Szerző: Dr. Gárdos István - Dr. Gárdos Péter
Gazdaság és Jog, 2004/4. 14-19. o
Fiduciárius biztosíték alatt az olyan jogügyleteket értjük, amelyekben a tulajdonjog, tulajdonjog megszerzésére vonatkozó jog (opció) illetve követelés vagy jog jogosulti pozíciója biztosítéki szerepet tölt be. A biztosítéki pozíció létesítése úgy történik, hogy a hitelező dologi (vagy ahhoz hasonló jellegű) jog formájában többet (tulajdonjogot, opciós jogot, engedményesi státuszt stb.) kap, mint amennyit a biztosítéki cél kívánna, és ebből a többől az adós és a hitelező közötti belső viszonyban, kötelmi korlátok, kötelezettségek beépítésével vesznek vissza. A fiduciárius biztosítékok tipikus esetében, a biztosítéki tulajdon-átruházásnál például egy hiteljogviszony adósa a hitelezőre átruházza valamely vagyontárgy tulajdonjogát, azonban a tulajdonátruházás célja biztosítéknyújtás, és erre tekintettel a felek megállapodása szerint a hitelező által megszerzett tulajdonjog több tekintetben korlátozott, így különösen a hitel megfizetésekor a hitelező köteles a tulajdonjogot visszaruházni az adós részére. Az ügylet bizalmi jellegű, mert a dolog (jog, követelés) megszerzője harmadik személyekkel szemben teljes körű jogosultként jelenik meg, az átruházó csupán kötelmi alapon léphet fel vele szemben, és nem léphet fel olyan jóhiszemű harmadik személyekkel szemben, akikre a dolog megszerzője azt átruházta. Az imént tipikusként említett biztosítéki átruházás mellett a tulajdonjoghoz kapcsolódó egyes intézmények, elsősorban a tulajdonjog-fenntartás, a visszavásárlási jog és a vételi jog szintén alkalmasak fiduciárius biztosítéki pozíció létrehozására. E cikkben kiemelten foglalkozunk az engedményezés és a vételi jog biztosítéki célú alkalmazásával.
A fiduciárius biztosítéki megoldásokat a gyakorlatban a hitelezői pozíció erősítése érdekében alkalmazzák. A piac különböző szegmensei azonban jelentős eltéréseket mutatnak.
A fiduciárius biztosítékok alkalmazásának mozgatórugója, hogy a zálogjoghoz képest számos – tényleges vagy látszólagos – előnyt nyújt a hitelezők számára. Ezek a következők: (1) A biztosíték létesítése olcsóbb és egyszerűbb. A magyar jogban nem létezik az a két probléma - ami számos helyen az elsődleges indítéka a bizalmi biztosítéki megoldások alkalmazásának -, hogy ingó dolgon jelzálogjog nem alapítható, illetve, hogy követelés elzálogosítása nem lehetséges a kötelezett értesítése nélkül. Ennek ellenére a zálogjog alapításának vannak olyan követelményei, amelyek elkerülése előnyös lehet a felek számára; ilyen elsősorban a szerződés közokiratba foglalása és a jelzálogjog nyilvántartásba való bejegyzése. (2) A biztosítéki pozíció erősítése. A zálogjog korlátolt dologi jog, amely csupán a követelés érvényesítését teszi lehetővé abban az esetben, ha megnyílik a hitelező követelése érvényesítésének joga, mégpedig úgy, hogy a tulajdonjog megszerzése még ekkor is kizárt. A hitel törlesztése esetén a dologi jog, járulékos jellegénél fogva, automatikusan megszűnik. A fiduciárius biztosítéki konstrukciók ezzel szemben a tulajdonjogot állítják a hitelezői követelés kielégítésének szolgálatába, a hitelező a biztosíték tulajdonosa mindaddig, amíg annak tulajdonjogát át nem ruházza (az adósra vagy egy harmadik személyre). A jogosult tehát a követelés fennállásának teljes időtartama alatt a lehető legerősebb dologi jogi pozícióban van. (3) A követelés érvényesítése egyszerűbb. Szigorúan (formálisan) véve a követelés folyamatosan ki van elégítve a tulajdonjog által; a fedezet esetleges értékesítése csupán ennek pénzre váltása. Nem vonatkoznak rá sem a hitelezői követelések érvényesítésére vonatkozó általános szabályok, sem pedig a zálogjog bírósági végrehajtás útján, vagy a végrehajtási eljáráson kívüli érvényesítésére vonatkozó szabályok. A zálogjog érvényesítése szabályozott rendben történik, amely biztosítja a következőket:
A bírósági végrehajtás, valamint a zálogjog végrehajtási eljáráson kívüli érvényesítésére vonatkozó kötelező szabályok célja a fair eljárás biztosítása, az adós és a hitelező érdekeinek kiegyensúlyozott figyelembe vétele. A biztosítéki átruházás célja az, hogy ezek a - hitelező számára korlátként megjelenő - szempontok és követelmények vagy egyáltalán ne, vagy pedig csupán szerződéses alapon és mértékben érvényesüljenek.
A biztosított követelés jobban érvényesíthető az adós fizetésképtelensége esetén. A zálogjog mint dologi biztosíték alapvető célja, hogy biztosítsa a követelés kielégítését abban az esetben is, ha az adós fizetésképtelenné válik. E cél érvényesülését azonban bizonyos mértékben korlátozzák a csődjogi szabályok azzal, hogy a zálogtárgy a csődvagyon részét képezi és a zálogjoggal biztosított követelés is csak a felszámolási eljárás keretében kerül kielégítésre. Erre a korlátozásra az adós és a zálogjogos hitelező viszonyán túlmutató okból, harmadik személy hitelezők érdekeire tekintettel kerül sor. A biztosítéki átruházás egy lényeges célja e korlátozás elkerülése. Az ügylet azt célozza, hogy a fedezetül szolgáló javak a továbbiakban ne képezzék az adós tulajdonát, így ne legyenek részei a csődvagyonnak, azaz ne képezzék a felszámolási eljárás tárgyát; ennek következtében a biztosítéki átruházással biztosított hitelező abszolút elsőbbségi kielégítési joggal rendelkezzék, kielégítési jogait ne érintse az adós elleni esetleges felszámolási eljárás.
A biztosítéki átruházás és az egyéb fiduciárius biztosítékok vizsgálata során az itt írt törekvéseket ezen ügyletek lényeges tartalmi elemének tekintjük, azaz feltételezzük, hogy ezek olyan ügyletek, amelyek tipikusan az előzőekben bemutatott célok elérésére irányulnak, ezért végső soron a kérdés ezen törekvések jogszerűségének és jogpolitikai megengedhetőségének megítélése.
A biztosítéki átruházás következő sajátosságai miatt visszatérően felvetődik az a kérdés, hogy ez az ügylet jogszerű-e:
A fiduciárius biztosítékok jogi megítélése során alapvető annak tisztázása, hogy a magyar jogban a zálogjog az egyedüli dologi biztosíték, vagy pedig csupán egy tipikus biztosíték, amely mellett tetszőleges számban létesíthetők atipikus dologi biztosítékok.
Ha a szerződéses szabadság alapvető elvéből indulunk ki, természetesen a válasz az, hogy a felek az általuk kitűzött cél elérése, az adott esetben dologi biztosíték létesítése érdekében bármilyen nekik tetsző jogi formát alkalmazhatnak, feltéve, hogy nem ütközik jogszabályi tilalomba. Ezzel szemben, ha közelebbről vizsgáljuk a hatályos jogot, azt látjuk, hogy abban a zálogjog nem a lehetséges dologi biztosítékok egyikeként, hanem az egyedüli dologi biztosítékként szerepel. Egyértelmű például, hogy a csődtörvényben és a végrehajtási törvényben nem azért szerepel a zálogjog (és az óvadék), mert a szabályozás hatályát a dologi biztosítékok közül egyedül a zálogjogra kívánták kiterjeszteni, hanem azért, mert a magyar jog nem ismer más dologi biztosítékot. Ha a dologi biztosíték nyújtása mint cél több jogi formában is megvalósítható lenne, akkor ezekben a jogszabályokban nem a zálogjog, hanem valami olyan általános kifejezés szerepelne, amely magában foglalja a zálogjog mellett valamennyi hasonló jellegű dologi biztosítékot. A biztosítéki tulajdonátruházásra éppen az csábítja a jogalkalmazókat, hogy az említett jogszabályok nem terjednek ki az ilyen típusú ügyletekre. Úgy gondoljuk, hogy csak a jogrendszer egységére vonatkozó követelmények figyelmen kívül hagyásával lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy az ilyen ügyletek jogszerűek és az említett szabályok hatályán kívül esnek. Ha ezt a hibát nem akarjuk elkövetni, akkor csak az a következtetés adódik, hogy a hatályos magyar jog nem ismeri el érvényesnek az ilyen átruházó ügyleteket.
Ugyanerre a következtetésre juthatunk az óvadékra vonatkozó szabályozás alapján is. Az óvadék közvetlen kielégítési jogot biztosít a jogosult számára, azaz részleges (mert az elszámolási kötelezettséggel korlátozott) kivételt jelent a lex commissoria tilalma alól, és ezáltal jelentősen közelíti a zálogjogot a biztosítéki tulajdonátruházás révén elérni kívánt célhoz. Az óvadék azonban a lehetséges biztosítékoknak egy szűk körére korlátozódik: a pénzre és az értékpapírokra. Ezek a dolgok sajátosak, mert értékük egyértelműen megállapítható, és ezért az adóssal való korrekt elszámolás nem igényli a biztosítékok értékesítését. E sajátosságokra tekintettel az Európai Unió országaiban az ilyen jellegű biztosítékokra külön szabályozás érvényesül, amely számos tekintetben eltér az általános biztosítéki jog megoldásaitól. Nyilvánvaló ezért, hogy e területen a magyar jogban is speciális, a pénzügyi eszközök és piacok sajátosságait figyelembe vevő szabályozásra van szükség. További lényeges körülmény, hogy a csődjogi szabályozás kiterjed az óvadékra is, és – bizonyos, a fizetési rendszereket érintő kivételekkel – a zálogjoggal megegyezően kezeli azt. Az óvadék tehát nem eredményez (csőd-)jogon kívüli helyzetet, csupán bizonyos, a törvényben pontosan meghatározott kivételes szabályok érvényesülését. A törvényben meghatározott körön kívül az óvadék szabályai nem érvényesülhetnek; ha az óvadék tárgya más dolog, a zálogjog szabályait kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a felek miként rendelkeztek. Úgy gondoljuk, hogy ez a szabályozás egyértelmű kifejezésre juttatása annak a jogalkotói szándéknak, hogy az itt meghatározott kivételtől eltekintve nem létesíthető olyan dologi biztosíték, amely a hitelező részére a zálogjogtól eltérő szabályok szerint teszi lehetővé a követelése érvényesítését.
A zálogjogi szabályozásban megjelenő követelmények nem zálogjog-specifikusak, hanem a jogrend általános elveiből fakadnak, amely elvek még a zálogjog ellenére, annak korlátjaiként is érvényesülnek. A hitelezés a modern gazdasági rendszerek nélkülözhetetlen eleme, ezt a jog a hitelezői követelések érvényesítését elősegítő eszközökkel támogatja. Az ezekre az eszközökre vonatkozó szabályozásnak ugyanakkor lényeges elemét képezi az adós és a többi hitelező jogos érdekeinek védelme, a nyilvánosság, a szigorú elszámolás, a hitelezők meghatározott kielégítési rendje stb. E követelmények kógens szabályokban jelennek meg, ez a jogterület szorosan kapcsolódik a dologi joghoz, és túllép a felek magánautonómiájának körén. Ezt is figyelembe kell venni a dologi biztosítékok kreálására vonatkozó szerződéses szabadság kérdéseiben való állásfoglaláskor. A zálogjog mint korlátolt dologi jog kifejezetten a szembenálló érdekek kiegyensúlyozására lett kidolgozva. „A korlátolt dologi jogok eseteiben lényegileg mindig azt látjuk, hogy az önmagukban egységet alkotó javak egyidejűleg, különböző módokon, több személynek az érdekét szolgálják.” Ez az, amit a fiduciárius megoldások nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tudnak megoldani (még, ha el is tekintünk attól a körülménytől, hogy az ezt az utat választó feleknek – legalábbis a domináns pozícióban lévő hitelezőnek - általában nem is áll szándékukban ezeknek az érdekeknek a kiegyensúlyozott figyelembe vétele). Az egyéb dologi jogok rendeltetése nem a biztosítéknyújtás, amikor ilyen szerepben alkalmaznak nem erre rendeltetett dologi jogokat, abból csak zavar keletkezik.
Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy a dologi biztosíték létesítése tekintetében a típusszabadság nem érvényesül; e gazdasági cél elérésének egyetlen jogszerű módja a törvényben szabályozott dologi biztosítékok (elsősorban a zálogjog) alkalmazása.
A biztosítéki átruházást vizsgálva nyilvánvaló, hogy a lehető legteljesebb jogosítványokat magában foglaló tulajdonjog szabályaiból hiányoznak azok a korlátok, amelyeket a jogalkotó a zálogjog szabályaiba éppen annak biztosítéki jellegére tekintettel épített be. Ezek a korlátok hosszú jogfejlődés eredményeként alakultak ki, és rendeltetésük, hogy kiegyensúlyozott pozíciót biztosítsanak adós és hitelező, valamint az adós különböző hitelezői között. A jogalkotó ezt a kiegyensúlyozott pozíciót éppen a zálogjog korlátozott dologi jogként való megalkotásával, és ennek szükségszerű következményeként a zálogjog létesítésére és érvényesítésére vonatkozó kógens szabályok előírásával érte el. Csak jelzésszerűen néhány e szabályok közül, mégpedig a gazdasági életben elsődleges jelentőséggel bíró jelzálogjog köréből:
Amint azt korábban bemutattuk, a fiduciárius biztosítékok, köztük a biztosítéki engedményezés és a biztosítéki célú vételi jog éppen ezeknek a korlátoknak a megkerülésére irányul, ezért úgy gondoljuk, hogy nem vitatható az ilyen ügyletek in fraudem legis jellege.
A színleltség kérdésére való választ alapvetően meghatározza az abban a kérdésben való állásfoglalás, hogy a biztosítéki átruházás a zálogjog lehetséges alternatívája-e. A színleltséget tagadó felfogás ugyanis abból indul ki, hogy ugyanaz a gazdasági cél különböző jogi utakon érhető el. Igaz tehát, hogy a felek célja dologi biztosíték létesítése, de a felek ezt a célt nem zálogjog alapítása, hanem biztosítéki átruházás útján akarják elérni. A szerződés nem színlel semmit, a felek szándéka tulajdon-átruházásra irányul, azt akarják, hogy a hitelezőt megillessék a tulajdonjogból fakadó abszolút hatályú jogosítványok, és azok a biztosítéki célból fakadó rendelkezések, amelyek a tulajdonosi jogok gyakorlását korlátozzák, nem bírnak dologi jogi hatállyal, csak a felek belső viszonyában érvényesülnek, azaz megsértésüknek nincs harmadik személyekre kiterjedő következménye. Véleményünk szerint ez az érvelés nem fogadható el.
Biztosítéki átruházás esetén a felek valódi szándéka a hitelező számára dologi biztosítékot nyújtani, anélkül, hogy alkalmazni kellene bizonyos zálogjogi szabályokat, amelyek korlátozzák a hitelezői követelések hatékony érvényesítését. Mivel dologi hitelbiztosíték nem létesíthető tetszőleges számban és változatban, amit a felek valójában akarnak az zálogjog, annak bizonyos, a hitelező számára nem kedvező szabályai nélkül. Arra az eredményre jutunk, hogy a felek a tartalma szerint zálogjogi kapcsolatukat tulajdonjogi mezbe öltöztetik. A felek belső jogviszonyában - valódi céljuknak megfelelően - a hitelezőnek valójában csak arra van joga, hogy a követelését a dologból kielégítse, ha az adós elmulasztja kötelezettségét teljesíteni, tehát a tulajdonjog gyakorlása oly módon van korlátozva, hogy a hitelezőt megillető jogok összességükben, tényleges tartalmuk szerint nem tulajdonjogot, hanem hitelbiztosítéki jogot alkotnak. A felek közötti viszony és a harmadik személyek számára mutatott jogviszony lényegesen eltér egymástól, ráadásul a jogi látszatnak és a valóságnak ez az eltérése dologi joggal kapcsolatban jelenik meg, ahol a nyilvánosságnak – elsősorban éppen hitelezővédelmi okokból – alapvető szerepe van.
A biztosítéki tulajdon-átruházás egyik elsődleges célja az, hogy a hitelező a többi hitelezővel szemben előnyösebb pozícióba kerüljön, mint ha zálogjogot alapított volna. Ez a törekvés elsősorban arra irányul, hogy a tulajdonjog megszerzője a követelését a biztosítékul szolgáló dologból minden más hitelezőre tekintet nélkül tudja érvényesíteni. Zálogjog esetén a követelés érvényesítése végrehajtási (ideértve a bírósági vagy a bírósági eljárás mellőzésével történő végrehajtást egyaránt) vagy felszámolási eljárás keretében lehetséges, amely eljárásokban a többi hitelező is szabályozott módon részt vesz és a vagyon által lehetővé tett mértékben kielégítéshez jut. Ezzel szemben, az a hitelező, aki követelését tulajdonjog megszerzésével biztosítja, a biztosíték felett kizárólagos rendelkezési jogot szerez, és a biztosíték erejéig minden más hitelezőt megelőző kielégítéshez jut. A biztosítéki tulajdon-átruházás e sajátossága miatt szükséges felvetni azt a kérdést, hogy a biztosítéki tulajdonátruházó ügylet nem fedezetelvonó jellegű-e.
A biztosítéki tulajdon-átruházás fedezetelvonó jellegét támasztják alá a következő körülmények:
Minden dologi biztosíték, rendeltetésénél fogva, legalább részben elvonja a fedezetet a biztosítékkal nem rendelkező hitelezők elől. Éppen ezért van különös jelentősége annak, hogy ilyen biztosíték létesítése csak a törvényben szabályozott módon és feltételekkel történjen; érvényesüljön a nyilvánosság követelménye, a szigorú elszámolás, a hitelezők kielégítésének rendje stb. A biztosítéki átruházás e követelménynek nem felel meg, ezért tipikusan fedezetelvonó jellegű.
A fiduciárius ügyletek köréből jelentősebb gyakorlata a biztosítéki célú engedményezésnek és vételi jog alapításának van. Úgy gondoljuk, hogy tanulságos a bírói gyakorlat fényében e két ügylettípus közelebbi megvizsgálása.
A biztosítéki célú engedményezés megítélése az elmúlt évtized során lényegesen változott.
A 90-es évek elején a Legfelsőbb Bíróság érvényesnek ismerte el a fiduciárius engedményezést, pontosabban nem tulajdonított jelentőséget az engedményezés biztosítéki jellegének. A hangsúlyt az engedményezés dogmatikai alapjaira helyezve kimondta, hogy az engedményezés a konszenzus létrejöttével perfektuálódik, így az engedményezett követelés kikerül a felszámolás alá került engedményező vagyonából, annak tekintetében a felszámolót már nem illeti meg rendelkezési jog, így annak tekintetében nem gyakorolhatja a csődtörvényből fakadó felmondási jogot sem. Erre az álláspontra alapozva, a bankok gyakorlatában igen elterjedt az engedményezés biztosítéki célú alkalmazása.
Az évtized közepén azonban változott a bírói gyakorlat. Ekkor olyan esettel találkozott a bíróság, amelyben a felszámolás alá került adós egy lízing cég volt, amely tevékenységét hitelből finanszírozta, és biztosítékul a hitelezőre engedményezte a lízingszerződésekből fakadó követeléseit. Ezáltal a vagyonának jelentős része kikerült volna a felszámolás köréből. A bíróság feltehetően keresni kezdte a fogást az engedményezés ilyen alkalmazásán, annak érdekében, hogy megakadályozza a fedezetnek a felszámolási vagyonból való kivonását. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság ezt azáltal érte el, hogy megtagadta a jövőbeli követelések engedményezésének elismerését. Ez az álláspont azonban ellentétes volt a szerződés kötésekor még nem létező, vagy nem az eladó tulajdonában lévő dolog adásvételére kötött szerződés érvényességével kapcsolatos általános felfogással, amely szerint „az adásvétel tárgya olyan dolog is lehet, ami a szerződéskötéskor még nem létezik. Önmagában ez a körülmény nem teszi érvénytelenné a szerződést lehetetlen szolgáltatás kikötése miatt (…), hiszen az a tény, hogy a szerződéskötéskor nincs olyan dolog, amit a teljesítés idején szolgáltatni kell, nem jelenti azt, hogy a teljesítésig hátralévő időben ez a dolog nem jöhet létre.”
A Legfelsőbb Bíróságnak egy 2001-ben közzétett ítélete jutott el a probléma lényegéig azzal, hogy felismerte az engedményezés biztosítéki jellegének jelentőségét a követelés kezelésével kapcsolatos vita szempontjából, és megpróbálta levonni ennek a következményeit. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a biztosítéki jelleg miatt az engedményezett követelés az engedményező vagyonában marad egészen az adós szerződésszegéséig, így a felszámolási eljárásban „a biztosítéki engedményezés osztozik a többi biztosíték jogi sorsában.” A bíróság a deklaráció szintjén ugyan elismerte az engedményezés érvényességét, azonban mégsem engedte érvényesülni annak leglényegesebb joghatását, hogy az engedményezés következtében a követelés kikerül az adós vagyonából. A bíróság a biztosítéki átruházó ügylettől megtagadta az átruházó hatás érvényesülését, azaz az ügyletet biztosítékként (ráadásul nem perfekt biztosítékként) értékelte. A Legfelsőbb Bíróság 2001-es ítéletének indokolása újabb publikált jogesetben és a jogirodalomban is visszaköszön; úgy tűnik, hogy a bíróság el kívánja kerülni azt a harmadik személyek szempontjából igazságtalan eredményt, hogy az engedményező felszámolása esetén az engedményezett követelés kikerüljön a felszámolás alá vont vagyonból. Ennek érdekében nem elégszik meg az átruházó ügylet létrejöttének konstatálásával, hanem vizsgálja a mögötte lévő jogcímet, a felek belső, bizalmi viszonyát.
Megítélésünk szerint jogos az a bírósági törekvés, hogy a felszámolás alá került adós vagyonából ne kerüljenek ki a biztosítéki céllal engedményezett követelések, annak indokolása azonban dogmatikailag hibás. Ellentmondás van az ítélet azon két megállapítása között, amellyel egyfelől érvényesnek ismerte el a biztosítéki engedményezést, másfelől viszont átminősítette azt biztosítékká. Az átminősítésnek az lett volna az előfeltétele, hogy megállapítsa a szerződés színlelt voltát; ennek hiányában hiányzik az átminősítés „jogcíme”. Úgy tűnik, hogy a bírósági gyakorlat ingadozó: mindaddig, amíg ennek súlyosabb következménye nincs, a szerződéses szabadságból kiindulva elfogadja a biztosítéki célú engedményezést; amikor azonban ez nyilvánvalóan az egyéb hitelezői követelések alapjának elvonását eredményezni, akkor felismeri az átruházás sajátos voltát. Nyilvánvaló azonban, hogy a jogi megítélés nem múlhat azon, hogy az ügylet az adott esetben milyen eredménnyel jár, hiszen annak alapja a konkrét eredménytől függetlenül ugyanaz.
A gyakorlatban találkozunk olyan megoldással, amelyben az adós a hitelező által nyújtott kölcsön biztosítékaként – zálogjog létesítése mellett vagy a helyett - vételi jogot (opciót) enged a hitelezőnek a fedezetül szolgáló dologra, arra az esetre, ha nem teljesíti a fizetési kötelezettségét. Az opció alapján, a feltétel bekövetkezte (a kölcsön visszafizetésének elmaradása) esetén, a hitelező egyoldalú nyilatkozattal megszerzi a dolog tulajdonát. Ez a megoldás ingatlan biztosítékok esetén jellemző, mert a felek ezáltal kívánják elkerülni a kétszeres illetékfizetés költségét. Számos bírósági döntés született ilyen ügyekben. Ezekben az esetekben elsősorban két kérdés került vizsgálat tárgyává: a biztosítéki célú vételi jog létesítése színlelt ügylet-e, illetve sérti-e a zálogjogi szabályokat, különösen a lex commissoria tilalmát. Voltak olyan ítéletek, amelyek e kérdésre igenlő választ adtak és ezen az alapon nem fogadták el ezeket az ügyleteket érvényesnek. A Legfelsőbb Bíróság azonban végül is az egyik közzétett ítéletében kimondta, hogy „a biztosítéki célból kötött opciós szerződés – önmagában a biztosítási szándék miatt – nem színlelt, hanem érvényes megállapodás”, amennyiben a vételár a fedezet valóságos forgalmi értékéhez igazodik. Ennek nyomán ma az az álláspont tekinthető uralkodónak, amely szerint a vételi jog biztosítéki célú kikötése nem színlelt és önmagában nem is sérti a zálogjogi szabályokat. Az is látható viszont, hogy ilyen esetekben a bíróság fokozott figyelemmel vizsgálja az általános polgári jogi követelmények érvényesülését, így különösen azt, hogy a vételár, amelyen az opció gyakorolható, meghatározott-e és reális-e. Ha ez a feltétel teljesül, azt kellő biztosítéknak tekinti arra, hogy a vételi jog biztosítéki célú alkalmazását nem használják fel arra, hogy elkerüljék a zálogjog érvényesítésével kapcsolatos lényeges szabályokat, így különösen az adóssal való elszámolás kötelezettségét. Volt olyan ügy is, amelyben a bíróság – miután azt állapította meg, hogy e feltételek nem teljesültek - színleltnek minősítette az opciót, de úgy érvelt, hogy, „mint többen a kevesebb, ebben benne van az ingatlan megterhelésének zálogként való lekötésének a szándéka is”, így a felek szerződését átminősítette jelzáloggá.
Úgy gondoljuk, hogy a vételi jog biztosítéki célú alkalmazása – a bírói gyakorlat viszonylagos megállapodása ellenére is – számos problémát vet fel, amelyek kellő mérlegelésére az említett ítéletek meghozatalakor nem került sor. A vételi jog, bár formálisan a zálogjog mellett kötik ki, tartalmilag a zálogjog helyébe lép, a hitelező, ha szükségessé válik a követelés érvényesítése, nem a zálogjogával, hanem a vételi joggal él. A vételi jogra vonatkozó szabályozás ugyanakkor, természetszerűleg, nincs tekintettel a biztosítéki jogviszony speciális szempontjaira, így nem tartalmaz sem az adós, sem pedig harmadik személy védelmét szolgáló – a zálogjogi szabályozásban részletesen kimunkálthoz hasonló – rendelkezéseket.
A bankok lakossági, kisvállalkozási ügyfelei jogilag nem felkészültek komplex megoldások megértésére és megfelelő kezelésére, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a hitelintézetek (és egyéb intézmények) lakossági tevékenységet folytató fiókhálózata tevékenységének megfelelő kontrollálása nem teljesen megoldott, az ügyfélkapcsolatokban nem feltétlenül az intézményi érdekek érvényesülnek. E piaci szegmensben, az ingatlan- (lakás-) finanszírozás terén elterjedt a zálogjog mellett a vételi jog alkalmazása. A sajtóban a közelmúltban számos híradás jelent meg arról, hogy milyen visszaélések történtek a lakossági, kivállalkozási ingatlan-finanszírozási ügyletek terén, éppen a vételi jog alkalmazásával kapcsolatban. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezen a piacon a biztosítéki átruházó ügyletek a hitelező pozíciójának egyoldalú erősítését, az adós kiszolgáltatottságát eredményezik.
A fiduciárius biztosítékok megítélése a hatályos jog alapján nem tekinthető egyértelműnek. A bírói gyakorlat ellentmondásos, kiforratlan. Egyfelől a szerződéses szabadság, másfelől pedig egyes érvénytelenségi okok, elsősorban a színleltség képezi a vizsgálat tárgyát. Különféle megoldásokkal találkozhatunk, és különösen felszámolási eljárások keretében vetődik fel élesen az a kérdés, hogy engedi-e a bíróság érvényesülni az ügylet valódi célját, a biztosíték elvonását az adós többi hitelezője elől.
Dogmatikai szempontból kétséges, hogy a biztosítéki cél elvileg lehet-e az átruházás érvényes jogcíme. A fiduciárius biztosítékok alkalmazásának célját is figyelembe véve azonban ettől függetlenül is egyértelműnek tűnik, hogy ezek az ügyletek érvénytelenek illetve hatálytalanok. A biztosítéki átruházás - a hiteljogviszonyokban általános érvényesülést kívánó - kógens zálogjogi szabályok előírásainak megkerülésére irányul; az ilyen ügyletek színleltek, jó erkölcsbe illetve a joggal való visszaélés tilalmába ütközőek. A konstrukcióval kapcsolatos alapvető jogi probléma továbbá, hogy általában, az átadás hiányában, nem valósul meg a tulajdonjog átruházása, illetve nincs olyan jogcím, amely legitimálná azt, hogy az adós a biztosítékul szolgáló dolgot tovább birtokolja és használja. Végül megítélésünk szerint a biztosítéki átruházás, fedezetelvonó jellege miatt relatív hatálytalan az adós többi hitelezőjével szemben.
Az előzőekből következően a fiduciárius biztosítéki megoldások nem kívánatos jelenségei a joggyakorlatnak. Nem létezik olyan jogpolitikai érv, amellyel alátámasztható lenne, hogy a zálogjoggal azonos gazdasági célt, dologi biztosíték létesítését a zálogjog kógens előírásainak alkalmazása nélkül, a zálogjoghoz képest a hitelező számára kedvezőbb, az adós és harmadik személy hitelezők jogos érdekeit kevésbé védő feltételekkel is meg lehessen valósítani.
Önmagában az a körülmény, hogy a hitelezők - a jogi bizonytalanságot kihasználva - keresik azokat a megoldásokat, amelyek erősítik hitelezői pozíciójukat, nem indokolja, hogy a dologi biztosítékok egy új formájában kodifikálni kellene az általuk alkalmazott kerülő megoldásokat. Ezekben a kérdésekben az alkalmazott jogi formától függetlenül egységes, teljesen harmonizált szabályokra van szükség. A zálogjog létesítésére, a követelés kielégítésére és a fizetésképtelenség esetén való kezelésére vonatkozó szabályok nem elsősorban zálogjog-specifikusak, hanem az adósvédelem illetve a harmadik személy hitelezők érdekeinek védelme jelenik meg bennük. Ezért, ha a jogalkotó jogosnak és méltányolandónak tartja a hitelezőknek azokat a törekvéseit, amelyek a biztosítéki átruházás alkalmazásához vezetnek, és a biztosított hitelező érdekeit akarja erősíteni az említett egyéb érdekekkel szemben, akkor ennek megoldása nem az, hogy a zálogjog mellett bevezet egy új dologi biztosítékot, hanem az, hogy megfelelően módosítja a zálogjog szabályait és ezzel erősíti a zálogjog mint domináns dologi biztosíték intézményét.
Úgy gondoljuk, hogy a polgári jogi kodifikáció előtt lehetőségünk van arra, hogy szembenézzünk mind a zálogjogi szabályozás esetleges hiányosságaival, mind pedig a fiducia biztosítéki célú alkalmazásának problémáival, és olyan szabályozást készítsünk elő, amely mellett minimálisra csökken a kerülő megoldások alkalmazásának igénye, és amely lehetővé teszi azt, hogy a jogalkalmazás megfelelően kezelje azokat az eseteket, amelyekben mégis sor kerül ilyen megoldások alkalmazására. Szükséges a zálogjogi szabályok felülvizsgálata, de az egészen biztosan megmaradó eltérést nem engedő szabályok olyan érdekeket védenek, amelyek egy hatékony, a szociális piacgazdaság modelljét megvalósítani kívánó jogrendszer működéséhez kikerülhetetlenek kell, hogy legyenek.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.
