Gratuitous nature of securities

Jurisprudential Journal 2015/12.

I. A kérdés felvetődése

Nem ritka eset, hogy egy kötelezett tartozásáért – kezességvállalás vagy zálogjog-alapítás formájában – biztosítékot nyújtó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenné válik, és felszámolás alá kerül. Ilyenkor, mind a biztosíték jogosultja, mind pedig a felszámolási eljárás kimenetele szempontjából lényeges kérdés, hogy a felszámolási eljárásban adósnak minősülő biztosítékot nyújtó személyt terheli-e fizetési kötelezettség a kezesség alapján, illetve annak tűrésére vonatkozó kötelezettség, hogy a zálogjogosult kielégítési jogát gyakorolja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyából. Az ilyen helytállási kötelezettségek különösen hátrányosan érintik az adós vagyoni helyzetét, mert azzal szemben jellemzően nem áll egyenértékű szolgáltatás, tehát annak teljesítése egyoldalúan csökkenti a felszámolási eljárásban rendezendő hitelezői követelések fedezetéül rendelkezésre álló vagyont. Érthető ezért, hogy a felszámolók szabadulni igyekszenek az ilyen kötelezettségektől. Ennek egyik módja a kezességi illetve a zálogszerződés megtámadása a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján, azon a címen, hogy az adós a biztosítéknyújtással a vagyona terhére ingyenes kötelezettséget vállalt.

Ismétlődően felvetődő kérdés tehát, hogy ingyenes kötelezettségvállalásnak minősül-e a kezességvállalás illetve zálogjog-alapítás, tekintettel arra, hogy a kezesség illetve a zálogjog jogosultja a biztosítékot nyújtó személy részére e kötelezettségvállalásért nem nyújt ellenszolgáltatást.

Ebben a kérdésben született egy másodfokú ítélet a közelmúltban (Szegedi Ítélőtábla Gf. III. 30 227/2014., BDT2015. 3342. számon). Ebben a döntésben az Ítélőtábla helyben hagyta az első fokú bíróság ítéletét, amely elutasította a felszámolás alatt álló adós által vállalt kezességet a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján megtámadó keresetet. Az Ítélőtábla döntésének – a közzétett döntés kiemelt részében szereplő – alapvető indoka az, hogy „[A] kezességgel biztosított követelés visszterhessége folytán visszterhes a kezesi teljesítés is”. A határozat közzétett indokolásában ez kissé bővebben úgy van kifejtve, hogy „a kezes ugyanannak a szerződésből származó tartozásnak válik a kötelezettjévé, amelyért a szerződés adósa”. Az adott esetben a kezesség egy szállítási szerződés megrendelőjének fizetési kötelezettségét biztosította, és az Ítélőtábla úgy foglalt állást, hogy „[A] mellékkötelezettség mint biztosíték, a szállítás mint szolgáltatás ellenében terheli a személyes kötelezettet és a kezest. A szállítási szerződés visszterhes […] Ez a visszteher a kezes irányában is fennmarad.” (Kiemelés tőlünk.)

Az Ítélőtábla a fenti indokolást még kiegészítette két érvvel: az ítélet egyrészt hivatkozik arra, hogy a tartozásért helytálló kezest a főkötelezettel szemben megtérítés igény illeti meg, másrészt kijelenti, hogy „[A]z alapszerződés jogosultja számára pedig közömbös, hogy a kezes milyen érdekből vállalja el a kezességet. A kezesi szerződés érvényességét tehát nem érinti, hogy a kezességet vállaló harmadik személy milyen megfontolásból fogadja el a főkötelem adósának a felkérését a kezesség elvállalására és az sem, hogy a főkötelezettől annak elvállalása ellenében kért-e és ha igen, milyen ellenszolgáltatást a kezes.”

Korábban, egy a személyes adóstól különböző kötelezett által kötött zálogszerződés megtámadása kapcsán született – egyébként szintén a Szegedi Ítélőtábla döntését felülvizsgáló – hasonló ítélet, amelynek indokolása több helyen szinte szó szerint megegyezik a fentivel, amely nyilvánvalóan ez utóbbi alapján született (LB-H-GJ-2010-3. bírósági határozat; Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.278/2009/8.). A kezesség és a személyes adóstól különböző személy által alapított zálogjog mind funkciójában, mind pedig szerkezetében lényeges hasonlóságokat mutat, hiszen mindkét esetben egy, az alapjogviszonyon kívül álló személy helytállási kötelezettsége jelenti az ügylet biztosítékát. A kettő közötti különbség – a kezest fizetési, míg a zálogkötelezettet csupán tűrési kötelezettség terheli – a vizsgált kérdés szempontjából nem jelentős. E hasonlóság – amelyre egyébként az ítélőtáblai határozat is utal – alapján nevezték a régi irodalomban az ilyen zálogjogot dologi kezességnek. Jogos tehát az, hogy a két esetet ebből a szempontból egyenlően kell megítélni, azaz a kezességgel kapcsolatos megállapítások megfelelően irányadóak a zálogjogra is.

Az itt bemutatott ítélet vizsgálata során a következő kérdésekre kell választ adnunk: Kinek, milyen szolgáltatást nyújt a kezes? Valóban visszterhessé teszi-e az alapszerződés visszterhessége a kezességet? A kezességgel kapcsolatos jogviszonyok közül melyikben kell keresnünk az ellenszolgáltatást? A kezesnek a főkötelezettel szembeni megtérítési igénye visszterhessé teszi-e az amúgy ellenszolgáltatás nélkül elvállalt kezességet? Valóban közömbös-e – és ha igen, miért – a kezességi szerződés érvényessége szempontjából az, hogy a kezes kapott-e ellenszolgáltatást a kezesség elvállalásáért? Kiindulásul rögzíteni kell, hogy az ítélőtáblai döntés eredménye megnyugtató, hiszen a kezesség biztosítéki értékét jelentősen csökkentené az, ha a jogosultnak számolnia kellene azzal a kockázattal, hogy – az ellenszolgáltatás hiánya vagy elégtelen volta miatt – a kezesség érvénytelen. A kezesség megértése szempontjából azonban nem mindegy, hogy milyen úton jutunk el a kívánt eredményre.

II. A kezesség gazdasági funkciója

Amint az Ítélőtábla határozata is leszögezi, a kezesség „főkötelmet biztosító mellékkötelezettség”. Ez a meghatározás a kezesség biztosítéki funkcióját emeli ki, ami mindenképpen helyes kiindulópont. Azonban a kezesség megértéséhez nem elegendő ennyit mondani, tovább kell árnyalni a kezesség gazdasági szerepét.

Kiindulásul fel kell idézni, hogy a kezesség a hitelező (jogosult), az adós (főkötelezett) és a kezes közötti háromszereplős jogviszony-rendszerben értelmezhető. A kezességvállalás igénye a hitelező és az adós közötti (alap-) jogviszonyban merül fel. A kezességvállalás hátterében jellemzően az áll, hogy a jogosult csak azzal a feltétellel hajlandó hitelezni (pl. fizetési haladékot engedni) az adósnak, ha az megfelelő biztosítékot nyújt számára. E biztosítéknyújtás tipikusan kezesség vagy zálogjog formájában történik. A főkötelezett „állít” kezest az őt terhelő adósság biztosítékaként, és ezzel teljesíti a hitelnyújtás szerződéses feltételét, jogosulttá válik a hitel igénybevételére. Ennek megfelelően, amint ez az Ítélőtábla döntésében is szerepel, a kezességvállalásra általában a főkötelezett kérésére kerül sor, a kezes elsősorban a főkötelezettel szemben vállalja, hogy kezességet fog vállalni érte. A kezes tehát, a kezesség nyújtásával a főkötelezettel szembeni kötelezettségvállalását teljesíti, a főkötelezett számára nyújt szolgáltatást: megerősíti annak hitelképességét, és ezzel elérhetővé teszi számára a hitelt.

A kezesség gazdasági tartalma az adósért való helytállás, amelynek következtében a hitelezés kockázata, részben vagy egészben, átszáll a hitelezőről a kezesre. A kezes jellegében ugyanolyan hitelezési kockázatot vállal, mint a kölcsönt nyújtó hitelező, ezért a kezesség a hitelezés körébe tartozó ügylet. Ebből a szempontból lényeges újdonságot tartalmaz a Ptk. 6:382. § (1) bekezdése, amely egyértelművé teszi, hogy a kezesség maga hitelügylet, a kezesség elvállalására vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazó szerződés pedig fogalmilag hitelszerződésnek minősül. A helytállási kötelezettség vállalásával tehát a kezes hitelt nyújt az adós számára – ez a kezes által a főkötelezettnek nyújtott szolgáltatás lényege.

III. A kezesség és a főkötelezettség viszonya

A kezesség elvállalása egyszerre két jogviszonyban releváns: a kezes egyrészt eleget tesz az adóssal szemben vállalt, a kezesség nyújtására vonatkozó kötelezettségének, másrészt pedig kötelembe lép a hitelezővel, ezáltal jön létre helytállási kötelezettsége. A kezes az adóssal szemben csak a kezesség kibocsátását vállalja, az elvállalt kezességből fakadó helytállási kötelezettség pedig már csak a hitelezővel szemben köti őt. A kezesség elvállalásával a kezes nyújtja azt a szolgáltatást, amire kötelezettséget vállalt az adóssal szemben, ezzel az adós eléri célját, és a hitelező is megkapja, amit igényelt az adóstól. A kezesség tehát kétfázisú ügylet, két egymásra épülő kötelezettségvállalás: az alapelköteleződésre a kezesnek az adóssal szembeni jogviszonyában kerül sor, a hitelezővel pedig e kötelezettség teljesítéseként, a tényleges kezességvállalással kerül kapcsolatba a kezes.

A kezesség elvállalásával a hitelező pozíciója megerősödik: követelését az adós nem teljesítése esetén egy másik kötelezettel, a kezessel szemben is érvényesítheti. Az alapkötelezettség és kezesség viszonyát alapvetően a járulékosság fogalma jellemzi (Ptk. 6:417. §). A kezesség járulékos jellege alapvetően azt jelenti, hogy a kezességből fakadó helytállási kötelezettség feltételezi egy alapkötelezettség létét, és a helytállási kötelezettség terjedelme és alapvető feltételei igazodnak az elmulasztott főkötelezettséghez. A kezességet, annak járulékos jellege szorosan köti a főkötelezettséghez, azonban a járulékosság nem eredményezi azt, hogy a kezes a főkötelezettségnek válik kötelezettjévé. A főkötelezett és a kezes kötelezettsége két különböző, bár sok szempontból egymáshoz kapcsolódó kötelezettség. A két kötelezettség különböző voltát leginkább a kötelezettség jogcímének vizsgálata mutatja meg. A főkötelezett az alapszerződésből fakadóan, és jellemzően a másik fél teljesítésének viszonzásaként tartozik fizetni vagy egyéb szolgáltatást nyújtani. A kezes, ezzel szemben, az adóssal kötött szerződése alapján, helytállási kötelezettség vállalásával, biztosítékot nyújt a jogosult számára, amelynek tartalmát és feltételeit a kezességi szerződés határozza meg (ugyanannak a főkötelezettségnek a biztosítására, a szerződés rendelkezéseinek függvényében, különböző tartalmú kezességek szolgálhatnak). A Ptk. 6:422. § (1) bekezdése azt is egyértelművé teszi, hogy a kezes helytállási kötelezettsége nem a főkötelezettséggel egyidejűleg válik esedékessé.

Látszik tehát, hogy az alapkötelezettség és a kezesség célja, gazdasági rendeltetése, szerződési háttere és esetenként a tartalma egyaránt eltérő. Mindez a kezességnek az alapkötelezettségtől különálló jellegét támasztja alá. A kezes, a kezesség elvállalásával, nem lép be az alapjogviszonyba, hanem amellett, egy azzal párhuzamos jogviszony jön létre közte és a hitelező között. Természetesen a kezesség teljesen nem szakadhat el a főkötelezettségtől, hiszen fogalmilag annak biztosítékául szolgál, de nem is azonosítható azzal.

A Legfelsőbb Bíróság 1/2007. PJE határozata még az itt vizsgált ítéletekkel egyezően, úgy foglalt állást, hogy a kezes ugyanazért a követelésért felel, mint a főadós; a Ptk. alapján azonban ez az álláspont meghaladottá vált, és az 1/2014. PJE határozat szerint a Ptk. alapján elbírálandó ügyekben ez a jogegységi határozat már nem alkalmazandó.

Mivel a főkötelezettség és a kezesség különböző jogviszonyokból fakadó, különböző jogcímen fennálló és nem is feltétlenül azonos tartalmú kötelezettség, mindkettő esetében külön-külön vizsgálandó, hogy a kötelezettségvállalásra ellenszolgáltatás fejében vagy pedig ingyenesen kerül-e sor. A két kötelezettség e tekintetben semmilyen módon nem kötődik egymáshoz. Az a körülmény, hogy a főkötelezettséggel szemben ellenszolgáltatás áll vagy nem áll, semmilyen módon nem határozza meg azt, hogy a kezességet ingyen vagy ellenszolgáltatásért vállalták-e el. Az adós tartozása a hitelező által nyújtott szolgáltatás fejében áll fenn, a kezes pedig – hitelképessége megerősítése révén – az adósnak nyújt szolgáltatást. A két szolgáltatás tartalma más, és az értük járó ellenszolgáltatás is különböző. Mindebből az következik, hogy nem helytálló az ítélőtáblának az az álláspontja, amely szerint az alapszolgáltatás visszterhes jellege visszterhessé teszi a kezességet is. Visszterhes főkötelezettséget ingyenes vagy visszterhes kezesség egyaránt biztosíthat. Esetenként, a konkrét tényállás alapján dönthető csak el, hogy a biztosíték nyújtására ingyenesen vagy visszterhesen került-e sor (családtagok, barátok jellemzően ingyenesen, az üzleti élet profi szolgáltatói pedig díjazás ellenében vállalják a kezesség nyújtását).

IV. Melyik jogviszonyban keressük az ellenszolgáltatást?

A kezesség ingyenessége vagy visszterhessége körüli vita nagyrészt abból fakad, hogy nem egyértelmű, hogy pontosan mit is kell érteni e kérdés alatt. A kezesség kapcsán két jogviszony áll fenn, és mindkét jogviszonyban terheli a kezest egy kötelezettség – a kezesség elvállalására, illetve az adósért való helytállásra. Melyik kötelezettségvállalással szemben érvényesül a visszterhesség követelménye? Mindkettővel, vagy csak az egyikkel? Ez utóbbi esetben melyik az a kötelezettségvállalás, amellyel ellenszolgáltatás kell, hogy szemben álljon?

Bár a fentiekből talán már világos, az egyértelműség értelmében mégis le kell szögezni, hogy a kezesség visszterhessége kapcsán nem az a kérdés, hogy a hitelező, hanem az, hogy az adós nyújt-e ellenszolgáltatást a kezesnek. A hitelező soha nem fizet külön azért, hogy az adós kezest állít, zálogjogot alapít, vagy egyéb biztosítékot nyújt számára. Ezek nem önálló szolgáltatások, hanem a hitel igénybevételének a szerződésben előírt feltételei; olyan eszközök, amelyek növelik annak valószínűségét, hogy a hitelező hozzájut ahhoz, ami őt megilleti, és ezzel a hitelező számára elviselhető mértékűre csökkentik a hitelezés kockázatát. Egy tökéletes hitelképességű adós esetén nincs szükség ilyen járulékos jogosultságokra; ezek a biztosítékok az adós hitelképességében rejlő hibákat orvosolják. Ha a hitelező túlzottnak ítéli meg a hitelezési kockázatot, akkor megtagadja a hitelnyújtást, hacsak az adós megfelelő biztosíték nyújtásával elviselhető mértékűre nem mérsékli e kockázatot. Ha a hitelező mégis nyújt valamilyen ellenszolgáltatást, akkor azt nem a kezesnek, hanem az adósnak nyújtja, azzal, hogy hatékony és erős biztosíték esetén a hitelnyújtásra kedvezőbb feltételekkel kerülhet sor, mint annak hiányában.

Amint az az ítélőtáblai határozatban is szerepel, a kezesség nyújtására való kötelezettség elvállalására a kezes és az adós közötti jogviszonyban kerül sor. Az adós érdeke, hogy megfelelő biztosítékot tudjon nyújtani a hitelezőnek, hiszen ennek hiányában nem jut hozzá a hitelhez. A kezesnek, a kezesség nyújtását megelőzően, az adóssal kötött megállapodás alapján, kötelezettsége áll fenn az adóssal szemben a kezesség nyújtására; a kezesség nyújtása nem más, mint e kötelezettség teljesítése. Az ellenszolgáltatást ezért annak a félnek, azaz az adósnak kell nyújtania, akinek a kérésére, és akivel szemben sor került a kezesség nyújtására vonatkozó kötelezettség elvállalására. Helyesen állapítja meg tehát az ítélet, hogy „[A] kezesi szolgáltatás ellentételezése fogalmilag mindig a kezes és az alapszerződés kötelezettje között történik”.

A helyzet ebből a szempontból nem különbözik azoktól az egyéb esetektől, amelyekben a teljesítésre, a kötelezett megbízása alapján harmadik személy által vagy közreműködése révén kerül sor. A tartozás a kötelezetté, a harmadik személy szolgáltatásával a kötelezett tartozása szűnik meg, a jogosult nem kap semmi mást vagy többet, mint ami a kötelezettől jár neki. A tartozás ellenértéke a kötelezett és a jogosult, a helytállás ellenértéke pedig a harmadik személy (kezes) és a kötelezett közötti viszonyban számolandó el.

A fentiekből következően maga a kezesség egyoldalú ügylet, amelyben a kezes helytállási kötelezettségével szemben a hitelező részéről nem áll semmilyen szolgáltatás. A kezesség elvállalására irányuló kötelezettséget tartalmazó szerződés ezzel szemben a kétoldalú ügylet, amely, a felek megállapodásától függően, lehet egyenlően vagy egyenlőtlenül kétoldalú, azaz ingyenes vagy visszterhes. Amikor tehát azt vizsgáljuk, hogy a kezesség ingyenes vagy visszterhes-e, akkor azt kell megállapítani, hogy az adós nyújtott-e ellenszolgáltatást a kezesség elvállalásáért a kezesnek.

V. A kezes megtérítési igénye

Az 1959. évi Ptk. 276. § (1) bekezdése alapján a főkötelezettért helytálló kezes a hitelező törvényes engedményese. Az új Ptk. a kezesség körében ilyen szabályt nem tartalmaz, viszont a kötelmek közös szabályai körében a 6:57. § (2) bekezdése főszabályként kimondja, hogy a kötelezett helyett teljesítő harmadik személyt a kötelezettel szemben megtérítési igény illeti meg. A kezes (vagy más harmadik személy) teljesítésének ugyanúgy kötelemmegszüntető hatása van, mint minden egyéb teljesítésnek Ptk. 6:3. § a) pont), ezért a Ptk. a követelés átszállása helyett megtérítési igénnyel ruházza fel az adós helyett teljesítő harmadik személyt. Ez azonban „csupán” dogmatikai pontosítás, lényegét tekintve a két megoldás megegyezik. Mindkettő abból indul ki, hogy a kezesség nem mentesíti az adóst a kötelezettsége alól (hiszen nem a Ptk. 6:203. §-ában szabályozott tartozásátvállalásról van szó). Gazdasági értelemben a kezes, miután kielégítette a jogosult követelését, annak helyébe lép; ettől kezdve az adós nem az eredeti hitelezőnek, hanem a teljesítő kezesnek tartozik. A megtérítési igény világosan mutatja az ügylet természetét: a kezes kockázata, hogy a helytállási kötelezettsége teljesítéséből fakadó követelését tudja-e, mikor és mennyiben érvényesíteni az adóssal szemben. A helyzet nagyon hasonló ahhoz, amit kölcsön esetében látunk: a kölcsön törlesztése nem az adós által fizetendő ellenszolgáltatás, az adós visszafizetési kötelezettsége az ügylet lényegéből fakad (ilyen kötelezettség nélkül nem beszélhetnénk kölcsönről). Az ellenszolgáltatás, a kölcsön díja, a kamat, amely fedezi egyrészt a finanszírozás költségeit, másrészt pedig a kölcsönnyújtásból fakadó kockázatot. Az adósnak a kezessel szembeni megtérítési kötelezettsége szintén az ügylet lényegéből következő kötelezettség, és az ezen a címen fizetett összeg ugyanúgy nem tekinthető a kezesség elvállalása ellenértékének, mint ahogy a kölcsön törlesztése nem a kölcsön nyújtásának ellenértéke. Az adós által a kezesnek fizetendő ellenszolgáltatás (díj) a kezes által fizetett összeg megtérítésén felül jár, és annak az ellenértéke, hogy a kezes a hitelezési kockázat felvállalásával megnöveli az adós hitelképességét, és így elérhetővé teszi számára a hitel felvételét. A kezes megtérítési igényének tehát semmi köze nincs ahhoz a kérdéshez, hogy a kezesség elvállalására ingyenesen vagy visszterhesen került-e sor. Az adott kérdés eldöntése szempontjából az Ítélőtábla indokolatlanul hivatkozik e megtérítési igényre; ez a hivatkozás egyáltalán nem erősíti azt az álláspontját, hogy a kezesség visszterhes.

VI. Érvénytelenné teszi-e az ellenszolgáltatás hiánya a kezességet?

A kezesség sajátossága, hogy a kezes az adóssal szemben olyan szolgáltatás nyújtására vállal kötelezettséget, amely egy harmadik személy, a hitelező számára szóló – a helytállási kötelezettségét magában foglaló – jognyilatkozat tételében áll. Ennek következménye az, hogy a kezes, az adóssal szemben vállalt kötelezettsége teljesítésével jogviszonyba kerül a hitelezővel. Ebből adódik a kérdés, hogy vajon a kezes és az adós közötti jogviszony hibája kihat-e a kezes és a hitelező közötti jogviszonyra. Konkrétan, mi a következménye a kezességi szerződésre nézve annak, ha a kezesség nyújtására vonatkozó kötelezettség elvállalására ingyenesen került sor?

Egyértelmű, hogy a kezes elleni felszámolási eljárásban, a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján, megtámadható az a szerződés, amelyben a kezes az adóssal szemben ingyenesen kötelezettséget vállalt a kezesség nyújtására. A kérdés az, hogy emellett van-e lehetőség magának a kezességi szerződésnek a megtámadására is, illetve e nélkül is, a kezességi szerződés megdől-e az arra vonatkozó mögöttes kötelezettségvállalás eredményes megtámadása esetén.

Az első kérdésre a válasz a fentiekből adódik: ha a visszterhesség követelménye a kezességnyújtásra vonatkozó kötelezettség elvállalása kapcsán áll fenn, és ilyen követelmény az eredeti kötelezettségvállalás teljesítéseként megkötött kezességi szerződéssel mint egyoldalú ügylettel kapcsolatban nem érvényesül, akkor ez utóbbi megtámadására nincs lehetőség amiatt, hogy a hitelező – az ügylet természetének és a szokásos üzleti gyakorlatnak megfelelően – nem nyújtott ellenszolgáltatást a kezesnek.

Miként érinti a kezesség nyújtására vonatkozó kötelezettségvállalás eredményes megtámadása a kezességi szerződést? A Cstv. 40. § (1a) bekezdése valamint a Ptk. 6:89. § (1) bekezdése és 6:108–6:113. §-ai alapján elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy lehetséges-e az eredeti állapot helyreállítása. A Ptk. 6:112. § (1) bekezdés alapján az eredeti állapot helyreállítására akkor van lehetőség, ha a nyújtott szolgáltatás természetben visszatéríthető. Az eredeti állapot tehát az olyan reverzibilis szolgáltatások esetén állítható helyre, amelyek utólag sem váltak irreverzibilissé. Ilyenek elsősorban a dologszolgáltatások, feltéve, hogy a dolog eredeti vagy ahhoz közeli állapotban a szolgáltatás jogosultjánál megvan. A Ptk.-nak ezt a rendelkezését már az 1959-es Ptk. alapján megelőlegezte az érvénytelenség jogkövetkezményeiről szóló 1/2010. (VI. 28.) PK Vélemény, amely szerint „[A]z eredeti állapot helyreállítása csak dolog tulajdonának átruházására irányuló szerződések esetén lehetséges, amelyek eredetileg mindig reverzibilisek. Eredetileg is irreverzibilis szolgáltatások esetében az eredeti állapot helyreállítása fogalmilag kizárt.”

Elsősorban arra a kérdésre kell tehát választ adni, hogy reverzibilis szolgáltatás-e a kezesség nyújtása, amelyre a megtámadott (hitel-) szerződésből fakadó kötelezettség teljesítéseként került sor? Amint ezt fentebb bővebben kifejtettük, a kezesség természetét tekintve helytállási (praestare) kötelezettség. A kezesség nyújtásával (annak hatályosulásával) azonnal beállnak annak következményei: teljesül a hitelnyújtás feltétele, ezért az adós igénybe veheti a hitelt, és ezzel a kezes kiteszi magát a hitelnyújtásból fakadó kockázatoknak. Ha a kezesség fennállása alatt az adós bármikor mulaszt, a hitelező – a kezességi szerződés feltételeinek megfelelően – a kezes ellen fordulhat, és tőle követelheti a kötelezettség teljesítését. A helytállási kötelezettség fennállása, annak mértékétől és feltételeitől függően, kihat a kezes pénzügyi, gazdasági helyzetére és lehetőségeire. Ezt a készenléti, függő helyzetet – függetlenül attól, hogy a kezesség igénybevételére ténylegesen sor került-e vagy nem – utólag nem lehet meg nem történtté tenni. Emellett, a kezesség tipikusan visszavonhatatlan kötelezettségvállalás, és azokban az esetekben is, amikor a kezes egyoldalúan megszüntetheti a kezességet, mint például a Ptk. 6:425. §-ában írt határozatlan időre szóló kezesség esetén, ez csak a jövőre szólhat. Ráadásul a kezes még ebben az esetben sem szabadul feltétlenül a kötelezettségétől, hiszen felmondási jogát jellemzően csak megfelelő felmondási idővel gyakorolhatja, és ez alatt a hitelező esedékessé teheti az adós tartozását, ha az nem állít másik kezest vagy nem nyújt egyéb megfelelő biztosítékot. A kibocsátott kezesség visszaszolgáltatása, azaz a kezesség nyomán beállt és egy bizonyos időn át ténylegesen fennállt helytállási kötelezettség visszamenőleges megszüntetése nem lehetséges. Egyértelműen megállapítható, hogy kezesség nem olyan szolgáltatás, amelynek természetben való visszatérítése lehetséges lenne, a kezesség esetén az eredeti állapot helyreállítására tehát nincs mód.

Az 1959-es Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján, ha az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, akkor a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá kell nyilvánítani. Ugyanerre az esetre a Ptk. 6:113. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás pénzbeni megtérítését kell elrendelni. A Ptk. e szabálya megegyezik az előzőekben hivatkozott PK Vélemény 6. pontjában írtakkal, ami azt jelenti, hogy a régi és az új Ptk. között e tekintetben nincs érdemi különbség. A vizsgált kérdés szempontjából nincs jelentősége, ezért nem vizsgáljuk azt a kérdést, hogy vajon a pénzbeni megtérítést a szerződés rendelkezéseinek megfelelően vagy attól függetlenül kell-e elrendelni, tehát, hogy egy ingyenes szerződés esetében ezen a címen a szolgáltatás nyújtója milyen igényt érvényesíthet a másik féllel szemben. Ami a lényeg, az az, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményét a megtámadott szerződés két szerződő fele közötti jogviszonybankell levonni, harmadik személlyel szemben emiatt igényt érvényesíteni vagy egyébként erre hivatkozni nem lehet.

E szabályok alapján tehát a kezes és az adós közötti, kezességre vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazó (hitel-) szerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye legfeljebb az lehet, hogy a kezes a szolgáltatása ellenértékének megtérítését követelheti az adóstól, az eredeti állapot helyreállítására, azaz a kezesség visszamenőleges megszüntetésére azonban nincs lehetőség. A kezesség elvállalására vonatkozó kötelezettséget megalapozó szerződés eredményes megtámadása tehát nem érinti az annak alapján létrehozott kezességi szerződés érvényességét. Igaz, hogy a kezes a kezes a helytállási kötelezettséget e szerződés alapján vállalja el, a kettő között még sincs olyan szoros kapcsolat, amelyre tekintettel az első szerződés érvénytelensége érvénytelenné tenné az annak alapján vállalt kezességet. Az elköteleződést tartalmazó szerződés tekinthető a kezesség jogcímének, a kezesség azonban nem jogcímes ügylet, annak érvényességéhez nem szükséges érvényes jogcím léte.

VII. Összegzés

A kezesség és a zálogjog a főkötelezettséget biztosító járulékos kötelezettség. A biztosítéki funkció és az ebből fakadó járulékosság szoros kapcsolatot teremt egyfelől a főkötelezettség, másfelől pedig a kezesség és a zálogjog között, azonban nem szünteti meg a két kötelezettség különállását. Ennek egyik következménye, hogy mindkét szolgáltatásnak megvan a maga saját ellenszolgáltatása, ezért külön-külön vizsgálandó, hogy az alapkötelezettség illetve az érte nyújtott biztosíték ingyenes vagy visszterhes-e. Tekintettel arra, hogy a biztosíték nyújtása tipikusan az adóssal szemben vállalt kötelezettség teljesítését szolgáló egyoldalú ügylet, a kezesség illetve a harmadik személy által adott zálogjog visszterhességének vizsgálatakor nem az a kérdés, hogy a hitelező nyújt-e ellenszolgáltatást a kapott biztosíték fejében, hanem arra kell válaszolnunk, hogy az adós fizet-e díjat vagy nyújt-e esetleg egyéb ellenszolgáltatást a kezesség elvállalásáért. Ha a kezesség illetve a zálogba adás elvállalására ingyenesen került sor, akkor a kezes illetve a zálogkötelezett és az adós közötti, a biztosíték nyújtására való kötelezettséget tartalmazó szerződés a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján megtámadható. Az eredményes megtámadás a szerződés érvénytelenségét eredményezi, e szerződés érvénytelensége azonban nem teszi érvénytelenné magát a kezességet, és nem is ad alapot annak visszavonására vagy megtámadására. Az itt vizsgált ítélőtáblai és az annak alapjául szolgáló legfelsőbb bírósági határozat tehát helyesen utasította el a kezességi illetve a zálogszerződés megtámadására irányuló keresetet, azonban – a jogviszonyok tartalmának nem kellő megértéséből fakadóan – az elutasítást helytelen indokokra alapozta.