Agency in the system of the Civil Code (in Hungarian)

Polgári Jogi Kodifikáció, 1/2006. page 21-25

Az ügyleti képviselet szabályainak rendszertani elhelyezése

2005. december 15-én Hugh Beale professzor, az angliai Warwick egyetem oktatója és az angol jog felülvizsgálatát végző Law Commission tagja tartott előadást az ELTE jogi karán a képviselet jogintézményéről. Az alábbi beszámoló célja az előadáson elhangzottak továbbgondolásával és kiegészítésével annak felvázolása, hogy az új Polgári Törvénykönyv kodifikációja során a képviselet szabályozásainak kialakításához milyen kérdéseket szükséges végiggondolni.

A képviselet jogintézményének összehasonlító vizsgálatának problémáit az okozza, hogy a kontinentális és az angolszász jogrendszerek jelentősen eltérő dogmatikai és fogalmi rendszerben gondolkodnak. A tisztánlátást tovább nehezíti, hogy az Európai Szerződési Jog Alapelvei (a továbbiakban: Európai Alapelvek) olyan megoldást választott, amely egyaránt idegen a kontinentális és az angolszász gondolkodástól.

Az eltérő megközelítést a szóhasználat is megfelelően tükrözi. Az angol jog az „agency” kifejezést alkalmazza, amely a kontinentális jogok felfogásánál sokkal tágabb értelemmel bír, ide tartoznak ugyanis mindazon esetek, amelyekben valaki egy másik személy javára („on behalf of”) jár el. Az angol jog hatására az Európai Alapelvek 3. fejezete is az „agency” címet viseli, amelyet a magyar kiadás képviseletnek fordít. A magyar jogban ismert képviselet azonban nem azonos az agency-vel, annál sokkal szűkebb esetkört ölel fel. Erre a körre megfelelőbbnek látszik a „representation” kifejezés használata. Az Ole Lando által megkezdett jogegységesítést folytató munkacsoport ezért 2005 decemberi ülésén javasolta a szóhasználat pontosítását. Ennek megfelelően az Európai Alapelvek 3. fejezete a továbbiakban a „representation” címet viselné.

Az Európai Alapelvek a képviselet fejezetcím alatt két jogintézményt szabályoz: a közvetlen (direct representation) és a közvetett (indirect representation) képviseletet. Közvetlen képviseletről van szó abban az esetben, (a) ha a képviselő (agent) a képviselt (principal) nevében jár el, ideértve azt az esetet is, ha a képviselt kiléte csak a szerződéskötést követően válik ismertté. Közvetett képviselet esetén a közvetítő (intermediary) a megbízó utasításai alapján és érdekében, de nem a megbízó nevében jár el. Míg az előbbi esetben a képviselt és a harmadik személy közvetlenül kerülnek jogviszonyba, addig az utóbbi esetben a szerződés a közvetítő és a harmadik személy között jön létre. Bár az Európai Alapelvek indokolása arra utal, hogy a közvetlen és a közvetett képviselet közötti „megkülönböztetés minden európai országban többé-kevésbé ismert”, az ebben a formában – mint az az alábbiakban látható lesz – valójában mind a kontinentális, mind az angolszász jogok gondolkodásától idegen.

Az angol jog ugyanis a kontinentális jognál sokkal homogénebb jogintézményként kezeli a képviseletet, a „képviselő” kifejezés sokkal inkább általános és nem speciális jelentéssel bír. Az angol jog ezért nem tesz különbséget közvetlen és közvetett képviselet között, hanem túlnyomó részt egységes szabályozást alkot, amelyet aszerint differenciál, hogy a harmadik személy tudott-e vagy tudhatott-e arról, hogy a szerződő fél mögött egy megbízó áll. Ha a harmadik személy tudott a megbízó létéről, akkor az ismert megbízó (disclosed principal) szabályai, ha nem tudott, akkor a nem ismert megbízó (undisclosed principal) szabályai alkalmazandóak. Az előbbi esetben a megbízó és a harmadik személy, míg az utóbbi esetben a közreműködő és a harmadik személy között jön létre a szerződés, de utóbb igényt támaszthat egymással szemben az ismertté vált megbízó és a harmadik személy is. Az angol jog számára ezért idegen az Európai Alapelvekben (és általában a kontinentális jogban) elterjedt megközelítés, amely az alapján tesz különbséget, hogy a képviselő kinek a nevében jár el.

A magyar jogban a képviselet jogintézménye azokat a helyzeteket szabályozza, amelyekben a megbízó javára eljáró személy (képviselő) a megbízó nevében jár el, és a jogviszony a megbízó és a harmadik személy között jön létre. Nem a képviselet szabályi között rendezi a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) ezért azt a jogi helyzetet, amikor az eljáró személy úgy jár el egy megbízó javára, hogy a szerződést a saját nevében köti meg (bizomány). Ezekben az esetekben a szerződés a bizományos és a harmadik személy között jön létre.

Az alábbiakban az Európai Alapelvek osztályozásán keresztül vizsgáljuk a képviselet jogintézményét. A képviselet szabályai ennek alapján aszerint differenciálhatók, hogy a képviselő jognyilatkozata következtében kik között jön létre a szerződés: a képviselt és a harmadik személy között vagy a képviselő és a harmadik személy között.

1.         Közvetlen képviselet

1.1       A közvetlen képviselet fajtái

Közvetlen (indirect) a képviselet az Európai Alapelvek szóhasználata szerint, ha a képviselt kerül jogviszonyba a harmadik személlyel. Közvetlen képviselet nem csak akkor jön létre, ha a képviselő a képviselt személyét megjelöli (named principal), hanem akkor is, ha a képviselő csak annyit jelez a harmadik személynek, hogy ő képviselői minőségben jár el (unnamed vagy unindentified principal).

Viszonylag kevés probléma merül fel abban az esetben, ha a képviselő megnevezi, hogy más személy nevében és javára tesz jognyilatkozatot. Ilyen esetben a képviselő nem válik szerződő féllé, rendezni csupán azt szükséges, hogy milyen felelősség terhelje, ha meghatalmazás nélkül vagy azon túlterjeszkedve jár el, illetve, hogy jogosult legyen-e a képviseleti jogosultságát delegálni. Több probléma merül fel abban az esetben, ha a képviselő nem nevezi meg a képviseltet, csak annyit jelez, hogy más személy nevében és javára jár el. Az Európai Alapelvek 3:203. cikkelye csak annyit mond, hogy, ha a harmadik személy felszólítását követően ésszerű időn belül a képviselő nem nevezi meg a képviselt személyét, a szerződés őt fogja kötni.

Az angol jog álláspontja nem ennyire egyértelmű. Természetesen, ha a képviselő úgy jár el, hogy a képviselet tényét jelzi, és a képviselt személyt is megnevezi, a szerződés a képviselt és a harmadik személy között jön létre. Vitatott azonban a helyzet abban az esetben, ha csak a képviselet ténye ismert, a képviselt személye azonban nem (unnamed principal). Írásbeli szerződések esetén, illetve bizonyos szokások alkalmazása esetén a képviselő is felelhet a szerződés alapján.

Bár az Európai Alapelvek megoldása – úgy tűnik – kielégíti a gyakorlati igényeket, egy dogmatikai problémát azonban mégis felvet. A Ptk. alapján a szerződés akkor jön létre, ha a felek a szerződés lényeges tartalmi elemeiben megegyeztek. Bár a Ptk. maga nem határozza meg, hogy mi minősül olyan lényeges kérdésnek, amely nélkül nem jön létre a szerződés, a XXV. sz. PED hasznos kiindulásként szolgálhat ehhez. E szerint „[a]z ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés érvényes létrejöttéhez a tartalmi követelmények szempontjából szükséges – és egyben elegendő –, ha a szerződésről készül okirat tartalmából a felek személye mellett az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó akaratnyilvánításuk kitűnik, továbbá ha az okirat tartalmazza az ingatlannak és az ellenszolgáltatásnak a megjelölését, vagy ha az átruházás ingyenes, ez az okiratból megállapítható.” [kiemelés tőlem – G. P.] Hogyan jöhet létre szerződés a képviselt és a harmadik személy között, ha a harmadik személy nem tudja, hogy kivel köt szerződést? A Ptk. felfogása szerint nem jön létre a szerződés abban az esetben, ha a felek személye nem ismert. Ezt az elvet sértené, ha elismernénk, hogy a képviselt és a harmadik személy között jön létre a szerződés pusztán attól, hogy a képviselő jelzi, hogy nem a saját nevében jár el, de nem fedi fel, hogy valójában kit képvisel. Ezzel kapcsolatban az Előadó elmondta, hogy az angol felfogás szerint, ha a harmadik személy úgy köt szerződést a képviselővel, hogy tudja, hogy képviselővel szerződik, de nem tudja, hogy a képviselő kit képvisel, akkor a fél személye a szerződésnek nem lényeges eleme.

Az Európai Alapelvek egységesen szabályozza a közvetlen képviselet két fajtáját a képviselet létrejötte és megszűnése, valamint a felelősség és a szubdelegáció kérdésében.

1.2       A képviselet létrejötte és megszűnése

Az Európai Alapelvek 3:201. cikkelye alapján a képviselet kifejezett (express authority) vagy hallgatólagos (implied authority) meghatalmazással vagy vélelem (apparent authority) alapján jöhet létre. Vélelmezni kell a meghatalmazás megadását annak a személynek a részéről, akinek nyilatkozatai vagy magatartása alapján harmadik személy jóhiszeműen és ésszerűen azt hihette, hogy az eljáró személy meghatalmazása alapján cselekedett. Az Európai Alapelvek által szabályozott vélelmezett képviselet magában foglalja a Ptk. 220. §-ában szabályozott esetet, de tágabb annál. A 3:207. cikkelye alapján képviselet jön létre azokban az esetekben is, amelyekben a jogosulatlanul eljáró képviselő jognyilatkozatát a képviselt utólag jóváhagyja (ratification).

A common law szerint képviselet kifejezett vagy hallgatólagos meghatalmazáson túl létrejöhet utólagos jóváhagyás, szükséghelyzet (agency of necessity) alapján, valamint vélelem (presumed agency) alapján. Kivételesként ismeri el az angol jog a szükséghelyzetben létrejövő képviseletet. Ilyen esetekben úgy tesz valaki meghatalmazás nélkül jognyilatkozatot, hogy azáltal mégis egy másik személy válik jogosulttá, illetve kötelezetté. A jognyilatkozat elismeréséhez az szükséges, hogy azt a kvázi-képviselő jóhiszeműen, a képviselt érdekeinek figyelembe vételével tegye meg. A bírói gyakorlat vonakodik elismerni a szükséghelyzetben létrejövő képviseletet. Akkor kerül erre tipikusan sor, ha a felek között már áll fenn szerződéses jogviszony. Vélelmezett az együttélő házastárs és élettárs képviseleti joga a háztartási szükségletek körében.

A Ptk. 222. §-a a képviseleti jog létrejötte alapján megkülönböztet törvényen, hatósági rendelkezésen, alapszabályon és meghatalmazáson alapuló képviseletet. A 220. § ezt a felsorolást egészíti ki a vélelmezett képviselet eseteivel. Emellett a bírói gyakorlat ismeri a látszaton alapuló képviseletet. A vélelmezett és a látszaton alapuló képviselet elhatárolásáról szóló eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy „[a] bírói gyakorlat ismeri még a harmadik jóhiszemű személyek irányában az ún. látszaton alapuló képviseletet. Ez olyan dolgozók tekintetében áll fenn, akik beosztásuknál fogva rendszeres tárgyalásokat folytatnak és a harmadik jóhiszemű személyek a munkáltató, illetve szervezeti képviselője eljárásából (pl. maga küldi a tárgyalásra a dolgozóját és annak eljárását már más alkalommal is jóváhagyta) alapos okkal következtetnek arra, hogy az illető személynek képviseleti jogosultsága van.” A jelen vizsgálat tárgyát az ügyleti képviselet szabályai képezik. Ügyleti képviselet meghatalmazással jön létre. A meghatalmazással a meghatalmazó egyoldalúan felhatalmazza a meghatalmazottat arra, hogy helyette és nevében jognyilatkozatot tegyen vagy elfogadjon. A meghatalmazás címzett jognyilatkozat, amelynek címzettje a Ptk. 222. § alapján egyaránt lehet a képviselő, a másik fél vagy az érdekelt hatóság. A joggyakorlat elismeri, hogy képviseleti jog (meghatalmazási elemet is magában foglaló) megbízási szerződéssel is létesíthető abban az esetben, ha a megbízás jognyilatkozat tételére irányul.

Az Európai Alapelvek alapján a meghatalmazás megszűnéséhez négyféle ok vezethet: (a) a képviselő meghatalmazásának a felek általi megszüntetése, (b) a meghatalmazás idejének lejárta vagy a meghatalmazás teljesítése, (c) a képviselő fizetésképtelensége, halála vagy cselekvőképtelenné válása, (d) a megbízó fizetésképtelenné válása. Ezen jogi tények azonban csak abban az esetben vezetnek a meghatalmazás megszűnéséhez, ha azokról a harmadik személy tudomást szerzett vagy arról tudomást kellett volna szereznie. Az Európai Alapelvek nem szabályozza, de az indokolása alapján elismeri a visszavonhatatlan meghatalmazás (irrevocable authority) érvényességét is. A Ptk. szerint a meghatalmazás visszavonásig érvényes. A Ptk. azonban kifejezetten tiltja a visszavonás jogáról való lemondást. A Ptk. szabályaiból nem egyértelmű, hogy mikor szűnik meg a képviselet. A megbízás megszűnésének szabályai ugyanis kimondják, hogy a képviselő a megszűnéstől számított ésszerű ideig ellátja azokat a feladatokat, amelyek a képviselt vagy jogutódja érdekeinek védelméhez szükségesek. Nem rendelkezik azonban a törvény arról, hogy ilyen esetekben képviselőként jár-e el. A common law is az Európai Alapelvekben szabályozott megszűnési okokat ismeri, eltérően szabályozza azonban a megszűnés joghatásait. Az angol jog szerint a képviseleti jog azonnali hatállyal megszüntethető.

1.3       A képviselő felelőssége és a képviselet delegálása

Ha a képviselő meghatalmazás hiányában vagy azon túlterjeszkedve jár el, a jognyilatkozatai nem kötik se a képviseltet, se a harmadik személyt. Ha a képviselt ilyen esetekben utólag sem hagyja jóvá a képviselő jognyilatkozatát, a képviselő köteles lesz a harmadik személy kárát megtéríteni, kivéve, ha a harmadik személy tudta vagy tudnia kellett, hogy a képviselő meghatalmazás nélkül vagy a meghatalmazáson túlterjeszkedve jár el. A jóhiszemű álképviselő kártérítés kötelezettségének mértékében jelentősen eltérnek az európai jogok. A német jog a felelősség mértékét a szerződés megkötéséből eredő károkban limitálja. Az angol jog kezdetben hasonló álláspontot foglalt el, amikor kimondta, hogy az álképviselők csak akkor felelnek, ha gondatlanul jártak el. A bíróság azonban a XIX. század közepén kimondta, hogy „[a]z a tény, hogy az álképviselő őszintén úgy hiszi, hogy jogosult eljárni, megváltoztatja tettének morális megítélését; erkölcsi ártatlansága azonban azzal szemben, akit ő vett rá a szerződésre, nem segíti ezt a személyt és nem csökkenti a kellemetlenséget és kárt, amelyet elszenvedett.” A döntés következtében egységessé vált annak megítélése, hogy az álképviselő jóhiszeműségétől függetlenül felel a harmadik személynek okozott károkért.

Az Európai Alapelvek főszabályként lehetővé teszi a képviseleti jog delegálását (alképviselet). Ez alól kivételnek minősül a személyes jellegű feladatok ellátása, valamint azok a feladatok, amelyek esetében ésszerűen elvárható, hogy azokat maga a képviselő végezze el. A Ptk. nem rendelkezik az alképviseletről, és a bírói gyakorlat és a jogirodalom alapján sem egyértelmű, hogy arra van-e lehetőség. Az új Ptk.-ban szükséges lenne ezt a kérdést rendezni. Megfelelő megoldásnak tűnik az Európai Alapelvek vonatkozó szabálya. Alképviselet esetén ugyanis a képviselő felelőssége kellő biztonságot jelenthet a képviselt számára, ezért szükségtelennek tűnik az alképviselet lehetőségét megtiltani.

2.         Közvetett képviselet

Közvetett képviselet (indirect representation)jön létre az Európai Alapelvek szerint, ha a közvetítő (a) a megbízó utasításai alapján és a megbízó érdekében, de nem a megbízó nevében jár el, vagy (b) a megbízó utasításainak megfelelően jár el, de a harmadik személy ezt nem tudja és nem is tudhatja. Ilyen esetekben a szerződés a közreműködő és a harmadik személy között jön létre.

A kontinentális jogokban általában a közvetett képviselet nem ismert, annak funkcióját a bizományi konstrukciók töltik be. Ilyen esetekben a harmadik személy a bizományossal kerül jogviszonyba, függetlenül attól, hogy a harmadik személy tudta-e, hogy bizományossal szerződik. A Ptk. miniszteri indokolása kimondja, hogy „[a] bizomány ellátása (…) a bizományi szerződés mellett további szerződési viszonyt eredményez; ennek alanyai a bizományos és a vele adásvételi szerződést kötő harmadik személy. A megbízó és a bizományossal szerződő harmadik között nincs jogviszony; a harmadikkal szemben a jogok és kötelezettségek a bizományost illetik és terhelik, éspedig akkor is, ha a harmadik tudta, hogy bizományról van szó és ismerte a megbízót is.”

Mivel az angol jogban a képviselet a kontinentális jognál sokkal egységesebb jogintézmény, a bizományosi konstrukciók is képviseletnek minősülnek, mivel ezekben az esetekben is a közreműködő valakinek a javára jár el. A bizományosi konstrukció az angol jogban az undisclosed principal jogintézményével valósítható meg.

A közvetett képviselet eddig bemutatott szabályaiban semmi különös nincs: a közreműködő nem jelzi, hogy valakinek az érdekében jár el, ezért ő válik szerződő féllé. Meglepő viszont az a szabály, amikor a szerződésszegés esetén a képviselt és a harmadik személy közvetlenül kerül jogviszonyba egymással. Az Európai Alapelvek 3:302-3:303. cikkelye értelmében, ha a közvetítő személy (a) fizetésképtelenné válik, (b) alapvető szerződésszegést követ el a megbízóval vagy a harmadik személlyel szemben vagy (c) a teljesítés esedékessége előtt egyértelművé válik, hogy alapvető szerződésszegésre fog sor kerülni, a képviselt vagy a harmadik személy kérésére a közvetítő köteles a képviseltet és a harmadik személyt megjelölni. Ezt követően a képviselt és a harmadik személy közvetlenül egymással szemben gyakorolhatják azokat a jogokat, amelyek a közvetítőt és a harmadik személyt egymással szemben megillették. A közvetlen igényérvényesítés feltétele – az engedményezés mintájára – a jogviszonyban résztvevő többi személy értesítése. Az értesítést követően a harmadik személy, illetve a képviselt többé nem jogosult arra, hogy a közvetítő számára teljesítsen.

Az angol jogban az undisclosed principal elve rendkívül vitatott: a bírói döntések ellentmondóak és a jogirodalom sem tudta kialakítani az elv dogmatikai hátterét. Az angol jog kiindulópontja ugyanis az, hogy a megbízó perelhet és perelhető a közreműködő által kötött szerződés alapján. „A szabály pontos alapja (…) nem világos, és a privity of contract elvével nehezen összeegyeztethető. Talán a legegyszerűbben úgy magyarázható meg, mint az elv alóli kivétel, amelyet a kereskedelmi élet igényei (commercial convenience) indokolnak.” Még határozottabban fogalmaz Beale, aki szerint az undisclosed principal „szabályának jogi alapja, és ennek következtében annak teljes alkalmazási köre még mindig bizonytalan. Sokan mutatnak rá, hogy annak alkalmazását sohasem gondolták végig [kiemelés tőlem – G.P.].

A közvetett képviselethez kapcsolódó esetekből az Előadó nagyon szemléletesen két típusú jogi problémát vezetett le: egy dologi és egy szerződési jogit. A dologi jogi kérdés arra vonatkozik, hogy a közvetítőnél lévő áru, illetve az áruért befolyt vételár tulajdonjoga kit illet. A kötelmi jogi kérdés a képviselt és a harmadik személy közötti igényérvényesítés lehetőségét vizsgálja.

2.1       A dologi jogi kérdés

Mivel az Európai Alapelvek dologi jogi aspektusokat nem rendez, a dologi jogi kérdés bemutatása során kizárólag az angol és a magyar jog megoldását vizsgáljuk. A képviselettel kapcsolatos angol jogesetek első csoportját olyan esetek képezték, amelyekben egy gyártó termékeit egy közvetítő (factor) értékesítette a fogyasztóknak úgy, hogy nem jelezte, hogy egy meghatalmazó javára jár el. Bár a közvetítő nem volt tulajdonos, a saját nevében értékesítette a terméket, így a vevők nem tudhatták, hogy nem közvetlenül a tulajdonossal kerültek jogviszonyba. A dologi jogi kérdés annak kapcsán merült fel, hogy nehezen megoldható helyzetekhez vezetett az az eset, amikor a közvetítő csődbe ment. A bíróságnak arra a kérdésre kellett választ találnia, hogy a fizetésképtelen közvetítőnél lévő, még nem értékesített áru vagy az áruért befolyt, és még a közvetítő birtokában lévő ellenérték kinek a tulajdona. A kérdésre adott válasz rendkívül fontos: ez dönti el, hogy a kérdéses vagyontárgyak a közvetítő csődvagyonának részét képezik-e.

Az angol jog már az 1700-as években arra a következtetésre jutott, hogy az áru és az áruért befolyt vételár egyaránt a képviselt tulajdonát képezik, a közvetítőt kizárólag a dolog birtoka illeti meg. Az egybehangzó álláspont szerint tehát a közvetítőnél lévő dolgok nem képezik részét a közvetítő fizetésképtelensége esetén a közvetítő csődvagyonának.

A Ptk. a bizományi szerződés szabályai között szűkszavúan rendelkezik tulajdonjogi kérdésekről. A Ptk. 509. § (3) bekezdése kimondja, hogy a bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt a) a bizományossal szerződő féllel szemben fennálló és a megbízót illető követelésekre; b) vételi bizomány esetén a bizományos által megvett dolgokra; c) a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt olyan pénzösszegekre, amelyekről megállapítható, hogy a megbízót illetik. Ez azonban nem ad választ a tulajdonjog átszállásának kérdésére. Sem a Ptk., sem bírói gyakorlat nem szabályozza az átadott dolog, illetve a befolyt vételár tulajdonjogát. Harmathy ezzel kapcsolatban rámutat, hogy „[a]z olyan bizományi szerződéseknél, amelyek a bizományt a megbízás felé közelítik, s kiemelik a bizományos képviselői jellegű tevékenységét, könnyen megérthetőnek tartjuk azt, hogy a megbízó tulajdont szerezzen akkor, amikor a bizományos – a megbízó javára – átveszi a dolgot. Más esetekben, ahol a szerződés a bizományos képviselőként való eljárását nem szolgálja, ott a tv. gondolatmenetét kell alapul venni, ez pedig a bizományos képviselővé való minősítése ellen szól. Az következnék tehát, hogy a bizományos szerez tulajdonjogot a harmadik személyektől átvett dolgon, és a megbízóra csak akkor száll át a tulajdonjog, amikor a bizományos neki átadja a dolgot.”

Kétségtelen, hogy attól függetlenül, hogy a jogalkotó hol és milyen konstrukcióban kívánja szabályozni a bizományi szerződést, szükséges egyértelműen szabályozni a tulajdonjog kérdését. A magyar jogi gondolkodástól idegen, hogy a felek a birtokátruházástól függetlenül szabályozhatják a tulajdonjog átszállásának kérdését. Az új Ptk. Dologi jogi Könyve nagyobb szabadságot kíván adni a feleknek abban, hogy a birtokátruházást a tényleges átadás mellett milyen könnyített módon tehetik meg, de a tulajdonátszállás időpontját a törvény kógens módon rendezi.

2.2       A kötelmi jogi kérdés

A kötelmi jogi kérdés úgy merült fel, hogy, ha a harmadik személy szerződést szeg (azaz tipikusan: késedelembe esik a vételár kifizetésével), a képviselt jogosult-e közvetlenül, a saját nevében követelni a teljesítést. A bíróság a XIX. század elején arra a következtetésre jutott, hogy ha a vételárat a harmadik személy megfizette volna, az a képviselt tulajdonát képezné, ezért indokolatlan lenne megtiltani, hogy a képviselt közvetlenül felléphessen a harmadik személlyel szemben. A főszabály alól négy kivétel létezik. A képviselt nem perelhet, ha (a) a képviselt és a közvetítő közötti szerződés a közvetlen perindítás lehetőségét kizárta, (b) a szerződés személyes jellegű volt, azaz a közvetítő személye meghatározó, (c) a harmadik személy már teljesített a közvetítőnek, (d) ha a harmadik személynek beszámítható követelése van a közvetítővel szemben, amely azelőtt keletkezett, hogy a harmadik személy tudomást szerzett arról, hogy a közvetítő a képviselt javára járt el.

Bár a gyakorlatban egyértelmű, hogy a képviselt közvetlenül fordulhat a harmadik személlyel szemben, a szabály jogi alapja erősen vitatott. A Court of Appeal már 1901-ben kimondta, hogy a szerződés a képviselt és a harmadik személy között jön létre, de több olyan jogi helyzet is létezik, amely ezt megkérdőjelezi. A jog a képviselt mellett – az engedményezés analógiájára – elismeri a közvetítő perindítási jogát is.

Az angol jog – részben az undisclosed principal-lel kapcsolatos bizonytalanság miatt – bizonyos esetekben lehetővé teszi, hogy a közvetett képviselet ne jöhessen létre, azaz a képviselt ne léphessen fel a harmadik személlyel szemben. A képviselt nem léphet fel, ha a közvetítő és a harmadik személy közötti szerződés ezt kizárja. A kizárás megvalósulhat kifejezett szerződéses kikötéssel vagy hallgatólagosan. Nincs lehetőség a képviselt fellépésére a személyhez kötött szerződések esetében sem, azaz ha a közvetítő által kötött szerződésben a közvetítő személyes részvételének különös jelentősége van. Ez utóbbi kategória értelmezésére analógiaként két esetcsoport szolgál: a nem engedményezhető követelések és a harmadik személy által nem teljesíthető szerződések kategóriája. A Privy Council 1994-ben az engedményezési analógiát elutasította.

A Ptk. 509. § (1) bekezdése világossá teszi, hogy a bizományosi szerződés alapján kötött szerződés a bizományos és a harmadik személy között jön létre. A Ptk. miniszteri indokolása ezzel kapcsolatban kimondja, hogy „[a] harmadik személy tehát csak a bizományossal szemben léphet fel. Ez már azért is indokolt, mert rendszerint a harmadik csak a bizományost ismeri és benne bízva kötötte meg a szerződést. Általában a megbízó sem léphet fel közvetlenül a harmadikkal szemben; a felmerülő igényeket a bizományosnak kell érvényesítenie. Kivételesen mégis lehetségessé válhat, hogy a megbízó – a bizományos engedményezése alapján – a harmadik személlyel szemben közvetlenül is fellépjen.”

3.         Összefoglalás: bizományi szerződés vagy közvetett képviselet

Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája szerint „[m]egfontolandó, hogy az új Ptk. rendelkezzen a közvetett képviseletről is.” Ehhez mintául az Európai Alapelvek szolgálna. Kérdés, hogy a jelen beszámolóban bemutatottak fényében valóban indokolt-e ez a lépés. Bár tény, hogy a Ptk.-nak mind a képviseleti (azaz: közvetlen képviseleti), mind a bizományi szerződési szabályai átgondolásra és modernizációra szorulnak, összességében elmondható, hogy a magyar jogban meggyökeresedett és dogmatikailag is világosnak tűnik a képviselet és a bizomány megkülönböztetése.

Az Európai Alapelvek képviseleti szabályai jól tükrözik az Európai Alapelvek több rendelkezésén érzékelhető kompromisszumokra törekvés hátulütőit. A kontinentális és az angolszász jog felfogása olyan jelentősen eltér, hogy azt csak jelentős leegyszerűsítés árán lehet közös nevezőre hozni. Az így elért megoldás azonban idegen mind a kontinentális, mind az angolszász jogi gondolkodástól.

További kérdés, hogy érdemes-e az angolszász jog megoldását egy olyan jogintézmény kapcsán mintának tekinteni, amely az angol jogászok számára is nehezen érthető. Az undisclosed principal jogintézményét vizsgáló tanulmányok valójában nem képesek megindokolni a jogintézmény szabályait. Hugh Beale előadásának végén felidézte, hogy az Európai Bizottság Közös Hivatkozási Keret (Common Frame of Reference)projektjében a képviselettel foglalkozó munkacsoport ülésén épp egy angol jogász volt az, aki a közvetett képviselet elvetése mellett érvelt. Hugh Beale – az undisclosed principal intézményét angol specialitásnak nevezve – semmilyen érvet nem látott annak a magyar jogba való átvétele mellett.

Ha a jogalkotó a hatályos szabályozási rendszert tartja fenn, akkor szükséges a kodifikáció során átgondolni, hogy a képviselet és a bizomány szabályai mellett szükség van-e átmeneti esetek szabályozására. Ilyen lehet például az az eset, amikor a képviselő nem nevezi meg a képviselt személyét. Ennek szabályozása során szükséges újragondolni, hogy a szerződés mely elemei minősülnek lényegesnek a szerződés létrejötte szempontjából. Szükséges rendezni, hogy bizomány esetén milyen esetekben szükséges megteremteni a megbízó és a harmadik személy közötti kapcsolat lehetőségét. A bizomány újraszabályozása során egyértelművé kell tenni, hogy a megbízó mikor szerez tulajdont, és újra kell gondolni, hogy szükséges-e a megbízó és a harmadik személy közötti közvetlen kapcsolat megteremtése egyes esetekben.

Összességében úgy tűnik, hogy a közvetlen és a közvetett képviselet által rendezni kívánt helyzetekre a képviselet és a bizomány szabályai kielégítő megoldást nyújtanak. Kielégítő eredményt azonban csak akkor érhet el a jogalkotó, ha a képviselet és a bizomány szabályait valóban a kereskedelmi forgalom igényeihez igazítja.