

A Kúria nemrég megjelent végzésében is megerősítette, hogy a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelem érdemi vizsgálat nélküli visszautasításához vezet, ha a felülvizsgálathoz a Kúria külön engedélyére van szükség, azonban ilyen engedélyt a felülvizsgálatot kérelmező fél nem terjeszt elő. 

Azon vagyonjogi perekben, ahol az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre utalással, azonos jogi indokok mentén hagyta helyben, főszabály szerint nincs lehetőség a jogerős ítélet Kúria általi felülvizsgálatát kérni. Az új polgári perrendtartás szabályozása azonban új és kivételes lehetőségként ilyen esetekre bevezette a felülvizsgálati eljárás engedélyezésének intézményét.

A felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet a felülvizsgálati kérelemmel együtt kell előterjeszteni. Az engedélyezés feltételeinek fennállását a kérelmezőnek kell konkrétan megjelölnie, illetve igazolnia.

A Kúria az engedélyezésről tárgyaláson kívül külön határoz. A Kúria nemrég hozott végzésében ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, előfordulhat, hogy a másodfokú ítélet indokolásában a fellebbezésben előadottakra tekintettel további jogi érvek, hivatkozások szerepelnek, vagy a másodfokú bíróság az ítélet indokolásában értékeli a fél másodfokú eljárásban megtett perbeli cselekményeit, illetőleg az elsőfokú bíróság által is helyesnek tartott és a döntését megalapozó érveit további érvekkel kiegészíti. Ezek önmagukban nem jelentik azt, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú döntés indokaitól eltért volna, és az elsőfokú ítéletet eltérő indokolással hagyta volna helyben. Vagyis az előbbi esetekben csekély esély mutatkozik arra, hogy a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem sikerre vezet.

Vissza a hírekhez