Author: István Gárdos
In Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Tizenötödik Jogász Vándorgyűlés. Budapest, 2000, Magyar Jogász Egylet, 19-33. o.
Ez év nyarán a kormány az Országgyűlés elé terjesztette a Polgári Törvénykönyv zálogjogi szabályainak átfogó módosítására irányuló javaslatát. A törvényjavaslat különlegessége, hogy e zálogjogi szabályokat az 1996. évi XXVI. törvény (Zálogjogi Novella) állapította meg és azok teljes egészükben csak 1997 májusa óta vannak hatályban. Mi teszi szükségessé a Zálogjogi Novella felülvizsgálatát? A lehetséges okok közül ez alkalommal az ingó jelzáloggal kapcsolatos néhány kérdést vizsgálunk meg.
A Zálogjogi Novella alapvető – mind gyakorlati, mind pedig elméleti szempontból – nagy jelentőségű újításai közé tartozik a jelzálogjog kiterjesztése az ingóságokra és ennek egy különös formájaként a vagyont terhelő zálogjog bevezetése. A Novella előtti Ptk. ingóságok esetén csak a kézi zálogjogot tette lehetővé. A gazdaság területén azonban a kézi zálogjog általában nem reális lehetőség, mert a hitelt felvevő adósoknak a gazdasági tevékenységük folytatásához szükségük van az ingó vagyontárgyakra. A feldolgozás alatt álló félkész termékek, a szerszámok, az alkatrészek vagy a kereskedelmi árukészlet nem vonhatók ki a gazdasági folyamatból, mert azzal éppen annak a jövedelemnek képződését akadályoznánk meg, amely a hitel-visszafizetésének a forrása. Teljes mértékben támogatandó az a cél, hogy az adósok vagyonának minél teljesebb körét be kell vonni a zálogjog lehetséges tárgyai körébe, mert ez növeli a hitelezők biztonságát és ezáltal a gazdálkodók hitelfelvételi képességét. A gazdálkodók (különösen a kisebb vállalkozások) vagyonának jelentős részét ingóságok és a vevőkkel szembeni követelések képezik. Fontos ezért, hogy ezek a vagyoni elemek hitelfedezetként felhasználhatók legyenek. A Zálogjogi Novella az ingó jelzálogjog megalkotásával tehát jelentős gazdasági érdekeket szolgált, elvileg növelte a gazdálkodók hitelképességét. Azt, hogy az elvi lehetőség tényleges gyakorlattá váljék, akadályozza, hogy a Novella alapján számos alapvető kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Ez nem egyeztethető össze azzal az alapelvvel, hogy dologi jogok – elsősorban abszolút szerkezetükből következően – kizárólag jogszabályon alapulhatnak és azok tartalmát a jogszabály határozza meg. A dologi jogviszonyokban a felek szerződéses szabadsága egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan érvényesül, ami azt jelenti, hogy a jogviszony tartalmának kialakítását nem lehet a felekre bízni. Ebből következően a dologi jogviszonyokat szabályozó jogszabályokkal kapcsolatban fokozottan követelmény az egyértelműség és áttekinthetőség.
A Zálogjogi Novella a jelzálogjog ingóságokra való kiterjesztését az egységes zálogjogi rendszer révén valósította meg. A Novella indokolása szerint: „A tartalmi egység megteremtése azon az elméleti megfontoláson alapszik, hogy az ingó dolgokra alapítható zálogjog (a hatályos szabályozás értelmében: kézizálogjog) és az ingatlanra alapítható zálogjog (a Ptk. alapján jelzálogjog) közötti differenciálásnak nincs a dolgok eltérő természetével összefüggő elvi alapja.”
A Zálogjogi Novellával kapcsolatban felvetődött problémák jelentős része az idézett elméleti feltevést kérdőjelezi meg. Konkrétan a következő kérdések merültek fel:
Valóban lehet-e ingatlan kézizálogjog tárgya? Igaz-e, hogy nincs az ingók és az ingatlanok természetében olyan különbség, amelyre a jelzálogjog szabályainak tekintettel kell lenniük? Nincs-e az ingók egyes fajtáinak olyan sajátosságuk, amelyek további speciális szabályozást igényelnek? Kiterjed-e az egységes zálogjogi rendszer a dolgok mellett a jogokra és követelésekre is? Mi a vagyont terhelő zálogjog tartalma, jogi természete? Az e kérdésekre adódó válaszokból az következik, hogy egységes zálogjogi rendszer helyett differenciált szabályozásra van szükség. A jogalkotási feladat az, hogy a potenciális adósok vagyonának minél nagyobb részét tegye jogilag alkalmassá arra, hogy hitelezési biztosítékul szolgáljon. Ehhez ki kell alakítani a zálogtárgyak természetéhez igazodó biztosítéki formákat és szabályokat. Egységes zálogjogi szabályozás helyett – a zálogtárgyak természetében rejlő sajátosságokhoz igazodó – differenciált szabályozásra van szükség.
Magyarországon az ingatlanok lényeges sajátossága, hogy jogilag szabályozott, teljes körű, nyilvános és közhitelű nyilvántartásba (lajstromba) vannak véve, jogi státuszukban főszabály szerint az e nyilvántartásba való bejegyzés nélkül semmilyen változás nem következhet be. E nyilvántartás alapján az egyes ingatlanok egyértelműen azonosíthatóak és azok jogi státusza nagy biztonsággal megállapítható. Ehhez igazodnak a forgalmi szabályok és szokások is: az ingatlan-nyilvántartást nem kerülheti meg senki, aki ingatlanon dologi hatályú jogot kíván alapítani. Az ingatlan-nyilvántartás e sajátosságai képezik az alapját és indokoltságát annak, hogy az ingatlanokon a nyilvántartásba való bejegyzéssel dologi jogi hatályú jelzálogjogot lehessen alapítani. Az egységes zálogjogi rendszer többek között az ingatlan kézizálogjog elvi lehetőségének az elismerését jelentette. Az egységességet azonban áttörte az ingatlan-nyilvántartás teljességének követelménye, amely indokolta a Novellának azt a rendelkezését, hogy az ingatlanon alapított minden zálogjogot, így kézizálogjogot is be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba [Ptk. 260. § (1) bekezdése]. Ugyanez teszi kétségessé azt is, hogy a csak a közjegyzői zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett vagyont terhelő zálogjognak ingatlan tekintetében lehet-e harmadik személyre kiterjedő hatálya.
A dolgok köre „végtelenül gazdag és folyton változó”, „a gyakorlatban megszámlálhatatlan fajtában és változatban fordul elő” . Ez a megállapítás különösen igaz az ingóságokra. Az is igaz ugyanakkor, hogy az ingóságok legnagyobb részét alkotó helyettesíthető dolgok az egyes csoportokon belül egymáshoz oly mértékben hasonlítanak, hogy egyedi megkülönböztetésük gyakorlatilag nem lehetséges és különleges esetektől eltekintve – nem is lenne gyakorlati jelentősége. Az ingóságok fogalmilag általában könnyűszerrel elmozdíthatók és jelentős részükben nem tartós használatra rendelt dolog, hanem rendeltetésszerű hasznosításuk a felhasználásuk, beépítésük, értékesítésük illetve elfogyasztásuk révén lehetséges. Az ingóságok legnagyobb részét tehát – az ingó dolgok természetéből következően – sem lajstromba venni, sem pedig egyértelmű egyedi azonosításra alkalmas módon meghatározni nem lehet.
Mivel az ingóságok általában nincsenek lajstromozva és egzakt definiálásuk sem lehetséges, az ingó jelzálogjogokat sem lehet a zálogtárgyak szerint nyilvántartani, ezért a zálogjogi nyilvántartásban a zálogjogokat a tulajdonosok neve alatt tartják nyilván. A zálogjogi nyilvántartás csak korlátozottan képes megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket dologi hatályú jogok nyilvántartásától elvárnánk. Annak következtében, hogy a zálogjog tárgyaként szolgáló dolog csak a zálogjog létesítése kapcsán lesz nyilvántartásba véve és mert a nyilvántartás a dologgal kapcsolatos jogi tények közül kizárólag a zálogjogot tartalmazza, közel sem biztosíthatók azok a jogi garanciák, amelyek az ingatlanokkal és egyéb lajstromozott dolgokkal kapcsolatban megvannak. A zálogjogi nyilvántartás semmilyen garanciát nem nyújt olyan alapvető kérdésekre vonatkozóan, mint hogy a zálogtárgy létezik, felette a zálogkötelezettnek rendelkezési joga van, a zálogtárggyal kapcsolatos jogi tények a nyilvántartásba bejegyzésre kerülnek stb., továbbá nem alkalmas annak a kizárására sem, hogy harmadik személy közreműködésével – a zálogjoggal terhelt ingóságot úgy el lehessen idegeníteni vagy meg lehessen terhelni, hogy a jogszerző nem szerez tudomást a már korábban alapított zálogjogról. Mindemellett figyelembe kell venni a forgalmi szokásokat is: Míg ingatlan esetében bármilyen jogszerzéshez szükséges az ingatlan-nyilvántartás felkeresése és a törvényben előírt eljárás lefolytatása, ingóságok esetében ez nem szükséges, nem szokásos és a kisebb értékű ingóságok nagy tömege esetében nem is lenne praktikus.
A tipikus ingóság esetében tehát a jelzálogjoggal kapcsolatos bizonytalanság két forrásból fakad: egyrészt a zálogjogi nyilvántartás nem lajstromszerű jellegéből, másrészt pedig abból, hogy a nyilvántartásban a zálogtárgy nem egyedi meghatározással, hanem körülírással van meghatározva, úgy, hogy annak alapján a zálogtárgy egyértelmű azonosítása (más hasonló dolgoktól való megkülönböztetése) nem lehetséges.
Az ingóságok nagy csoportján belül van néhány olyan fajta, amelybe tartozó egyedek lajstromozva vannak (repülők, hajók, gépjárművek, bizonyos műkincsek, egyes állatok, bizonyos fegyverek, a névre szóló részvények stb.). Ezeknek a lajstromoknak a jogi jellege különböző. Indokolt, hogy azokban az esetekben, amelyekben e dolgok jogi státuszának megváltoztatásához amúgy is szükséges a nyilvántartásba való bejegyzés, jelzálogjogot is lehessen a lajstromba való bejegyzéssel alapítani. Az ingóságok e különleges csoportjának a megkülönböztetése és a jelzálogjognak a lajstromba való bejegyzése azért lenne lényeges, mert ezáltal el lehetne érni, hogy az ingó jelzálogjog legalább ezeknek az ingóságoknak az esetében – az ingatlan jelzálogjoghoz hasonló, teljes értékű, dologi hatályú jog legyen. Ennek megvalósításához nem kell a Ptk.-t módosítani, mert az jelenleg is megengedi, hogy külön jogszabályok a zálogjog létrejöttére speciális szabályokat állapítsanak meg, hanem az erre alkalmas nyilvántartási rendszerekről szóló jogszabályban kell előírni a zálogjognak e nyilvántartásokba való bejegyzését (jelenleg már ez a helyzet a repülők és a hajók esetében, hasonló megoldás lenne célszerű pl. a gépjárműveknél is). Az azonban fontos lenne, hogy most, a Zálogjogi Novella felülvizsgálata során megtörténjen ezeknek az ingó lajstromoknak is a felülvizsgálata és annak eldöntése, hogy melyek azok a nyilvántartások, amelyek alkalmasak arra, hogy egyúttal jelzálogjogi nyilvántartásként is működjenek.
Vannak olyan ingóságok, amelyek, bár egyedileg azonosíthatóak, az előzőekben írtak szerinti (azaz a forgalmi szempontoknak megfelelő, jogilag szabályozott) lajstromban nem szerepelnek. Ezek az általában helyettesíthetetlennek tekintett dolgok elvileg alkalmasak lennének arra, hogy dologi hatályú jelzálogjog tárgyául szolgáljanak, mivel azonban nincsenek nyilvántartásba véve és a jogi státuszukban bekövetkező változások (pl. tulajdon-átruházás) nincsenek bejegyzéshez kötve, a jelzálogjogot is csupán a külön erre létrehozott zálogjogi nyilvántartásba lehet bejegyezni. Az e nyilvántartás korlátaiból adódó bizonytalanságok az ingóságok e csoportja esetén sem engedik a dologi jogi zálogjog fennállását.
A pénz és az értékpapír esetében a következő körülmények miatt speciális szabályozást igényel a jelzálogjog (a kétségek elkerülése végett említjük, hogy álláspontunk szerint pénzen jogi értelemben csak a bankjegyet és a pénzérmét kell érteni, a bankszámlapénz nem pénz, hanem a számlát vezető bankkal szembeni pénzre szóló követelés, ezért annak elzálogosítása is követelésen alapított zálogjogként lehetséges):
2.5.1 A pénz és az értékpapír a leginkább helyettesíthető dolog, így az ingóságok közül a legszélsőségesebben mutat példát arra, hogy ingóságok egyértelmű azonosításra alkalmas meghatározása nem lehetséges. (Kivétel ez alól az az elméletileg lehetséges, de gyakorlatilag értelmetlen eset, ha a bankjegyeket/értékpapírokat sorszám szerint megjelölik.)
2.5.2 A pénz és az értékpapír gazdasági funkcióját csak akkor képes betölteni, ha a jog forgalomképességüket a lehető legkisebb mértékben korlátozza és a jóhiszemű szerzőket a lehető legnagyobb mértékben mentesíti az alól a kockázat alól, hogy tulajdonszerzésük illetve annak tehermentessége megtámadható. Ennek érdekében a Ptk. 119. §-ában és 338/B. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabályok a pénz és az értékpapír tekintetében áttörik a nemo plus iuris klasszikus szabályát. Ha e dolgok esetében jóhiszemű jogszerző nem tulajdonostól tulajdont szerezhet, akkor ezzel csak az van összhangban, hogy pénz illetve értékpapír tulajdonjogát zálogjogtól mentesen lehessen megszerezni.
2.5.3 Általában a jelzálog, értelme az, hogy a zálogkötelezett számára lehetővé tegye azt, hogy a zálogtárgyat rendeltetésének megfelelően használja. A pénz azonban (néhány más helyettesíthető és elhasználható dologhoz hasonlóan) csak akkor tudja sajátos funkcióját betölteni, ha tulajdonosa azt elidegenítheti. A pénz kizárólag elidegenítése révén használható (még kölcsönadása is tulajdon-átruházást jelent és a pénzletét általában ún. rendkívüli letét, amely szintén, az általános szabályoktól eltérően, a letéteményes tulajdonszerzését eredményezi). Ennek következtében a pénzen/értékpapíron való jelzálogjog alapításának csak akkor van értelme, ha a jog lehetővé teszi azt, hogy a zálogjog tárgyaként ne pénzegyedek, hanem pénzösszeg legyen megjelölve és az így megjelölt pénzösszeget a zálogjog fennállása alatt állandóan változó egyedek (bankjegyek és érmék) alkossák. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az értékpapíron/-pénzen fennálló jelzálogjog szükségképpen olyan zálogjog kell hogy legyen, amely nem egy vagy több, de mindenképpen meghatározott vagyontárgyon áll fenn, hanem egy egyedeiben változó vagyonösszességen.
2.5.4 Nyilvánvalóan sajátos szabályozást igényel a dematerizált értékpapíron (egy fizikai értelemben dologi jellemzőkkel nem rendelkező ingóságon) létesített zálogjog. E zálogjog esetén is e különleges dolog létének és forgalmának sajátosságaihoz kell igazodni.
A fenti nehézségekre való megfelelő reagálás természetesen nem az értékpapíron/pénzen való jelzálogjog alapításának lehetetlenné tétele, hanem a zálogtárgy sajátosságához igazodó differenciált szabályozás.
Az ingók és az ingatlanok természetében meglévő, előzőekben vázolt különbségek arra engednek következtetni, hogy a korábbi zálogjogi szabályozás, amely jelzálogjogot csak ingatlanokon és kivételképpen egyes lajstromozott ingóságokon engedett létesíteni, nem volt önkényes, hanem a zálogtárgyak eltérő természetén alapult. Ha a gazdasági igények kielégítéseként a jelzálogjogot általános jelleggel ki akarjuk terjeszteni az ingóságokra, nem lehet figyelmen kívül hagyni az ingóságok sajátos természetét, annak hatása kell hogy legyen az ingó jelzálogjog tartalmára. Mit jelent ez a gyakorlat számára?
3.1 A dologi jog egyik alapelve, hogy „a dologi jog tárgya mindig csak egyedileg meghatározott dolog lehet” . Alapvető kérdés, hogy az ingó dolgokon alapított jelzálogjog meg tud-e felelni e követelménynek. Az előzőekben írtak alapján úgy gondolom, hogy nem. Az ingóságok jelentős része tekintetében ennek a követelménynek vagy egyáltalán nem lehet, vagy pedig csak ésszerűtlenül munkaigényes, körülményes eljárással lehet megfelelni. Ha tehát az ingón jelzálogjogot valóban lehetővé kívánjuk tenni, akkor először is meg kell engedni a zálogtárgyak körülírással való meghatározását, olyan szabályozásra van szükség, amely az ingójelzálogjog esetében eltekint attól az alapvető dologi jogi követelménytől, hogy a zálogjog tárgya egyedileg azonosítható módon legyen meghatározva. Ennek egyértelművé tétele a gyakorlat számára különösen fontos azokban az esetekben, amikor nagy számú ingó dolog van zálogul lekötve. Gyakorlati igények megkívánják, hogy a zálogjogi szabályozás tegye lehetővé azt, hogy ugyanaz a zálogjog kiterjedhessen több zálogtárgyra, anélkül, hogy a zálogjog létesítése során ezeket a zálogtárgyakat egyedileg meg kellene határozni (például egy könyvtárban levő valamennyi könyvre, egy raktár teljes készletére, egy üzemcsarnok valamennyi gépére stb.). A hatályos törvény egyik problémája, hogy nem teszi egyértelműen lehetővé az ingó zálogtárgyak körülírással, fajta és mennyiség szerint való meghatározását.
3.2 Míg ingatlan jelzálogjog esetén nagyon ritka kivételként fordulhat csak elő az, hogy a jelzálogjog alapítását követően harmadik személy tehermentes tulajdonjogot szerezzen, ingóságok esetében olyan szabályozásra van szükség, amely szerint – a jog lehetőségeinek korlátait, mint realitást tudomásul véve – széles köre lehetséges azoknak az eseteknek, amelyekben jóhiszemű harmadik személy jogszerzése (tulajdonjog, zálogjog stb.) a forgalom biztonsága érdekében erősebb védelemben részesül, mint a zálogjog jogosultjáé. Ilyen esetek például:
Szembe kell nézni azzal a szükségszerű követelménnyel, hogy az ingó jelzálog esetén a zálogjog dologi jogi jellege csak korlátozottan érvényesülhet. Ezért főszabályként azt kell kimondani, hogy jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében szerző harmadik személlyel szemben az ingó jelzálogjog alapján nem lehet fellépni.
A jogok és követelések szintén olyan zálogtárgyak, amelyek tekintetében az egységes zálogjogi rendszer helyett körültekintő speciális szabályozásra van szükség. Ennek legalább a következő kérdésekre kell választ adni (ami a hatályos szabályozás alapján nem lehetséges): milyen jogok/követelések alkalmasak arra, hogy zálogjog tárgyai legyenek? Hogyan jön létre jogokon/követeléseken zálogjog? Lehet-e az engedményezéshez hasonlóan követelést „csendesen”, azaz a kötelezett tudta nélkül, őt csak feltételesen kötelező módon elzálogosítani? Mi történik akkor, ha a követelés kötelezettje a zálogjog érvényesítése előtt teljesít, vagy az elzálogosított jogból jövedelem származik? Hogyan lehet a jogokon/követeléseken létesített zálogjogot érvényesíteni? Kellenek-e speciális szabályok egyes követelésekre, így pl. a bankszámla-követelésre (amelynek lényeges jellemzője, hogy – az elkülönített, zárolt számlák kivételével – állandó mozgásban van, a bankszámla-követelés a bankszámlán végzett jóváírások és terhelések mindenkori egyenlege)? Meghaladná ennek az írásnak a kereteit az e kérdésekre való válaszadás megkísérlése, annak jelzésére azonban talán önmagukban a kérdések megfogalmazása is elegendő, hogy a jogok és a követelések esetében is olyan zálogtárggyal állunk szemben, amely természetéből fakadóan számos tekintetben speciális szabályozást igényel.
A vállalkozók vagyonának jelentős részét alkotják azok az eszközök (ingó dolgok és követelések), amelyeknek egy bizonyos szintje folyamatosan szükséges a termelés illetve az értékesítés fenntartásához, egyes egyedei azonban gazdasági rendeltetésük szerint állandóan változnak. Ide tartozik a közgazdasági szaknyelvben forgóeszközöknek nevezett nyersanyag, alkatrész, félkész termék, árukészlet, vevőkkel és a bankokkal szembeni követelések, pénz stb. Jelentős gazdasági érdek igényli azt, hogy ez az egyedeiben változó dologösszesség (a továbbiakban: "vagyon") mint ilyen, zálogjog tárgya lehessen. A vagyont alkotó eszközök általában helyettesíthető és elhasználható dolgok, amelyek egyedi azonosításra alkalmatlanok, gazdasági rendeltetésük pedig az, hogy felhasználják, beépítsék illetve értékesítsék azokat. Ebből következően ezek tekintetében is olyan jelzálogjogra van szükség, amely lehetővé teszi a vagyonba tartozó egyes tárgyak változását, még ha ennek az is a kényszerű következménye, hogy a zálogjog csak korlátozottan rendelkezik dologi jogi hatállyal.
A Novellát megelőző szabályozás szerint ilyen zálogjog alapítására az ún. bankhitelt biztosító zálogjog formájában volt lehetőség (a Novella előtti Ptk. 262. §-a). A bankhitelt biztosító zálogjognak a következő sajátosságai voltak:
A Zálogjogi Novella kiküszöbölte a bankhitelt biztosító zálogjog legnyilvánvalóbb hibáit: megszüntette a zálogjogosultak lehetséges személyére vonatkozó diszkriminációt, a zálogjog létesítését nyilvántartásba vételhez kötötte, harmadik személyek számára felismerhetővé tette, azonban elmulasztotta az ingó jelzálogjog szükségszerűen meglévő sajátos szabályainak a megállapítását.
A vagyont terhelő zálogjog klasszikus esete egy egyedeiben folyamatosan változó vagyontömegen fennálló zálogjog. A gazdasági igény részben ugyanaz, mint ami az ingó jelzálogjoggal kapcsolatban általában felmerül, tehát, hogy a zálogjog több, csupán általános körülírással meghatározott tárgyra terjedjen ki. Ezen felül a jogi szabályozás lehetővé kell hogy tegye azt is, hogy – a felek megállapodása szerint – a zálogjog kiterjedjen, mégpedig minden külön eljárás nélkül, automatikusan, az általános körülírással meghatározott vagyonba később bekerülő egyedekre is, a vagyonból kikerülő dolgokon pedig a zálogjog szűnjön meg. Láttuk azonban, hogy az ingók tipikusan helyettesíthető és elhasználható dolgok és a gazdasági funkciójuk az, hogy elhasználódnak illetve kicserélődnek. Az ingók természetéből adódóan általában nem lehetséges sem egyedi azonosításuk, sem annak megállapítása, hogy ténylegesen kicserélődtek-e, sem pedig további útjuk nyomon követése. Mindezek alapján a közönséges ingó jelzálogjog sem igazán egyedi zálogjog, ezért nem húzható egyértelmű határ az ilyen „egyedi” zálogjog és a vagyont terhelő zálogjog között. Az ingók természetéből fakadó sajátosságok miatt sokkal lényegesebbek az ingó és az ingatlan (vagy általában: a lajstromozott dolgokon fennálló) jelzálogjog közötti különbségek, mint amelyek az ingó és a vagyont terhelő zálogjogot elválasztják.
Az előzőekben írtakhoz képest karakterisztikus különbséget eredményezne egy olyan jelzálogjog, amelynek a tárgya önálló gazdasági egységként működtethető vagyon lenne és amely a zálogjogosult számára azt a többletlehetőséget biztosítaná, hogy a zálogjog érvényesítése során a vagyontömeget működő egészként értékesítheti. Ez a megoldás nyilvánvalóan előnyös lenne mind a hitelező, a dolgozók, mind pedig a gazdaság egésze szempontjából. Megvalósításához nem elsősorban a zálogjogi szabályok módosítása, hanem az szükséges, hogy a végrehajtási és a csődszabályok vegyék figyelembe és segítsék elő ezt a lehetőséget (például az eljárás folyamatában tegyék lehetővé e vagyoncsoport működő egészként való fenntartását, esetleg ügygondnok kirendelését).
A vagyont terhelő zálogjog klasszikus esetére vonatkozó jogi szabályozás a következő kérdésekre kellene hogy egyértelmű választ adjon:
A Ptk. hatályos zálogjogi szabályozásának egyik alapvető hibája, hogy annak alapján nem adható egyértelmű válasz ezekre a kérdésekre és úgy gondolom, mindaddig nem is lesz világos szabályozás, ameddig az ingó jelzálog alapvető kérdéseit és a vagyont terhelő zálogjog speciális szerepét nem tisztázzuk. Az alapkérdést tekintve logikailag két megoldás lehetséges: 1) A vagyont terhelő zálogjog a vagyonba tartozó egyedi dolgokra kiterjedő tényleges dologi hatályú jog. 2) A vagyont terhelő zálogjog a vagyonba tartozó egyes dolgokat ténylegesen nem terhelő, alapvetően kötelmi hatályú jogosultság, amely a zálogjogosult számára a vagyonban meglévő és tényleges dologi joggal nem terhelt dolgok tekintetében biztosít kielégítési jogot.
Mivel a vagyont terhelő zálogjog kifejtett módon tartalmazza az ingó jelzálogjog sajátosságait (az egyedi meghatározás hiánya és az egyedek cserélődése), a dologi jogi jellegről le kell mondani. Egyértelművé kellene tenni, hogy a vagyont terhelő zálogjog nem klasszikus zálogjog, így pl. nem érvényes rá az a dologi jogi hatályból következő általános szabály, amely szerint a zálogjogot nem érintik a zálogtárgy felett a zálogjog alapítása után szerzett jogok [Ptk. 263. § (2) bekezdése]. Éppen ellenkezőleg, az kell hogy legyen a főszabály, hogy a vagyonba tartozó dolgok megszerzője tehermentes tulajdont szerez.
Az előzőekben kifejtettekkel szemben súlyos kifogás, hogy egy korlátozott dologi hatályú zálogjognak a biztosítéki értéke is korlátozott. Ez vitathatatlan tény, a kérdés azonban az, hogy tehetünk-e ellene bármit is? Ha nem, akkor mi a jobb: a hatályos szabályozás, amely nincs kellőképpen tekintettel az ingók természetéből fakadó sajátosságokra, vagy pedig egy olyan szabályozás, amely kifejti az ingatlan és az ingó (a lajstromozott és a nem lajstromozott) dolgokon létesített jelzálogjog különbségét. Csak ha, elfogadjuk a szükségszerű korlátokat, akkor tudjuk megszüntetni a jelenlegi szabályozás bizonytalanságait és csak akkor tudjuk kiaknázni az e zálogjogban lévő lehetőségeket. Melyek ezek? 1) A zálogjogosultat védik az általános hitelezővédelmi szabályok: a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalansága (Ptk. 203. §) és az ellenérték nélküli szerződések megtámadhatósága (Csődtörvény 40. §). 2) Az előzőeken felül a zálogjogosultat megilletik azok a jogosítványok, amelyeket a hatályos Ptk. a jelzálogjog esetében biztosít számára [Ptk. 256. § (2) bekezdés]. Indokolt lenne továbbá a vagyont terhelő zálogjog esetén biztosított jogosítványokat megfelelően kiterjeszteni általában a jelzálogjogra [Ptk. 256. § (3) bekezdés]. 3) Tekintettel arra, hogy az ingó jelzálogjog kötelmi jogi jellege erősebben érvényesül mint a klasszikus (ingatlan) jelzálogjog esetében, megfontolandó, hogy nem kellene-e a zálogjogosult és a zálogkötelezett közötti kötelmi jogviszonyt a jelenleginél bővebben szabályozni, ezáltal mind a hitelező biztonságát, mind pedig az adósvédelmet erősíteni. 4) A zálogjogosultat meg kell hogy illesse a jog a vagyont terhelő zálogjog egyedi zálogjoggá való átalakítására, illetve a zálog-jog érvényesítésére, ha a kötelezett (a dologi vagy a személyes adós) szerződésszegést követ el. 5) Az átalakítás a törvény erejénél fogva következzen be, ha a kötelezett ellen felszámolási vagy végrehajtási eljárást indítanak. 6) Annyiban természetesen érvényesülnie kell a zálogjog dologi hatályának, hogy a zálogjogosultat megilleti a kielégítési elsőbbség azoknak a zálogtárgyaknak a tekintetében, amelyek az igényérvényesítéskor még a zálogkötelezett rendelkezése alatt állnak. 7) A kielégítési elsőbbség ne az átalakításhoz, hanem lehetőség szerint a vagyont terhelő zálogjog bejegyzéséhez kötődjön. (Ez a szabály természetszerűen nem lehet irányadó azokra a zálogjogokra, amelyeket még a zálogtárgy vagyonba kerülését megelőzően alapítottak. Kérdéses a vagyont terhelő zálogjog és a vagyonba tartozó egyes zálogtárgyakon később létesített egyedi zálogjogok egymás közötti rangsora.)
Úgy gondolom, a fenti jogosítványok nem értéktelenek, az ingó jelzálogjog – a zálogtárgyak sajátosságait megfelelően tükröző, differenciált szabályozás esetén dologi jogi hatályának korlátozottsága ellenére is erősíti a hitelezők biztonságát és így a hitelfelvevők hitelhez jutási esélyeit, tehát képes funkciójának betöltésére. Tudomásul kell venni, hogy az ingó jelzálogjog csupán korlátozottan tudja nyújtani azt a biztonságot és jogvédelmet, amit a zálogjogtól hagyományosan elvárunk. Az ebből eredő kockázatokkal a zálogjogosultnak számolnia kell, mérlegelnie kell, hogy ez a korlátozott biztonság kielégítő-e számára, vagy pedig további óvintézkedéseket szükséges tennie. A jogalkotóra e tekintetben kettős felelősség hárul: egyrészt tegye lehetővé, hogy az adós a vagyonát biztosítékul felkínálhassa, másrészt pedig gondoskodjon arról, hogy a szabályozás összhangban legyen a zálogtárgy speciális természetével, ne keltsen hamisan olyan látszatot, mintha ez a zálogjog teljes értékű, valódi zálogjog lenne.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.
