A Kúria elvi határozata a jövőbeni követeléseken alapított zálogjog felszámolási eljárásban való érvényesüléséről

Polgári Jog, 2017/4.

A Kúria 4/2016. számú határozatában úgy foglalt állást, hogy jövőben megszerzendő ingókra vagy követelésre alapított zálogjog, illetve a vagyont terhelő zálogjog esetében a zálogjog akkor jön létre (keletkezik), amikor a zálogjog tárgya létrejön (illetve azon az elzálogosító megszerzi a rendelkezési jogot). A Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében meghatározott feltételnek csak az olyan zálogjog felel meg, amely ennek megfelelően a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően létrejött. A jelen elemzésben arra mutatunk rá, hogy a Kúria az 1959-es Ptk. és a Ptk. hibás értelmezésével jutott e következtetésre. Ha a zálogkötelezett a zálogjog megalapításának időpontjában rendelkezik a zálogszerződésben, illetve a bejegyzésben zálogtárgyként meghatározott vagyontárggyal, akkor a zálogjog a megalapításával egyúttal létre is jön, és a zálogjog tárgyainak későbbi változása nem eredményezi új zálogjog keletkezését.

1. A tényállás ismertetése

Az adós és a hitelezők irodaház építésének finanszírozására hitelkeret szerződést, valamint ennek biztosítására egyéb szerződéseket kötöttek. A hitel biztosítékaként a felek többek között a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 267. §-a (zálogjog jogokon és követeléseken) alapján zálogjogot alapítottak az adós „jelenlegi és jövőbeni bármely szerződés alapján vagy egyéb jogcímen keletkező” követelésein.

Az adós az ingatlanára 2010. december 14-én és 2011. augusztus 1-jén bérleti szerződést kötött. Az adóssal szemben felszámolási eljárás indult, a felszámolás kezdő időpontja 2012. október 2.

A felszámoló a 2013. január 3-án kelt levelében tájékoztatta a hitelezőket arról, hogy álláspontja szerint zálogjoguk nem terjed ki a felszámolás alatt keletkező követelésekre.

A hitelezők kifogásukban arra kérték kötelezni a felszámolót, hogy az adós felszámolási eljárás alatt keletkező követelései kötelezettjeinek teljesítése esetén a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 49/D. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fizessen a zálogjogosult hitelezők részére. Álláspontjuk szerint a bérleti szerződésekből a felszámolás tartama alatt befolyó bérleti díjra – mint a szerződésben megállapított jövőbeni követelésre – zálogjogosultként igényt tarthatnak.

A felszámoló fenntartotta álláspontját, mely szerint csak abban az esetben illeti meg a követelésen fennálló zálogjog jogosultját a privilegizált kielégítés, ha a zálogjog a felszámolás előtt keletkezett. A felszámolás kezdete után nyújtott bérbeadói szolgáltatás ellenértékére (bérleti díjra) nem terjed ki a zálogjog.

2. Az eljáró bíróságok határozatai

Az elsőfokú bíróság kötelezte a felszámolót, hogy a felszámolás időszaka alatt megfizetett és a jövőben megfizetésre kerülő bérletidíj-bevételekkel a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint számoljon el. Álláspontja szerint a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt létrejött, ezért a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alkalmazásának nincs akadálya.

A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az igényérvényesítés stádiumába került zálogjog kiterjed mindazon követelésre, amely a felszámolási eljárást megelőzően létrejött jogviszonyból keletkezett, így nem csupán azokra a követelésekre terjed ki, amelyek a felszámolás kezdő időpontjáig behajtásra kerültek, hanem azokra a követelésekre is, amelyek a felszámolás megindulását megelőző jogviszonyból a felszámolás megindítását követően váltak esedékessé. Ez egyrészt következik az 1959-es Ptk. 267. § rendelkezéseiből, másrészt pedig a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében foglaltakból. Nem lehet különbséget tenni ezen rendelkezések alapján a tekintetben, hogy a bevételek mikor keletkeztek.

A jogerős végzéssel szemben a felszámoló terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben – a Cstv. 49/D. § (1)–(2) bekezdésére és az 1959-es Ptk. 266–267. §-ára hivatkozással – kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a kifogás elutasítását. A felülvizsgálati kérelem hangsúlyozta, hogy az adós tevékenysége az adott ingatlan hasznosításában merült ki, s ha elvonásra kerülne a bérleti díj, akkor a költségek fedezete nem lenne biztosított, ez a bérleti jogviszonyok megszűnéséhez, az irodaház kiürüléséhez vezetne. A felszámoló szerint a jövőben esedékessé váló követelésre is lehet zálogjogot alapítani, de a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti előnyös kielégítés csak azokra a követelésekre vonatkozik, amelyek a felszámolás elrendelését megelőzően nyújtott szolgáltatásból erednek. A felszámolás elrendelését követően nyújtott szolgáltatás esetén a zálogtárgy (a követelés) csupán a felszámolás kezdő időpontját követően jött létre, így ezen követelés vonatkozásában a zálogjog sem jött létre a felszámolás kezdő időpontja előtt.

A Kúria arra a jogi következtetésre jutott, hogy a jogerős határozat jogszabálysértő, mert a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében és az 1959-es Ptk. 267. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket tévesen értelmezte. Ezért a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a hitelezői kifogást elutasította.

A felülvizsgálati határozat az alábbiakat hangsúlyozta:

(a) Felszámolási eljárásban csak az az álogjoggal biztosított követelés élvez kielégítési elsőbbséget, amelyet biztosító zálogjog a felszámolási eljárás kezdetét megelőzően jött létre.

(b) A zálogjog akkor jön létre, amikor a zálogtárgy létrejön, és a zálogkötelezettet felette rendelkezési jog illeti meg; ennek megfelelően, követelésen alapított zálogjog akkor jön létre, amikor a követelés a zálogkötelezett javára létrejön.

(c) A tartós jogviszony (pl. bérlet) alapján nyújtott időszakos szolgáltatás ellenértékére vonatkozó követelés a szolgáltatás nyújtásával jönlétre.

Mindezek alapján a Kúria úgy foglalt állást, hogy a felszámolás alatt lévő cég bérleti díjra vonatkozó „jelenlegi és jövőbeni” követelésén alapított zálogjoggal biztosított hitelezői követelést csak annyiban illeti meg kielégítési elsőbbség, amennyiben a bérleti díj követelés a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően nyújtott bérleti szolgáltatásból fakad. A felszámolási eljárás kezdetét követően, az f.a. cég által nyújtott bérleti szolgáltatás ellenértékét képező bérleti díjra vonatkozó követelést már nem terheli zálogjog.

A Kúria határozatát elvi határozatként tette közzé, így attól eltérni csak jogegységi határozat alapján lehet.

3. A döntés értékelése

3.1 A határozat előzményei

3.1.1 A vagyont terhelő zálogjog

A Kúria már a határozatot megelőzően több alkalommal foglalkozott olyan esettel, amelyben a felszámolás alatt álló adós hitelezőjének követelését olyan „jövőbeni zálogjog” biztosította, amelynek tárgya az adósnak olyan vagyontárgya, amely az adós gazdálkodása során változik; újabb és újabb vagyontárgyakra terjed ki, miközben egyes vagyontárgyak kikerülnek a zálogtárgyak köréből. Ezekben az esetekben a kérdés az volt, hogy ha az adós a felszámolási eljárás alatt folytatja tevékenységét, akkor az ennek eredményeként a vagyonban bekövetkező változások miként érintik a zálogjogos hitelező kielégítési jogát.

A Gfv.VII.30.212/2014/10. és a Gfv. VII.30.312/2014/5. számú határozatban egyaránt vagyont terhelő zálogjog kapcsán kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy a zálogjog terjedelme változhat-e az adós felszámolásának megindítását követően; a felszámolás során az adós rendelkezése alá kerülő vagyontárgyak (a második határozat esetén a felszámolás alatt befolyó bérleti díjak) növelik-e a vagyont terhelő zálogjog jogosultja kielégítési alapját, vagy pedig a zálogjog a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyakra rögzül, s ezek értékében kell a hitelező igényét zálogjoggal biztosított követelésként kielégíteni.

A Kúria mindkét határozatban úgy foglalt állást, hogy a felszámolási eljárás megindítása választóvonal a zálogjog által biztosított kielégítési elsőbbség szempontjából: addig változhatnak a vagyont terhelő zálogjog tárgyai, a kielégítési jog megnyíltával azonban a zálogjog a fennállás létszakaszából átfordul az érvényesítés létszakaszába, ezért ezt követően már nem követi a vagyontárgyak összetételének, körének változásait, és ezzel a vagyont terhelő zálogjog egyedi, az adott időpontban meglévő vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul át. Ebből következően a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti kifizetésnél csak a felszámolás kezdő időpontját megelőzően az adós által teljesített szolgáltatásból eredő bérleti díjakat lehet figyelembe venni, a felszámolás kezdő időpontját követően teljesített szolgáltatásból eredő bérleti díjak azonban már nem minősülnek a vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelés biztosítékának.

Amint erre maga a határozat is utal, a Kúria a határozatban lényegében ugyanarra az eredményre jutott, mint e korábbi döntésekben. A határozat indokolása azonban eltér a korábbiakétól. Míg a korábbi döntések a zálogjog létszakaszaival és a vagyont terhelő zálogjognak egyedileg meghatározott zálogjoggá való átalakulásával kapcsolatos – meglehetősen vitatható – jogértelmezésen alapultak, a határozatban a Kúria a választóvonalat a Cstv. azon rendelkezésére hivatkozva húzta meg, amely szerintaz elsőbbségi kielégítési jog feltétele az, hogy a zálogjog a felszámolási eljárás kezdete előtt keletkezzen.

3.1.2 Jövőbeni követelések engedményezése

Az engedményezés és a zálogjoggal való terhelés egyaránt a követelés jogosultját megillető rendelkezési jog gyakorlását jelenti, és mindkettő dologi jogi jellegű változást (a jogosult személyének változását illetve a jogosultat megillető jogoknak egy korlátolt dologi joggal való megterhelését) eredményez a követelés helyzetében. Nyilvánvaló, hogy a rendelkezési jog gyakorlásának e két esetére alapvetően azonos feltételek kell, hogy vonatkozzanak, legalábbis a feltételek elvi alapjainak azonosnak kell lenniük.

A két téma szoros kapcsolódása miatt – annak ellenére, hogy a határozat erre nem tér ki – előzményként kell figyelembe venni a jövőbeni követelések engedményezésével kapcsolatos gyakorlatot is. Erről – a gyakorlat alakulásának részletes vizsgálata nélkül is – egyértelműen megállapítható, hogy a jövőbeni követelések engedményezésének sem az elméleti alapjáról, sem a gyakorlati lehetőségeiről nem alakult ki egyértelmű álláspont. A Legfelsőbb Bíróság kezdetben – a lényegében egységesen megengedő jogirodalmi állásfoglalásokkal ellentétesen, elsődlegesen a felszámolási vagyon védelme érdekében – kategorikusan elutasította a jövőbeni követelések engedményezésének lehetőségét, majd ezt egy – dogmatikailag kevéssé megalapozott – határozatban úgy árnyalta, hogy a jövőbeni követelések engedményezése lehetséges, de a felszámolás kezdetéig nem teljesített követelések nem kerülnek ki a felszámolási vagyonból. Pár évvel később azonban a Szegedi Ítélőtábla már azt állapította meg, hogy a kialakult bírói gyakorlat szerint a jövőbeni követelések is érvényesen engedményezhetők, kivéve azokat, amelyek „keletkezése, létrejötte is eleve bizonytalan”.

A kérdés megítélése körüli bizonytalanságot jól mutatja, hogy míg a Ptk. első elfogadott, de hatályba nem lépett változata még korlátlanul elismerte a jövőbeni követelések engedményezését, a hatályba lépett rendelkezés már csak akkor engedi meg a követelés engedményezését, ha az engedményezés időpontjában már létezik legalább az a jogviszony, amely a követelés alapjául szolgál, és az érvényes engedményezés feltétele, hogy a követelés úgy legyen meghatározva, hogy annak alapján az engedményezett követelés legkésőbb annak létrejöttekor azonosítható legyen.

Anélkül, hogy elmélyülnénk ennek vizsgálatában, megemlítjük, hogy a jövőbeni követelések engedményezhetősége körüli bizonytalanság összefügg azzal, hogy magának az engedményezés jogi jellegének a megítélése szintén bizonytalan volt. A Legfelsőbb Bíróság az engedményezést jogcím nélküli absztrakt ügyletnek tartotta, a jogirodalomban pedig hangsúlyosan jelent meg az a nézet, amely szerint az engedményezés nem tradíciós, hanem konszenzuális ügylet. Csupán a Ptk. tette egyértelművé, hogy a követelések átruházása – a tulajdonátruházással egyezően – kétmozzanatú kauzális tradíciós ügylet: szükséges hozzá az átruházás jogcímét adó kötelmi szerződés és az átruházást véghez vivő rendelkező ügylet, az engedményezés. Az engedményezésnek ez a dologi ügyleti jellege tette azt is egyértelművé, hogy még létre nem jött (azaz jövőbeni) követelés átruházására kötelezettséget lehet vállalni, de annak tényleges átruházása (engedményezése) nem lehetséges. Az ezen az elvi alapon álló szabályozás – a gyakorlati igények kielégítése érdekében a létrejött (tehát nem jövőbeni) követelések fogalmát kissé kitágítva – megengedte az olyan követelések engedményezését, amelyek alapjául szolgáló jogviszony már létezik.

Azt állapíthatjuk tehát meg, hogy hosszú időn át bizonytalan volt annak a kérdésnek a megítélése, hogy a még nem létező, jövőbeni követelések engedményezése lehetséges-e. Ennek az általunk vizsgált kérdés szempontjából az a jelentősége, hogy a követelés átruházása és elzálogosítása egyaránt dologi jogi jellegű változás, amelynek a megítélése azonos elvi alapon kell, hogy álljon. Az engedményezéssel kapcsolatos nézetek tehát nem közömbösek a követelésen alapított zálogjog létrejöttével kapcsolatos kérdések szempontjából, így például annak a szabálynak az értelmezésénél, amely szerint a zálogjog a jövőbeni követelésekre is kiterjedhet, vagy hogy felszámolási eljárásban a hitelező számára kedvezményes kielégítési lehetőséget a felszámolási eljárás kezdetét megelőzően keletkezett zálogjog biztosít.

3.2 A zálogjog dinamikus jellege

3.2.1 A statikus zálogjog

Koncepcionálisan a zálogjog alapesetének azt tekintjük, hogy a zálogjog megalapításával a zálogjog létre is jön, és mindaddig változatlanul fennmarad, ameddig a zálogjog fennáll. Ez a változatlanság különösen a zálogtárgyra vonatkozik: ugyanazon a vagyontárgyon kerül sor a zálogjog megalapítására, mint amelyből a biztosított követelés kielégítésre kerül, illetve amelyet a zálogkötelezett visszakap a zálogjog kielégítési jog érvényesítése nélküli megszűnésekor. E statikus zálogjog tipikus példája a (nem rendhagyó) kézizálogjog, amikor a zálogjogosult a birtokba vett zálogtárgyat szigorúan megőrzi, és ha a zálogjog a kielégítési jog megnyílása nélkül megszűnik, akkor változatlan formában visszaadja a zálogkötelezett számára. Ez az alapesetnek tekintett statikus zálogjog azonban a gyakorlatban, különösen pedig a gazdasági életben nem tekinthető tipikusnak.

3.2.2 A jövőbeni zálogjog

Az előzőekben említett kézizálogjog statikus jellegét mutatja az is, hogy kézizálogjog esetén jövőbeni zálogjog jellemzően nem fordul elő, hiszen a kézizálogjog megalapításához szükséges birtokátruházáshoz kell, hogy a zálogtárgy már létezzen, és általában az is, hogy a zálogkötelezettet rendelkezési jog illesse meg felette. A zálogjogok jelentős részét jelzálogjog alkotja, amelynek lényege, hogy a zálogtárgy a zálogkötelezett birtokában marad. E birtoklás célja, hogy a zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt is folytathassa üzleti tevékenységét, és ennek során a zálogtárgyat rendeltetésszerűen használhassa. Tipikusan jelzálogjog, mégpedig nem lajstromozott vagyontárgyon alapított jelzálogjog esetén van lehetőség jövőbeni zálogjog alapítására, azaz arra, hogy a zálogjogot meg lehessen alapítani akkor, amikor a zálogtárgy még nem létezik, vagy nincs a zálogkötelezett tulajdonában. Követelésen is alapítható jövőbeni zálogjog, a korábbi szabályozás – tekintettel arra, hogy a követelésen bejegyzés nélkül, pusztán a zálogszerződés megkötésével lehetett zálogjogot alapítani – külön rendelkezett e lehetőségről. A jövőbeni zálogjog megbontja a zálogjog fent említett statikus jellegét, hiszen azon alapul, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgyat a zálogjog megalapítását követően szerzi meg, azaz figyelembe veszi azt, hogy a zálogkötelezett vagyontárgyai mozgásban vannak. Önmagában azonban a zálogjog jövőbeni jellege még nem teszi a zálogjogot dinamikussá abban az értelemben, hogy a zálogjog fennállása alatt nem feltétlenül kerül sor a zálogjog tárgyainak változására.

3.2.3 Dinamikus zálogjog

A zálogjogok jelentős részére jellemző az, hogy tárgya a zálogjog fennállása alatt változik. A zálogtárgyak változásának különböző esetei vannak.

Az előzőekben említettük, hogy a jelzálogjog úgy nyújt dologi biztosítékot a jogosult számára, hogy közben megengedi, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgyat rendeltetésszerűen használhassa. A zálogtárgy használata gyakran annak elhasználásával, feldolgozásával, vagy akár elidegenítésével jár együtt. Ilyenkor a rendeltetésszerű használat magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy a zálogkötelezett, a rendes gazdálkodás követelményeinek megfelelően, gondoskodjon a zálogtárgy pótlásáról. Ez szükségszerűen azt eredményezi, hogy a zálogjog tárgyai a zálogjog fennállása alatt változnak. A zálogtárgyak változásának ezt a szükségszerűségét ismeri el a törvény a vagyont terhelő zálogjog, valamint a – kezdetben ezzel együtt élő, később pedig ezt felváltó – ún. körülírásos zálogjog kodifikálásával. E zálogjognak az a jellegzetessége, hogy fennállása alatt annak tárgyai változnak, ami egy különleges, „lebegő” zálogjogot eredményez.

Jövőbeni zálogjog illetve az egyes zálogtárgyak cserélődése nem csupán az ingó dolgot és a követelést terhelő jelzálogjog körében, hanem ezen a körön túl is gyakran előfordul. Ezt a lehetőséget implicit módon tartalmazzák a tulajdonjog és a zálogjog tárgyaira vonatkozó szabályok, különösen a következők: a tulajdonjog kiterjed a dolog alkotórészeire és kétség esetén tartozékaira, az épület tulajdonjoga, eltérő megállapodás hiányában, a föld tulajdonosát illeti meg, és mindezzel összhangban a zálogjog a dolgot mindenkor az alkotórészeivel és kétség esetén tartozékaival együtt terheli. (E szabályok közül a tulajdonjogra vonatkozóak megegyeznek a korábbiakkal, az azonban újdonság, hogy az alkotórész és a tartozék fődologhoz való kötődése a zálogjogi szabályozásban is megjelenik; ennek ellenére kifejezett szabályozás hiányában – a tulajdonjog alakulásának analógiájára – az 1959-es Ptk. alapján is feltehetően  ugyanezt a következtetést kellett levonni.)

Ennek a tényállásnak tipikus esete egy ingatlanfejlesztési projekt, amelyben egy telken felépítenek egy irodaházként üzemelő épületet. Speciális rendelkezés híján az épület felszerelési tárgyaival együtt az ingatlan részévé válik. A fejlesztés finanszírozására nyújtott hitel biztosítékaként még az építkezést megelőzően zálogjogot alapítanak az ingatlan telken, majd pedig, az építkezés előrehaladtával, e zálogjog kiterjed a felépítményre is.

Ilyen esetekben tehát, ha a zálogjog megalapítását és létrejöttét követően a zálogjog fennállása alatt a zálogjog tárgya alkotórésszel vagy tartozékkal bővül, ez egyúttal – a zálogszerződés eltérő rendelkezésének hiányában – a zálogjognak a kiterjedését is eredményezi.

A törvény az említetteken felül is számos olyan esetet meghatároz, amikor – függetlenül attól, hogy statikus vagy dinamikus, lebegő zálogjogot alapítottak-e – a zálogjog fennállása alatt sor kerül arra, hogy az eredeti zálogtárgy helyébe más vagyontárgy lépjen. Tipikusan ilyen vagyontárgyak a kártérítésként, a kártalanításként, az értékesítés ellenértékeként és az elzálogosított követelés teljesítéseként kapott pénzösszeg vagy egyéb vagyontárgy, valamint az eredeti zálogtárgy feldolgozása eredményeként keletkezett új dolog. Emellett a törvény meghatározott esetekben lehetővé vagy kötelezővé teszi a zálogtárgy kiegészítését illetve cseréjét; ezekben az esetekben a pótlásként illetve csereként adott vagyontárgy szintén a zálogjog tárgyává válik.

Az előzőek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy – nem csupán a kifejezetten ezt a lehetőséget szem előtt tartva alapított vagyont terhelő zálogjog és körülírásos jelzálogjog esetében, hanem – széles körben jellemző az, hogy a zálogjog fennállása alatt sor kerülhet a zálogjog tárgyát alkotó vagyontárgyak változására, illetve cseréjére. A dinamikus jelleg kisebb-nagyobb mértékben a zálogjognak szinte minden esetét és fajtáját jellemzi. Ezért nem csupán a határozat tárgyát képező esetben, hanem a zálogjogok jelentős részében felmerül az a kérdés, hogy a zálogtárgyak változása miként érinti a zálogjog fennállását, illetve keletkezésének idejét.

3.3 Mikor keletkezik a zálogjog az 1959-es Ptk. alapján?

3.3.1 A határozat a zálogjog keletkezéséről

Amint ezt fentebb említettük, a határozat az 1959-es Ptk. alapján úgy foglalt állást, hogy a jövőbeni zálogjog nem a zálogszerződés megkötésével és - ingó dolgok esetén - a zálogjog bejegyzésével, hanem a zálogtárgy létrejöttével és a zálogkötelezett rendelkezése alá kerülésével jön létre. Ennek megfelelő az a következtetés, hogy jövőbeni követelésen alapított zálogjog „a követelés létrejöttének időpontjában keletkezik”.

A Kúria ezt az álláspontját alapvetően a Ptk. szabályai alapján indokolja, amelyek kifejezetten megkülönböztetik a zálogjog megalapítását és létrejöttét. A Kúria megállapítja, hogy bár a Ptk. az adott ügyre nem vonatkozik, és az 1959-es Ptk. ezt a megkülönböztetést nem tartalmazza, de úgy foglal állást, hogy ennek ellenére az 1959-es Ptk. alapján is irányadó, hogy „dologi jog létrejöttének (keletkezésének) feltétele, hogy a dologi jog tárgya létrejöjjön”. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy „[a]z, hogy a régi Ptk. lehetővé teszi jövőben keletkező követelések elzálogosítását, csak azt jelenti, hogy a felek előre rendelkezhetnek a jövőben keletkező követelések elzálogosításáról, amely követelések létrejöttekor a felek részéről semmilyen újabb jogcselekmény nem szükséges a zálogjog érvényes létrejöttéhez”.

A Kúria érvelése alapján a határozat megalapozottsága véleményünk szerint elsősorban azon múlik, hogy az 1959-es Ptk. alapján helytálló-e a döntés alapjául szolgáló, a jövőbeni követelésen alapított zálogjog létrejöttére és ennek kapcsán különösen az 1959-es Ptk. 267. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmezésére vonatkozó, előzőekben összefoglalt álláspont.

Elvileg és absztrakt módon – a konkrétan érvényesülő körülményektől eltekintve – és a Ptk. új szabályozásának fényében vizsgálva a kérdést, dologi jog létének általában valóban feltétele a tárgyát képező dolog vagy egyéb vagyontárgy léte és az, hogy a dologi jog alapítóját rendelkezési jog illesse meg a dologi jog tárgyát képező vagyontárgy felett. Ez levezethető abból, hogy dolog tulajdonjogának átruházása és megterhelése a tulajdonost megillető rendelkezési jog részét képezi, és követelés esetén is a jogosultat illeti meg az átruházás joga. Az 1959-es Ptk. zálogjog keletkezésére vonatkozó szabályainak szövegszerű figyelembe vétele azonban mégis ettől eltérő eredményre vezet. Ennek során az 1959-es Ptk.-nak (i) a zálogjog létrejöttére, (ii) a jövőbeni követelés elzálogosítására és (iii) a jövőbeni vagyontárgyak elzálogosításának egyéb lehetséges eseteire vonatkozó szabályokat szükséges közelebbről megvizsgálni.

3.3.2 Az 1959-es Ptk. a zálogjog keletkezéséről általában

A határozat a zálogjog létrejöttére vonatkozó szabályozással kapcsolatban csak azt említi, hogy az 1959-es Ptk. nem tesz „ilyen egyértelműen” különbséget a zálogjog alapítása és keletkezése között. Ennél azonban többről van szó: az 1959-es Ptk. nem a zálogjog alapításáról, hanem kifejezetten annak keletkezéséről rendelkezik. Az 1959-es Ptk. 254. §-a A zálogjog keletkezése címet viseli, és maga a törvényszöveg is az (1) bekezdésben a „keletkezhet”, a (2) bekezdésben pedig az „elzálogosítás” kifejezéseket alkalmazza. Míg az első kapcsán még állítható, hogy a törvény nem mondja meg, szerződés alapján pontosan hogyan keletkezik a zálogjog, az „elzálogosítás” kifejezést leginkább a zálogjog létrejöttével szinonim fogalomként lehet értelmezni. Tehát, amikor azt mondja a törvény, hogy az elzálogosításnak a zálogszerződésen felül lehetnek további „alakszerűségi követelményei”, akkor ezt úgy lehet érteni, hogy a zálogjog létrejöttéhez szükséges feltételeket határozza meg. Az 1959-es Ptk. 254. §-ának szövegszerű vizsgálata tehát nagyon erősen azt az értelmezést támasztja alá, hogy a törvény nem pusztán a zálogjog megalapítását, hanem a zálogjog létrejöttét (keletkezését) szabályozza.

3.3.3 Az 1959-es Ptk. a jövőbeni követelések elzálogosításáról

A határozat hivatkozik az 1959-es Ptk. jövőbeni követelések elzálogosításáról szóló szabályára is: „a régi Ptk. lehetővé teszi jövőben keletkező követelések elzálogosítását”. A jövőbeni követelések elzálogosítására vonatkozó szabály a következőképpen rendelkezik: „Jogon vagy követelésen az erre irányuló szerződéssel alapítható zálogjog. E zálogjog a zálogkötelezett javára jövőben keletkező jogokra és követelésekre is kiterjedhet.” Ez a rendelkezés tehát többet mond annál, mint ahogy azt a határozat interpretálja. Nem csupán azt teszi lehetővé, hogy a zálogszerződésben jövőbeni követelésről is lehet rendelkezni. E rendelkezés szövegszerűen egyrészt a zálogjog megalapításának módját, másrészt pedig a megalapított (létrejött) zálogjog lehetséges tárgyi terjedelmét határozza meg. Elsőként azt mondja ki, hogy a zálogjog megalapításához, ha annak tárgya követelés, pusztán a zálogszerződés megkötése szükséges (azaz követelés elzálogosításának nincsenek egyéb „alakszerűségi követelményei”). Ezt követően pedig már arról rendelkezik, hogy maga a zálogjog „kiterjedhet” jövőbeni követelésekre is, azaz a létrejött zálogjog lehetséges tárgyi terjedelmét határozza meg.

E rendelkezés szerint egyfelől tehát a zálogjog annak megalapításával egyúttal létre is jön, másfelől pedig az ezt követően bekerülő új vagyontárgyak a már létrejött zálogjognak nem a létét, hanem tárgyi terjedelmét érintik. Az kérdéses lehet, hogy e rendelkezés megfogalmazása kellően szabatos vagy dogmatikai szempontból helytálló-e, az azonban nehezen vitatható, hogy e szabályozás alapján könnyen levonható az a következtetés, hogy az 1959-es Ptk. felfogásában a követelésen alapított zálogjog létezésének nem akadálya az, hogy a tárgyát alkotó valamennyi követelés még nem jött létre.

3.3.4 Ingó jelzálogjog, vagyont terhelő zálogjog

A jövőbeni követeléseken túl az 1959-es Ptk. két esetben teszi kifejezetten lehetővé a jövőbeni vagyontárgyak elzálogosítását: jelzálogjog esetén, ha annak tárgya ingó dolog, és vagyont terhelő zálogjog esetén. A törvény megfogalmazása szerint a jövőben megszerzendő vagyontárgy „tárgya lehet” az ingó jelzálogjognak, illetve az ilyen vagyontárgyra „kiterjed” a vagyont terhelő zálogjog. E megfogalmazások szintén azt az értelmezést támogatják, amely szerint azt követően, hogy a zálogjog létrejött, új vagyontárgyaknak a zálogtárgyak körébe kerülése már nem a zálogjog keletkezését, hanem tárgyi körének kibővülését, változását eredményezi.

Ezekben az esetekben a törvény – a jövőbeni követelések elzálogosítására vonatkozó szabálytól eltérően – a hivatkozott rendelkezésekben kifejezetten kimondja, hogy a jövőben megszerzendő vagyontárgy csak attól az időponttól képezi az ingó jelzálogjog illetve a vagyont terhelő zálogjog tárgyát, amikor a zálogkötelezett rendelkezési jogot szerez felette. Ennek az időpontnak tehát jelentősége van, azonban nem a zálogjog keletkezését határozza meg, hanem azt, hogy a már létező zálogjog mely időponttól kezdve terjed ki az egyes vagyontárgyakra. Az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog esetén a jövőbeni vagyontárgyak csak az alapítását követő későbbi időpontban válnak a zálogjog tárgyává, ez azonban nem érinti azt, hogy a zálogjog a megalapításakor létrejön, ha teljesül az a feltétel, hogy a körülírásnak megfelelő vagyontárgyak felett rendelkezési jog illeti meg a zálogkötelezettet.

Az ingó jelzálogjogra és a vagyont terhelő zálogjogra vonatkozó, itt tárgyalt szabályoktól eltérően a jövőbeni követelésen alapított zálogjog létrejövetelére vonatkozóan az 1959-es Ptk. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a zálogjog hatályát a követelés létrejöttéhez kötné. Minden megszorítás nélkül kimondja, hogy „[e] zálogjog a zálogkötelezett javára jövőben keletkező jogokra és követelésekre is kiterjedhet”. E szabályozás alapján tehát azt lehet megállapítani, hogy az 1959-es Ptk. a jövőbeni követelések elzálogosítását még annyira sem köti felfüggesztő feltételhez, mint ingó jelzálogjog és vagyont terhelő zálogjog esetén a jövőben megszerzendő dolgok esetében.

3.3.5 A zálogjog keletkezése az 1959-es Ptk. alapján

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az 1959-es Ptk. 254. §-ába foglalt általános és 267. §-ában megállapított speciális szabály együttes szövegszerű – és a korabeli felfogásnak megfelelő – értelmezése arra az eredményre vezet, hogy a követelésen alapított zálogjog a zálogszerződés megkötésével létrejön, mégpedig függetlenül attól, hogy már létező vagy jövőben keletkező követelésről van-e szó.

A zálogjog alapítása és keletkezése közötti különbségtétel hiányának eredménye az, hogy az 1959-es Ptk. alapján a zálogjog megalapítása főszabályként egyúttal a zálogjog létrejöttét is jelentette. Tudomásunk szerint sem a korabeli jogirodalomban, sem pedig a bírói gyakorlatban nincs nyoma annak, hogy a zálogjog alapítását ne tekintették volna egyenértékűnek a zálogjog létrejöttével. Azt a körülményt, hogy egyes esetekben a zálogjog tárgyai közé a zálogjog megalapítását követően új vagyontárgyak kerülhetnek, nem a zálogjog keletkezése körében értékelték, hanem azzal, hogy a vagyont terhelő zálogjogot és a körülírásos ingó jelzálogjogot a zálogjog egy különös fajtájának, „lebegő” zálogjognak tekintették, amelynek sajátossága az, hogy tárgya a zálogjog fennállása alatt változhat. A zálogjog tárgyainak ilyen változása jelentős abból a szempontból, hogy egy adott vagyontárgyat mely időponttól terhel zálogjog, azonban nem a zálogjog keletkezéséhez tartozó körülmény, nem érinti az egyszer már létrejött zálogjog keletkezésének időpontját.

3.4 A Ptk. megújult szabályozása

3.4.1 Bevezetés

A Ptk. számos, a határozat által érintett kérdést a korábbiaktól eltérően szabályoz. A Ptk. még nem irányadó a határozat által elbírált jogvitára, de – amint ez a határozat indokolásában kifejezetten szerepel – a Kúria álláspontja kialakítása során támaszkodott a Ptk. megoldásaira.

3.4.2 A zálogjog alapítása és keletkezése

A zálogjog létrejötte szempontjából a Ptk. releváns szabályai a következők:

(a) A zálogjog megalapítása szükséges a zálogjog létrejöttéhez, de a zálogjog létrejöttének ezen felül feltétele az is, hogy a zálogkötelezettet rendelkezési jog illesse meg a zálogtárgy felett.

(b) A zálogszerződésnek szükséges tartalmi feltétele a zálogtárgy meghatározása; e meghatározás azonban olyan vagyontárgyat is magában foglalhat, amely a szerződéskötés időpontjában még nem létezik, vagy amely felett a zálogkötelezettet nem illeti meg rendelkezési jog.

(c) Kézizálogjog és ingatlan jelzálogjog, valamint a lajstromozott ingó dolgok feletti zálogjog megalapításának feltétele, hogy a zálogjog tárgya létezzen, és felette a zálogkötelezettet rendelkezési jog illesse meg. Ennek oka, hogy a vagyontárgy létezése hiányában sem a kézizálogjog alapításához szükséges birtokátruházásra, sem pedig ingatlanok (valamint a lajstromozott ingó dolgok) nyilvántartásba vételére valamint a jelzálogjog bejegyzésére nem kerülhet sor.

(d) Ingó dolgot és követelést terhelő jelzálog a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezhető akkor is, ha a zálogjog tárgya még nem létezik, vagy a zálogkötelezettet nem illeti meg felette rendelkezési jog.

(e) Az előzőekből az következik, hogy követelésen (és általában ingó dolgokon) jelzálogjog megalapítható akkor is, ha a követelés még nem jött létre, de a zálogjog csak a követelés keletkezésével jön létre.

(f) A követelés létrejöttének időpontját vagy feltételét a Ptk. kifejezetten nem határozza meg, de – az engedményezhetőség feltételét megállapító szabály alapján – általában a rendelkezési jog gyakorlása és így a követelés elzálogosítása szempontjából az olyan követelést tekinthetjük létrejöttnek, amelynek tekintetében teljesül legalább az a feltétel, hogy létezik az a jogviszony, amelyből a követelés fakad.

(g) Követelést terhelő zálogjog tehát akkor jön létre, ha a zálogjogot megalapították és a követelés létezik, vagy legalábbis fennáll a követelés alapjául szolgáló jogviszony.

3.4.2 A körülírással meghatározott zálogjog

A zálogjog alapításán kívül a már létező zálogjog kapcsán az olyan jelzálogjog esetében találkozhatunk jövőbeni vagyontárgyakkal, amelyet a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel alapítottak, és amelynek tárgyát körülírással határozták meg: az ilyen zálogjog tárgyát mindenkor azok a dolgok vagy követelések képezik, amelyek a körülírásnak megfelelnek és a zálogkötelezett rendelkezése alatt állnak. Mint az 1959-es Ptk. alapján a vagyont terhelő zálogjognak, e zálogjognak is az a jellegzetessége, hogy fennállása alatt annak tárgyai változnak. Ez a zálogjog a megalapításával egyidejűleg létrejön, ha a zálogkötelezett rendelkezik a zálogtárgy meghatározásának megfelelő vagyontárgyakkal. Ugyanakkor, e zálogjognak az a sajátossága, hogy az idő múlásával a zálogtárgyak körében egyre több az olyan vagyontárgy (ingó dolog vagy követelés), amely az alapítást követően, különböző időpontokban válik a zálogjog tárgyává.

A körülírással meghatározott zálogjog kapcsán ezért különösen élesen vetődnek fel a következő kérdések: Mikor jött létre ez a zálogjog? Egy zálogjogról van szó, vagy ahány vagyontárgy, annyi zálogjog, különböző keletkezési időpontokkal? A helyes válasz valószínűleg az, hogy a körülírással meghatározott zálogjog – az 1959-es Ptk. kapcsán fentebb már említett vagyont terhelő zálogjoghoz hasonlóan – sajátos, „lebegő” zálogjog. E zálogjog létrejön akkor, amikor először teljesül az a törvényi feltétel, hogy a zálogkötelezettet rendelkezési jog illeti meg a zálogtárgyra vonatkozó meghatározásnak megfelelő vagyontárgyak felett; e zálogjog sajátossága pedig abban áll, hogy a létrejöttét követően, fennállása alatt a zálogjog tárgyai változnak.

Az olyan jelzálogjog „lebegő” jellege, amelynek tárgyai körülírással vannak meghatározva, azt jelenti, hogy a zálogjog tárgyainak cserélődése nem eredményez új zálogjogot; az eredetileg létrejött zálogjog fennállását, azonosságát nem érinti a tárgyainak változása. Új vagyontárgynak a zálogjog tárgyává válása kapcsán ezért nem zálogjog keletkezéséről, hanem a fennálló zálogjog tárgyi hatályának változásáról van szó.

3.4.3 A dolog alkotórészei és tartozékai

Az eddigiekben azt láttuk, hogy jövőbeni zálogjog tipikusan az ingó dolgot és a követelést terhelő jelzálogjog körében fordul elő. Jövőben létrejövő vagyontárgyon azonban ezen a körön túl is előfordulhat zálogjog alapítása. Ezt a lehetőséget implicit módon tartalmazzák a Ptk.-nak a tulajdonjog és a zálogjog tárgyaira vonatkozó, korábban hivatkozott szabályai.

Ha a zálogjog megalapítását és létrejöttét követően a zálogjog fennállása alatt a zálogjog tárgya alkotórésszel vagy tartozékkal bővül (ideértve ingatlan felépítménnyel való bővülését is), ez egyúttal a zálogjognak a kiterjedését is eredményezi. Nyilvánvaló, hogy a zálogjog már létezett a bővülést megelőzően is, de az eredeti zálogtárgy alkotórészévé illetve tartozékává váló vagyontárgy eredetileg nem képezte a zálogjog tárgyát. A kérdés ebben az esetben is az, hogy mit kell az ilyen zálogjog keletkezési időpontjának tekinteni (figyelembe véve azt is, hogy az alkotórész nem önálló dolog, míg a tartozék igen): a zálogjog megalapításának időpontját, amikortól a zálogjog terheli az ingatlant, vagy az építkezés befejezésének időpontját, amikortól teljes egészében létezik a zálogtárgy? És hogyan befolyásolja e kérdés megítélését, ha később sor kerül egyes, eredetileg szintén a zálogjog tárgyát képező felszerelési és berendezési tárgyak cseréjére?

Úgy gondoljuk, e kérdésre lényegében a körülírással meghatározott zálogjog kapcsán az előzőekben írtakkal megegyező választ lehet adni: a zálogjog létrejön a megalapításakor, azonban, a zálogtárgy organikus fejlődése és alakulása során tárgyainak köre bővül illetve cserélődik. Ebben az esetben is meg kell tehát különböztetni a zálogjog létrejöttének időpontját attól az időponttól, amikor az egyes vagyontárgyak a zálogjog hatálya alá kerülnek.

3.4.4 A zálogjog keletkezése a Ptk. alapján

A Ptk., a zálogjog alapítása és keletkezése megkülönböztetésével előrelépést jelent a zálogjog létrejöttére vonatkozó szabályozásban. Arra a kérdésre, hogy mikor keletkezik a zálogjog, kiindulásként leszögezhetjük, hogy a zálogjog létének az alapító ügylet két mozzanatának (szerződés plusz bejegyzés vagy birtokátruházás) megvalósításán felül feltétele az is, hogy a zálogkötelezettet rendelkezési jog illesse meg a zálogtárgy felett. Azokban az esetekben azonban, amelyekben a zálogjog fennállása alatt változhat a zálogjog tárgya, ez a megközelítés nem ad teljes választ.

Arra a kérdésre, hogy mikor jön létre az olyan zálogjog, amelynek tárgyát egyedeiben változó vagyontárgyak alkotják, azt válaszolhatjuk, hogy a zálogjog akkortól létezik, amikor először teljesül az előzőekben írt kettős feltétel: a zálogjog alapításának megvalósulása és a zálogtárgy feletti rendelkezési jog megléte. Ha pedig a zálogjog létrejött, a zálogtárgyak körének ezt követő bővülése vagy változása nem új zálogjog keletkezését, hanem a már létező zálogjog változását eredményezi. Ebből az következik, hogy a zálogjog keletkezésének időpontjára irányuló kérdés nem feltétlenül egyezik meg azzal a kérdéssel, hogy egy adott vagyontárgy mely időponttól képezi a zálogjog tárgyát. Annak, hogy egy vagyontárgyat zálogjog terheljen, egyértelműen feltétele, hogy az adott vagyontárgy létezzen és egyúttal a zálogjogot alapító zálogkötelezett rendelkezési joggal rendelkezzen felette.

Helytálló választ tehát csak akkor kapunk, ha megkülönböztetjük egymástól az imént vizsgált két kérdést: (a) Mikor jön létre a zálogjog? (b) Mikor válik egy adott vagyontárgy a zálogjog tárgyává?

ad (a) A zálogjog létrejön, amikor teljesül az a kettős feltétel, hogy megalapították és a zálogkötelezettet rendelkezési jog illeti meg a zálogtárgy felett.

ad (b) Ezt követően bizonyos esetekben a zálogjog tárgya változhat, aminek következtében az egyes vagyontárgyak a zálogjog létrejöttét követő későbbi időpontban válnak a zálogjog tárgyává. A zálogjog tárgyainak ez a változása azonban a zálogjog létrejöttét már nem érinti; ez a zálogjog keletkezésén kívül álló kérdés.

A klasszikus jövőbeni zálogjog esetén (amikor a zálogjog megalapításakor a zálogkötelezett nem rendelkezik a zálogtárgy meghatározásának megfelelő vagyontárggyal) természetesen az előzőtől kissé eltérő a helyzet: a zálogtárgy feletti rendelkezési jog megszerzése nélkülözhetetlen feltétele a zálogjog keletkezésének. Ez áll arra az esetre is, amikor a zálogjog tárgyaként jövőbeni követelés van meghatározva. Ilyen esetben tehát a zálogjog létrejöttének feltétele magának a követelésnek a létrejötte. Ebből a szempontból azonban – a határozatban kifejtett állásponttól eltérően – a követelés létrejöttének azt az időpontot kell tekinteni, amikor létrejön az a jogviszony, amelyből a követelés fakad.

A Ptk. tehát azzal, hogy a zálogjog dologi jogi jellegére helyezi a hangsúlyt, és ennek megfelelően világos különbséget tesz a zálogjog alapítása és keletkezése között, továbbá ez utóbbihoz megköveteli a zálogkötelezett rendelkezési jogának fennállását, érdemben megváltoztatta a zálogjog létrejöttére vonatkozó szabályozást. Bár utólag lehet azt mondani, hogy a Ptk. új szabálya külön rendelkezés nélkül is evidensen következik a dologi jog szabályaiból, a tényleges helyzet az, hogy a gyakorlat kezdetben értetlenkedve fogadta, újszerűnek és talán indokolatlannak is tartotta ezt a rendelkezést. Ennek oka, hogy a Ptk. által alkalmazott megkülönböztetés korábban, az 1959-es szabályozás alapján nem képezte az általános jogtudat részét, sőt, mint láttuk, az 1959-es Ptk. több szabálya szövegszerűen is ellentmond egy ilyen értelmezésnek.

3.5 A Cstv. a zálogjogos hitelező megillető kielégítési elsőbbségről

3.5.1 Áttekintés

A zálogjog lényege, hogy a hitelező számára elsőbbségi kielégítési jogot biztosít a zálogjog tárgyául szolgáló vagyontárgyból. Tekintettel arra, hogy a Cstv. átfogó módon szabályozza a hitelezői követelések felszámolási eljárás keretében való kielégítésének rendjét, a zálogjoggal biztosított hitelezői követeléseket megillető kielégítési elsőbbség érvényesüléséhez szükséges, hogy erről a Cstv. kifejezetten rendelkezzen. A törvény egyértelműen meghatározza a felszámolási eljárás hatását a zálogjogra: a zálogjog egészen a zálogtárgy értékesítéséig fennmarad, azonban a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére csak a felszámolási eljárás keretében kerülhet sor.

A zálogjogos hitelezőt megillető kielégítési elsőbbség érvényesülését biztosító és egyúttal annak feltételeit meghatározó rendelkezéseket alapvetően a Cstv. 49/D. és 57. §-ai tartalmazzák. Ezek szerint a zálogjoggal biztosított hitelezői követelés kielégítésének főszabálya az, hogy a zálogtárgy értékesítéséből befolyó ellenértéket (meghatározott tételekkel csökkentve) haladéktalanul ki kell fizetni a zálogjogosult részére. Ez a szabály vagyont terhelő zálogjog és a zálogkötelezett valamennyi ingó és immateriális vagyontárgyára kiterjedő körülírásos jelzálogjog esetén úgy módosul, hogy nem a teljes vételár, hanem csupán annak 50%-a fizethető azonnal ki a zálogjogos hitelező számára. Az ezt meghaladó, zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére a felszámolási eljárás lezárásakor, a vagyonfelosztás keretében kerülhet sor, a felszámolási költségeket követő rangsorban.

A Cstv. 49/D. §-a valamint az 57. §-a alapján történő kedvezményes kifizetésnek egyaránt feltétele, hogy a követelést biztosító zálogjog a felszámolási eljárás kezdete előtt létrejöjjön. Ha a zálogjog létrejöttére vonatkozó törvényi feltételek a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően nem teljesülnek, a követelést nem illeti meg elsőbbségi kielégítési jog; az ilyen követelések kielégítésére a felszámolási eljárás lezárása keretében, az ún. egyéb követelések között kerülhet sor.

A zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére vonatkozó előzőekben ismertetett szabályokra tekintettel a felszámolási eljárás kimenetele, különösen pedig a zálogjoggal biztosított hitelezői követelések kielégítése szempontjából alapvető jelentősége van annak a kérdésnek, hogy mikor jött létre a hitelezői követelést biztosító zálogjog. E kérdés megválaszolásához pedig azt kell tisztázni, hogy e szabályok alkalmazása során mit kell a zálogjog létrejötte alatt érteni, és ennek megfelelően melyik időpontban tekintendő a zálogjog létrejöttnek.

E kérdések megválaszolása során állást kell foglalni abban a kérdésben is, hogy a Ptk. tartalmi változást hozott-e az 1959-es Ptk. alapján fennállt helyzethez képest, vagy pedig mindkét szabályozás alapján ugyanaz a válasz adandó. Ezt az értékelést valójában a Ptk. előkészítése és elfogadása során kellett volna elvégezni, és ennek megfelelően szükség szerint módosítani a Ptk.-ra épülő jogszabályokat, egyebek (pl. Hpt., Tpt.) mellett a Cstv.-t. A Ptk. alapján azonban a Cstv.-ben csak formális, szóhasználati módosításokra került sor, tartalmi felülvizsgálatra nem.

3.5.2 Az irányadó jogszabály értelmezése

A zálogjog létrejöttére vonatkozóan a Cstv. semmilyen speciális rendelkezést nem tartalmaz, ezért egyértelmű, hogy a zálogjog keletkezésének követelményeit és a Cstv. 49/D. és 57. §-ában megfogalmazott feltétel fennállását az adott esetre irányadó Ptk. alapján kell megállapítani illetve elbírálni. Ennek során a törvényt szövegének megfelelően és a tényállás szerinti időpontban, adott esetben a zálogszerződés megkötésének időpontjában érvényesülő felfogással összhangban kell értelmezni.

Amint ezt az előzőekben kimutattuk, már az 1959-es Ptk. alapján is meg kell különböztetni a zálogjog keletkezésére és az egyes vagyontárgyaknak a zálogjog tárgyává válására irányuló kérdést. A zálogjog létrejöttének az 1959-es Ptk. alapján a zálogjog megalapítását kell tekinteni, ezért a követelésen alapított zálogjog akkor jön létre, amikor a zálogszerződést megkötötték. Még abban az esetben is, ha – a határozat alapjául szolgáló tényállásra nem irányadó – Ptk.-ból indulnánk ki, csak az lenne a zálogjog létrejöttének feltétele, hogy a követelés alapjául szolgáló szerződést is megkössék (vagy egyébként létrejött a követelés forrásául szolgáló jogviszony), az nem, hogy a zálogkötelezett ténylegesen nyújtsa is a szerződés szerinti szolgáltatást.

3.5.3 A felszámolási eljárás kezdete

A felszámolási eljárás kezdete számos szempontból cezúra az adós működése és a hitelezői követelések érvényesítése szempontjából. Csak példaszerűen: ez a cezúra érvényesül a hitelezőnek minősülés feltételei, és a felszámolási vagyonnak minősülés kapcsán, a tulajdonosi jogok, és az adós vezető tisztségviselőit megillető jogok tekintetében, a hitelezői követelések esedékessége, a beszámítási jog alakulása, a hitelezői követelés érvényesítési lehetősége és az óvadék külön érvényesíthetősége szempontjából.

E sorba tartoznak az itt vizsgált rendelkezések is, amelyek az elsőbbségi kielégítési jog feltételeként előírják, hogy a zálogjog keletkezési ideje meg kell, hogy előzze a felszámolási eljárás kezdő időpontját.

A határozatban foglaltakkal szemben a Cstv. alapján nem vezethető le az az értelmezés, hogy a felszámolási eljárás megindítását követően nem kerülhet sor a zálogjog tárgyainak a változására, hogy a felszámolás megindulása után a zálogtárgyak körébe kerülő vagyontárgyak tekintetében már nem érvényesül a zálogjogosult kielégítési elsőbbsége. Egy ilyen szabály a zálogjogos hitelezőket megfosztaná a zálogjogból fakadó jogaik egy részétől, és ezzel a felszámolási eljárás során a hitelezők között vagyonátcsoportosításra, újrafelosztásra kerülne sor a zálogjogos hitelezők terhére és a biztosítékkal nem rendelkező hitelezők javára. Ez azonban nem lenne összhangban a felszámolási eljárás céljával és alapelveivel.

Nincs alap annak feltételezésére, hogy a törvényi cezúra célja a hitelezők közötti induló helyzet megváltoztatása volna. Ezzel szemben egyértelműnek tűnik, hogy e szabályozás nem a status quo megváltoztatását, hanem éppen ellenkezőleg, annak rögzítését célozza. A szabályozás célja nem más, mint hogy tiszta helyzetet teremtsen, egyértelműen meghatározzon egy olyan időpontot, amelyben beállnak a felszámolási eljárás jogkövetkezményei, rögzül a hitelezők státusza, így többek között az is, hogy melyek azok a hitelezői követelések, amelyek zálogjoggal biztosítottak.

3.5.4 A zálogjog keletkezése a Cstv. értelmezésében

Az előzőekben kifejtettük, hogy a zálogjog keletkezése tipikusan megegyezik annak alapításával, ez alól kivételt csupán a kifejezetten jövőbeni zálogjogok képeznek. Emellett rámutattunk arra is, hogy a zálogjog keletkezésének idejére és az egyes vagyontárgyak zálogtárggyá válásának idejére vonatkozó kérdést meg kell különböztetni egymástól. Nincs nyoma a Cstv.-ben annak, hogy a szabályozás az egyes vagyontárgyak dologi jogi státuszának tisztázására irányulna, azaz az egyes vagyontárgyakra vonatkozóan kellene megválaszolni azt a kérdést, hogy mikor vált a zálogjog tárgyává. A szabályozás annak meghatározására irányul, hogy melyek azok a hitelezői követelések, amelyek a Cstv. 49/D. és 57.§-ában meghatározott kielégítési elsőbbséget élveznek. A szabályozás feltételezhető céljával az van összhangban, hogy a Cstv. által előírt követelmény a zálogjog eredeti keletkezési időpontjára irányul, azaz azt kívánja meg, hogy a zálogjog létrejöttéhez előírt törvényi feltételeknek teljesülniük kell a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt. A Cstv.-ben szereplő keletkezési időpontot a tényállás szerint megfelelő Ptk.-nak a zálogjog keletkezésére vonatkozó szabályával egyezően kell értelmezni.

3.5.5 A zálogjog fennállása a felszámolási eljárás alatt

A zálogjog a felszámolási eljárás megindítását követően is mindaddig fennáll, ameddig a zálogtárgy értékesítésre nem kerül. A zálogjog a fennállása alatt saját szabályai szerint működik, hacsak a Cstv. speciális szabályt nem állapít meg. Az egyetlen ilyen speciális rendelkezés az, hogy a zálogjogosult nem érvényesítheti a zálogjogból fakadó kielégítési jogát a felszámolási eljáráson kívül. A felszámolási eljárás alatt szerzett vagyon az adós vagyonának részét képezi, és a polgári jog szabályai szerint kell megállapítani, hogy az adott vagyontárgy a megszerzésével a zálogjog tárgyává válik-e.

A felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós megszüntetése során a hitelezői követelések – a lehetséges mértékig – kielégítésre kerüljenek. A felszámoló a hitelezőkkel – és ezen belül a zálogjogosultakkal – szemben felelősséggel tartozik azért, hogy az eljárást hatékonyan folytatja le, biztosítja azt, hogy az adós vagyontárgyai maximális mértékben a követelések kielégítését szolgálják. A felszámoló köteles az adós vagyontárgyaival ésszerűen gazdálkodni, és ennek keretében dönthet úgy, hogy az értékesítés helyett vagy annak megvalósulásáig folytatja az adós tevékenységét. Ha a tevékenység folytatása eredményeként (vagy bármely egyéb okból) a felszámolási eljárás alatt olyan új vagyontárgyak kerülnek az adós rendelkezési joga alá, amelyek megfelelnek a zálogtárgyra adott meghatározásnak, akkor e vagyontárgyakkal bővül a zálogtárgyak köre. Ez már csak azért is indokolt, mert a tevékenység folytatására jellemzően a biztosítékul lekötött vagyontárgyak feldolgozása, értékesítése vagy egyéb módon való hasznosítása útján kerül sor.

A felszámolónak az eljárás során együtt kell működnie a hitelezőkkel. Az adós vagyonának a felszámolási eljárás alatti működtetése a hitelezők hozzájárulásával lehetséges. A zálogjoggal biztosított hitelezői követelések jogosultjainak el kell dönteniük, hogy akarják-e a vagyon további működtetését. Ha igen, akkor az ehhez szükséges feltételekhez hozzá kell járulniuk, akár olyan módon is, hogy a működésből származó bevételek egy részéről – a működés költségeinek fedezése érdekében – átmenetileg lemondanak. Ha a működés feltételeit nem biztosítják, akkor a működésből származó bevételről is le kell mondaniuk. E kérdések tisztázása alapvetően kihat a felszámolási eljárás lefolytatására, és adott esetben eredményére is. E jelentős döntések meghozatalának azonban feltétele a hitelezői pozíció megfelelő minősítése, adott esetben a hitelezői követelés zálogjoggal biztosított jellegének elismerése. Nincs összhangban a felszámolási eljárás törvényi rendjével az, ha ezt a helyzetet azzal kívánják megoldani, hogy a hitelezőt megfosztják zálogjogosulti státuszától.

A felszámolási eljárás célja és a zálogjognak a felszámolási eljárás alatti fennállása is azt támasztja alá, hogy a Cstv. szóban forgó szabályait – amelyek a kielégítési elsőbbség érvényesülését ahhoz a feltételhez kötik, hogy a zálogjog létrejöjjön a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt – sérti azok olyan értelmezése, amely blokkolja a megfelelően létrejött zálogjognak a felszámolás alatti működését, dinamikus jellegének érvényesülését. A helyes értelmezés véleményünk szerint az, hogy a zálogjogból fakadó kielégítési elsőbbség érvényesülésének feltétele az, hogy a zálogjog létrejön a felszámolási eljárás kezdetét megelőzően; az e követelménynek megfelelő zálogjog fennáll, és a rá vonatkozó szabályok szerint működik a felszámolási eljárás alatt is, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a zálogjog kiterjed a felszámolási eljárás alatt megszerzett és a zálogjog szabályai szerint a zálogtárgyak körébe tartozó vagyontárgyakra is.

3.6 A határozat értékelése

A határozat szerint a felszámolási eljárást megelőzően keletkezett zálogjog nem terjedhet ki a felszámolási eljárás alatt az adós által szerzett vagyontárgyakra. Véleményünk szerint ez az álláspont és az ezen álláspont alátámasztására szolgáló indokolásban kifejtett vélemények jelentős részben nincsenek összhangban sem a Cstv., sem pedig az 1959-es Ptk. és a Ptk. releváns szabályaival.

A határozat úgy foglal állást, hogy a zálogszerződés nem hozza létre a követelésen a zálogjogot, csupán „egy függő jogi helyzetet teremt”. Ez a megállapítás azonban kizárólag abban az esetben helytálló, ha a zálogjog megalapításának időpontjában a zálogkötelezett egyáltalán nem rendelkezik a zálogszerződésben, illetve a bejegyzésben zálogtárgyként meghatározott vagyontárggyal. Ha a zálogkötelezett tulajdonában áll ilyen vagyontárgy, akkor a zálogjog a megalapításával egyúttal létre is jön, mégpedig nem feltételesen, hanem ténylegesen. Ezt követően a zálogjog keletkezése tekintetében függő helyzetről nem lehet szó. Még a zálogjognak a jövőben a zálogtárgyak közé kerülő vagyontárgyra való kiterjedése tekintetében is vitatható a függő helyzetkénti minősítés, hiszen ténylegesen addig még nincs függő helyzet, ameddig új vagyontárgy nem kerül a zálogkötelezett rendelkezésébe, (nincs olyan konkrétan megjelölt vagyontárgy, amelynek jogi státusza függőben lenne), ezt követően pedig már nincs függő helyzet, hiszen bekövetkezett a zálogjog tárgyi körét érintő változás.

Korábban rámutattunk, hogy különbséget mutat egyfelől az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog, másfelől pedig a követelésen alapított zálogjog szabályozása a tekintetben, hogy a zálogjog miként terjed ki az új vagyontárgyakra. E szabályozási különbség nyilvánvalóan jelentős a határozatban vizsgált kérdés, azaz a követelésen alapított zálogjog létrejötte szempontjából is. Ennek ellenére a határozat a jövőbeni követelés elzálogosítására vonatkozó szabály értelmezése során elmulasztotta e különbség értékelését és úgy foglalt állást, hogy a zálogszerződés nem hozza létre a követelésen a zálogjogot. Ezt az álláspontot azonban a követelés elzálogosítására vonatkozó szabály szövegszerűen nem támasztja alá, és ezt különösen hangsúlyossá teszi az említett szabályozási különbség.

Az előzőekben kifejtettük, hogy a zálogjog keletkezése tipikusan megegyezik annak alapításával, ez alól kivételt csupán a kifejezetten jövőbeni zálogjogok képeznek. Emellett rámutattunk arra is, hogy a zálogjog keletkezésének idejére és az egyes vagyontárgyak zálogtárggyá válásának idejére vonatkozó kérdést meg kell különböztetni egymástól. A határozat tehát nem a jogszabályoknak megfelelően értelmezte azt, hogy mit kell a zálogjog keletkezése alatt érteni, tévesen azonosnak tekintette ezt azzal a kérdéssel, hogy az egyes vagyontárgyakra mely időponttól terjed ki a zálogjog hatálya.

A határozat szerint minden egyes vagyontárgy tekintetében teljesülnie kell a zálogjog keletkezésére vonatkozó törvényi követelménynek. Ez az értelmezés nincs összhangban a zálogjog keletkezésére vonatkozó szabályokkal, amelyek szerint a zálogjog létrejön, ha teljesül a zálogjog alapítására és a zálogtárgy feletti rendelkezési jogra vonatkozó követelmény; a zálogjog létrejöttét követően a zálogtárgyak körében beálló változásokat már nem lehet jogszerűen a zálogjog keletkezése körében figyelembe venni.

A határozatban kifejtett álláspont szerint a követelés létrejöttének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a jogosult teljesítette azt a szolgáltatást, amelynek a követelés az ellenértéke. Véleményünk szerint a Kúriának e kérdés vizsgálata során tekintetbe kellett volna vennie azt a szabályt, amely szerint a követelés már azt követően engedményezhető, hogy létrejön az a jogviszony, amelyből a követelés fakad; a Ptk. tehát – a határozatban foglaltaktól eltérően – a követelés feletti rendelkezési jog gyakorlásának feltételeként nem kívánja meg a jogosult saját kötelezettségének teljesítését.

A határozatban foglaltakkal szemben a Cstv. alapján nem vezethető le az az értelmezés, hogy a felszámolási eljárás megindítását követően a zálogtárgyak körébe kerülő vagyontárgyak tekintetében már nem érvényesül a zálogjogosult kielégítési elsőbbsége.

Nincs nyoma annak sem a Cstv.-ben, hogy a szabályozás az egyes vagyontárgyak dologi jogi státuszának tisztázására irányulna, azaz az egyes vagyontárgyakra vonatkozóan kellene tisztázni azt a kérdést, hogy mikor vált a zálogjog tárgyává. Ennek megfelelően – a határozatban foglaltaktól eltérően – a zálogjog létrejöttére vonatkozó előírás nem arra vonatkozik, hogy ezt követően már nem kerülhet sor a zálogjog tárgyainak a változására, hanem arra, hogy a zálogjog létrejöttéhez előírt törvényi feltételeknek teljesülniük kell a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt.

A határozatban foglaltakkal szemben az 1959-es Ptk. általánosan elfogadott értelmezésének megfelelően kell értelmezni azokat a más jogszabályokban található megfogalmazásokat is, amelyek elzálogosításról, zálogjog alapításáról vagy zálogjog keletkezéséről szólnak.

Azt, hogy ez általában ténylegesen így is történt, két körülmény is jól mutatja. Egyrészt a Legfelsőbb Bíróságnak az előzmények között említett határozatai a döntésük alátámasztásaként egyáltalán nem hivatkoztak arra, hogy a zálogjog az adott esetekben nem jött létre a felszámolási eljárás kezdete előtt. E határozatok a keletkezésrevonatkozó követelményt kielégítettnek tekintették azzal, hogy a vagyont terhelő zálogjog megalapítására sor került a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt. Ezért csupán azt vették figyelembe, hogy a felszámolási eljárás megindulása azt eredményezi, hogy megszűnik e zálogjog „lebegő” jellege, ezt követően már nem terjed ki új vagyontárgyra a zálogjog hatálya.

Másrészt pedig a Cstv. Nagykommentárja – annak ellenére, hogy hosszan elemzi a Cstv. 49/D. §-át, és ebben kitér annak jelentőségére is, hogy az itt lehetővé tett kifizetések csak azon követelések esetén teljesíthetőek, amelyek a felszámolási eljárás megindítását megelőzően keletkeztek, és ennek kapcsán viszonylag részletesen foglalkozik a zálogjog keletkezésére vonatkozó kérdésekkel – egyáltalán nem utal arra, hogy a zálogjog keletkezése nem azonos a zálogjog megalapításával, sem pedig arra, hogy a zálogjog keletkezésének feltétele, hogy a zálogkötelezettet rendelkezési jog illesse meg a zálogtárgy felett. Ehelyett a magyarázat azt hangsúlyozza, hogy az elsőbbségi kielégítési joghoz nem elég önmagában a zálogszerződés, emellett jelzálogjog esetén szükség van a zálogjog bejegyzésére is (ebben nem jelentett érdemi változást még a Nagykommentár Ptk. hatályba lépése kapcsán végrehajtott frissítése sem).

A Kúriának az adott jogvita elbírálása során az 1959-es Ptk.-t mint az esetre irányadó jogszabályt a releváns tényállás idején érvényesülő jogfelfogásnak megfelelően kellett volna értelmeznie és alkalmaznia. A határozat azonban ennek ellenére az 1959-es Ptk. rendelkezéseit a Ptk. új szabályainak fényében, contra legem értelmezte, és ezzel lényegében visszamenőleges hatállyal új jogot hozott létre egy korábbi jogviszonyból fakadó jogvita elbírálására. Ezt az eljárást tovább súlyosbítja, hogy – amint ezt kifejtettük – a Kúria a Ptk. rendelkezéseit is tévesen értelmezi. A Kúria által követett eljárás nem felel meg a jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményének, ami pedig alapvető elvárás a bíróságok és más jogalkalmazó szervek eljárásával szemben.

4. Összegzés

A Kúria (és jogelődje) hosszabb ideje következetesen törekedett annak megakadályozására, hogy a felszámolási eljárás alatt keletkezett vagyon kikerüljön a felszámolási vagyon köréből. Ez mutatkozik meg többek között a Kúriának a biztosítéki célú engedményezéssel, a vagyont terhelő zálogjoggal és a jövőbeni követelések elzálogosításával kapcsolatos gyakorlatában. E törekvések körébe látszik beilleszkedni az itt vizsgált határozat is, amely annak megakadályozására irányul, hogy a felszámolási eljárás alatt keletkezett vagyontárgyak bekerüljenek a zálogtárgyak körébe.

Véleményünk szerint e törekvés azonban a jelen esetben megkérdőjelezi a határozat jogszerűségét. A Ptk. alapján ugyanis, ha a zálogkötelezett a zálogjog megalapításának időpontjában rendelkezik a zálogszerződésben, illetve a bejegyzésben zálogtárgyként meghatározott vagyontárggyal, akkor a zálogjog a megalapításával egyúttal létre is jön, azaz nem áll fenn függő jogi helyzet.