Revision of the rules on charge in the course of the recodification of civil law (in Hungarian)

Author: István Gárdos

download

Polgári Jogi Kodifikáció, 4/2004. page 3-17.

5.3.      ÖNÁLLÓ ÉRTÉKESÍTÉS

A hatályos törvény - meghatározott feltételek esetén - a zálogjogosult számára biztosítja azt a jogot, hogy a zálogtárgyat a tulajdonos nevében értékesítse. Amint az előző alpontban már volt róla szó, a zálogkötelezett együttműködése esetén valójában nincs szükség erre az egyoldalú jogosítványra. De mi a helyzet akkor, ha a zálogkötelezett nem működik együtt a zálogtárgy értékesítésében? A zálogjogosult az adásvételi szerződést elvileg az adós együttműködése nélkül is létre tudja hozni (feltéve, hogy megfelelően meg tudja határozni az adásvétel tárgyát), de nem tudja teljesíteni a tulajdon átruházás másik lényeges feltételét, a dolog átadását. Ennek a helyzetnek két megoldása lehet: vagy a zálogjogosult szerzi meg bírósági végrehajtás útján a zálogtárgy birtokát azért, hogy a tulajdon átruházás megvalósulhasson, vagy a vevő érvényesíti az adásvételi szerződésből fakadó kötelmi jogi igényét. Egyik megoldás rosszabb, mint a másik; az eredmény az, hogy a bírósági végrehajtás mellőzésével való igényérvényesítés lehetősége - az erre irányuló, egyértelműnek tűnő jogalkotói szándék ellenére - nem biztosított. Meg kellene vizsgálni, hogy lehetséges-e kiegészíteni a szabályozást valami olyan eszközzel, amely biztosítja, hogy a hitelezők a zálogtárgy bírósági végrehajtás mellőzésével való értékesítésének jogával ténylegesen élhessenek.

5.4.      A ZÁLOGJOG ÉRVÉNYESÜLÉSE AZ ADÓS FIZETÉSKÉPTELENSÉGE ESETÉN

A "Végén csattan az ostor!" szólás a hitel-biztosítékok joga terén azt jelenti, hogy a zálogjog valódi értékét az adja meg, hogy miként érvényesül az adós fizetésképtelensége esetén, csőd-, illetve felszámolási eljárásban. E tekintetben két törekvés küzdelmének lehetünk szemtanúi: Az egyik törekvés arra irányul, hogy a fizetésképtelenségi eljárás legyen minél inkább univerzális, tehát minél kevesebb kivétel érvényesüljön, az eljárás lehetőleg egységes szabályok szerint, az adós teljes vagyonára terjedjen ki. A másik megközelítés ezt elvileg nem vitatja, de amellett érvel, hogy a dologi biztosítékoknak - akárcsak minden más dologi jognak érvényesülniük kell az ilyen eljárásokban is, ezen a téren minden korlát a hitelezési készség csökkentését eredményezi. Ezt a dilemmát a jog nyelvére a következőképpen lehet lefordítani. A "zálogjoggal biztosított hitelezői követelés" csődjogi kezelése során mire helyezzük a hangsúlyt: a zálogjogra vagy a hitelezői követelésre. Az első esetben a szabályozás abból kell, hogy kiinduljon, hogy a fizetésképtelenségi eljárás semmilyen módon sem csorbíthatja harmadik személyek dologi jogait, legfeljebb arról lehet szó, hogy e jogok gyakorlásának lehetősége - a feltétlenül szükségesnél nem hosszabb időre - felfüggesztődik (pl. ha ez a feltétele annak, hogy valamilyen, a fizetőképességet helyreállító megoldás létrejöjjön). Ha azonban a hangsúly azon van, hogy a zálogjogos hitelező is csak egy a hitelezők közül, akkor viszonylag tág tere nyílik annak, hogy a mindenkori jogpolitika prioritásainak megfelelően változzon az ilyen követelésnek a kielégítési rangsorban elfoglalt helye.

A zálogjog értékét nyilvánvalóan jelentősen növelné, ha az előbbi szemlélet győzedelmeskedne, és a zálogjogból fakadó kielégítési jog gyakorlását a felszámolási eljárás csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozná. Külön tisztázandó kérdés, hogy miként érvényesülnek a vagyont terhelő zálogjog sajátosságai felszámolási eljárás során. (Fontos lenne emellett egyértelműen és a zálogjogi szabályokkal összhangban rendezni, hogy miként érvényesülnek az adós és a hitelező jogai lízing, faktoring és más hasonló esetekben, bármelyik fél felszámolása esetén.)

Articles

Articles