A kezesség esedékessége és elévülése

Előzmények

A Legfelsőbb Bíróság több alkalommal állást foglalt a kezességvállalásból fakadó kötelezettség esedékessége és elévülése kérdésében. Ezek közül legjelentősebb a mögöttes felelősségről szóló 1/2007. számú polgári jogegységi határozat („Határozat”), amelynek legfontosabb megállapításai a következők:

(1)           a kezes helytállási kötelezettsége a főkötelezettséggel egyidejűleg válik esedékessé, és kezd elévülni;

(2)           az egyszerű (sortartó) kezessel szembeni követelés elévülése annak kezdő időpontjától, mindaddig, ameddig a kezes számára fennáll a sortartó kifogás lehetősége, automatikusan nyugszik; és

(3)           a kezesi kötelezettséget nem érintik a főkötelezettség elévülésének megszakadását eredményező jognyilatkozatok.[1]

E megállapításokat megismételte az 1/2010. számú polgári jogegységi határozat, és ez az álláspont részben tükröződik az új Polgári Törvénykönyvnek az elévülés nyugvására vonatkozó javaslatában is.[2]Mindennek ellenére úgy gondolom, hogy ezek a kérdések nem nyertek megnyugtató rendezést, ezért, e cikkben megkísérlem újragondolni azokat. Arra törekszem, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kezesség, biztosítéki funkciójából következően, elkülönült kötelezettségvállalás, amelynek a járulékosság mellett a másodlagosság is jellemzője; a kezesség másodlagos jellegének megfelelő figyelembe vétele nélkül a kezesi kötelezettség esedékessé válásával illetve elévülésével kapcsolatban felmerülő kérdésekre sem lehet megfelelő választ adni.

A kezesség jogi természete

A Határozat fenti megállapításainak alapjául a Határozatnak a kezesség jogi természetével kapcsolatos álláspontja szolgál. A kezességről a Határozat 1. pontja kimondja, hogy a „járulékos jellegű, másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség”, és az ehhez tartozó indokolás megállapítja, hogy „Ilyen esetben két különböző jogállású kötelezettről: a főkötelezettről és a járulékos kötelezettről van szó.” A 2. pont azonban, annak a kérdésnek a vizsgálatakor, hogy a kezes kötelezettsége mikor válik esedékessé, már azt hangsúlyozza, hogy e kötelezettség „nem önálló felelősség”. Ez lehetne csupán a kezesi kötelezettség járulékosságára való utalás, de a folytatás mutatja, hogy itt ennél többről van szó: a kezes „ugyanazért a követelésért felel, mint a főkötelezett”, „vele szemben a követelés jogcíme is ugyanaz, mint a főkötelezettel szemben”, végül pedig már „ugyanazon követelésről van szó”.[3]

Úgy gondolom, hogy a Határozat két alapvető hibája egyfelől a járulékos kötelezettségnek és a főkötelezettségnek, valamint a kezesség járulékos és másodlagos jellegének az azonosítása. Ez a kezesség másodlagos (szubszidiárius) kötelezettség jellegének és a kezesség biztosítéki funkciójából fakadó néhány alapvető sajátosságának az elsikkadásához vezet.

A főkötelezettség és a kezesség különbözősége

A jogcím a követelés gazdasági rendeltetését és jogi természetét fejezi ki. A kezességgel biztosított követelés jogcíme, az alapul szolgáló jogviszony függvényében, nagyon sokféle lehet: kölcsön, kártérítés, szavatosság stb. Ezzel szemben a kezes kötelezettségének jogcíme a kezességvállalás formájában történt biztosítéknyújtás, illetve az abból fakadó helytállási kötelezettség. A kezességi szerződés a Ptk.-ban önálló szerződéstípus, amely szabályozott jogcímét jelenti a kezes kötelezettségének.

A kezesség járulékossága alapvetően azt jelenti, hogy a kezes kötelezettségének „tartalmát és terjedelmét” a főkötelezettség jogcíme és feltételei valamint az azokra ható jogi tények határozzák meg.[4]Ebből azonban nem következik az, hogy a kezesi kötelezettségvállalás jogcíme azonos a főkötelezettség jogcímével. Éppen ellenkezőleg, a kezesség járulékos és másodlagos jellege egyaránt feltételezi azt, hogy a kezesség a főkötelezettséghez szorosan kapcsolódó, de attól elkülönülő, saját jogcímmel rendelkező kötelezettségvállalás. A két kötelezettség jogcímének különbözőségéből fakad, hogy a kezes kötelezettségének lehetnek saját maga által meghatározott feltételei, például akár tartalmilag, akár időben korlátozott lehet, és a helytállási kötelezettség beállásának feltételei is meghatározottak lehetnek.

A fentiek alapján tehát, abból az önmagában helyes megállapításból, hogy a kezes „ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felel, mint a főkötelezett”, nem következik, hogy a főadóssal és a kezessel szemben „ugyanazon követelésről van szó”. A főkötelezett elsődlegesen, a saját tartozásáért felel, a kezes pedig csupán helytáll a főkötelezett tartozásáért.[5]

A kezesség másodlagos jellege

A kezesség biztosítéki funkciójából fakad annak mind járulékos, mind pedig másodlagos (szubszidiárius) jellege. Ezek a kezességnek szorosan összefüggő, de különböző vonásai. Míg a járulékosság a kezességet a főkötelezettséghez köti, a másodlagosság bizonyos mértékig eltávolítja attól (az egyszerű kezest megillető sortartási kifogás pedig tovább növeli e távolságot).

A kezes felelősségének szubszidiaritásáról lehet szűkebb vagy tágabb értelemben beszélni. Szűkebb értelemben csak a sortartó kezesség minősül szubszidiáriusnak, tágabb értelemben azonban a készfizető kezesség is. Én e fogalom tágabb értelmezésével értek egyet, mert ez különbséget tesz a kezesség (mindegyik kezesség) eredendően másodlagos, helytállási jellege és a közönséges kezest megillető sortartási kifogásból fakadó többletkövetelmények között, és ezáltal igazabban mutatja a kezesség biztosítéki funkciójából adódó sajátosságát.

Már Frank Ignácz világosan megkülönbözteti a kezesség három fő jellegzetességét, amint ez jól látszik a kezességről szóló fejtegetései három fejezetének kezdő mondataiból: „I. A’ KEZES (fidejussor) más adósságát ugyan, de csak pótlólag magára vállallya. […] II. Mivel pedig a’ kezezkedés mint toldalék más alkuhoz járul (mellékes kötés, contractus accessorius); innen következik, hogy sem egyébre mint amaz, sem többre nem terjedhet. […] III. Rendszerint a’ hitelező köteles rendet tartani, hogy kielégítését előbb a fő-adósnál keresse”.[6]Frank Ignácz szerint tehát a kezesség fő jellegzetességei (ebben a sorrendben): a másodlagosság, a járulékosság és a sortartási kifogás.

Ez az álláspont él tovább a későbbi irodalomban is: „A kezes arra kötelezi magát a hitelezővel szemben, hogy az adós tartozásáért helyt áll. Ez a helytállás iránt vállalt kötelezettség jogunkban rendszerint és a kezesség gazdasági és forgalmi természetének megfelelően is subsidiárius (másodlagos) jellegű, vagyis arra a sor csak akkor kerülhet, ha az adós nem fizetett.”[7]A mai jogirodalomban pedig Leszkoven hangsúlyozza a kezesség (mind a készfizető, mind pedig a sortartó kezesség) szubszidiárius jellegét, megkülönböztetve azt a kezesség járulékosságától.[8]

A kötelezettség másodlagos (mögöttes) jellege tehát a kezesség biztosítéki funkciójára utal, arra, hogy a kezesi kötelezettség tartalmát tekintve helytállás, amely csak a főkötelezett mulasztása esetén és természetesen csak a mulasztással érintett mértékben áll be. A sortartási kifogás lehetősége, bár gyakorlati szempontból nagyon lényeges, a kezesség mögöttes jellege szempontjából nem döntő; azaz a kezesség nem a sortartási kifogás lehetősége, hanem helytállási, biztosítéki jellege miatt mögöttes. A sortartási kifogás persze látványosan felerősíti a kezesség mögöttes jellegét, de a kezesség e nélkül (azaz készfizetői formájában) is mögöttes kötelezettség. A Ptk. 272. § (1) bekezdése alapján egyértelmű, hogy mind a készfizető, mind pedig a sortartó kezesség esetén a kötelezettség beálltának feltétele a főkötelezett mulasztása – ezt jelenti a kezesség másodlagos (mögöttes) jellege. A sortartási kifogás joga arra ad lehetőséget a kezesnek, hogy az adós mulasztásán felül még további feltételt (a behajtás eredménytelen megkísérlését) támasszon a saját teljesítéséhez.[9]

A kezesség esedékessé válása

Az egyidejű esedékesség problémái

A Határozat kulcs megállapítása szerint „Mivel ugyanazon követelésről van szó, a követelés esedékessé válásának időpontja […] is azonos”.[10]Az előzőekben kifejtettük, hogy e megállapítás előfeltevése, a járulékos kötelezettségnek a főkötelezettséggel való azonosítása, nem helytálló. Ebből következően, az erre alapozott következtetés sem helytálló, és számos, nehezen feloldható problémát eredményez.

A Határozat, a kezesség másodlagos jellegén túl, figyelmen kívül hagyja azt is, hogy az esetek túlnyomó részében - különösen egy összetett, mozgásban lévő jogviszony esetében – a főkötelezettség összege és esedékessége a kezesség elvállalásakor nincs fix módon rögzítve. Ebből következően a kezes nem ismeri napra készen a főkötelezettség aktuális tartalmát, nem tudja, hogy a főkötelezettség mikor és milyen összegben válik esedékessé, és azt sem, hogy a főkötelezett teljesített-e, mikor és milyen összegben.[11]

A Határozatban kifejtett álláspont alapján azonban a kezes, automatikusan, a főkötelezettel együtt késedelembe esik. Ez az esetek jelentős részében azt jelenti, hogy a kezes olyan kötelezettséget szeg meg, amelynek fennállásáról, pontos tartalmáról és esedékessé válásáról nincs is tudomása. A Határozatban foglaltaknak az a következménye, hogy aki kezességet vállal, az – az adós mulasztása esetén – szinte szükségszerűen és anélkül, hogy tudna róla, maga is szerződésszegést követ el. Önmagában ez mutatja ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát; olyan szabályokat kell találnunk, amelyek mellett egy elvárható gondossággal eljáró kezes tud szerződésszerűen teljesíteni, amely nem eredményezi szinte elkerülhetetlenül a kötelezett kötelemszegését.

A Határozatnak az az álláspontja, amely szerint a főadós késedelme a kezes azonnali automatikus késedelembe esését is eredményezi, azt jelenti, hogy a főadós késedelembe esésétől kezdve párhuzamosan áll fenn a főkötelezett és a kezes késedelme. Választ kell tehát adni arra a kérdésre, hogy – pénztartozást feltételezve - miként alakul a két kötelezett kamatfizetési kötelezettsége. A főkötelezettet, nem vitásan, a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján, ellenkező kikötés hiányában, késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli. A Ptk. 273. § (2) bekezdés szerint a kezes kötelezettsége kiterjed a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékszolgáltatásokra, azaz a főkövetelésen felül annak kamatára, adott esetben a késedelmi kamatra is.[12]Ha azonban a kezes a főkötelezettel egyidejűleg maga is késedelembe esik, akkor őt saját mulasztásából adódóan is terheli a késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége.[13]A Határozatnak a kezesség esedékességével kapcsolatos álláspontjából tehát az is következne, hogy a hitelezőt egy követelés után kétszeres késedelmi kamat illeti meg. Ez a következmény azonban nem tartható, hiszen a kezesség funkciója csupán a pótlólagos helytállás, nem pedig az, hogy a hitelező kétszeres kamatbevétel révén gazdagodjék.

Az előzőekben írtakon felül a Határozat érvelése nem is következetes. A Határozat 3. pontja úgy foglal állást, hogy a főkövetelés elévülését megszakító cselekmények a kezesre nem hatnak ki, mert azok a főkötelezetthez címzett, személyhez kötött nyilatkozatok. Ugyanez a megfontolás azonban nem érvényesül a kötelezettség esedékessé válásával kapcsolatban. A jogviszony jellegétől függően, felmondás és számos más egyoldalú nyilatkozat (megrendelés, utasítás, elállás stb.) eredményezhet, illetve tehet esedékessé kötelezettséget.[14]Ha a főkötelezetthez címzett elévülést megszakító nyilatkozatok nem hatályosak a kezessel szemben, akkor a főkötelezetthez címzett felmondás vagy egyéb kötelezettséget eredményező illetve lejárttá tevő nyilatkozat miért lenne (közvetlenül) hatályos?

Természetesen nem vitatom azt, hogy - a kezesség biztosítéki és járulékos jellegéből fakadóan - azok a nyilatkozatok, amelyeket a hitelező a jogviszony jellegéből fakadóan jogszerűen megtehet (és amelyek a Ptk. 273. § (2) bekezdésének megfelelően, a kezes kötelezettségét nem teszik terhesebbé annál, mint amilyen a kezesség elvállalásakor volt), kihatnak a kezes helytállási kötelezettségére.[15]Amivel vitatkozom, csupán az, hogy ezek a főkötelezetthez címzett nyilatkozatok, vagy bármely egyéb az alapjogviszonyban felmerült jogi tény közvetlenül, automatikusan hatályosulna a kezessel szemben is. A kezesség járulékossága e tekintetben azt jelenti, hogy ettől kezdve a kezes egy lejárt kötelezettségért tartozik helytállni (helytállási kötelezettsége tehát ettől kezdve kiterjed a késedelmi kamatokra is); nem jelenti azonban azt, hogy a főkötelezettség esedékessé válása automatikusan esedékessé teszi a kezes helytállási kötelezettségét is.

A főkötelezettség és a kezesség esedékességének szétválása

Az adóssal és a kezessel szembeni követelés különbözősége valamint a kezesség másodlagos jellege megteremti annak elvi lehetőségét, hogy e két követelés különböző időpontokban váljék esedékessé. A kezesség másodlagos, biztosítéki jellegéből következik egyrészt az, hogy a kezes helytállási kötelezettsége csak a főkötelezett mulasztása esetén áll be, másrészt pedig következik a hitelezőnek az a joga, hogy válasszon: a főkötelezettséget érvényesíti a főadóssal szemben, vagy pedig a rendelkezésére álló biztosítékot veszi igénybe. Véleményem szerint, a kezes mulasztásáról mindaddig nem lehet beszélni, ameddig a hitelező ezt a választást nem tette meg, és ennek megfelelően nem lépett fel a kezessel szemben.

Nem értek tehát szó szerint egyet azzal, hogy „A főadós megintése, vagy a határozott lejárat elérkezése a kezest is késedelembe ejti”.[16]A kezesség másodlagos, biztosítéki jellegének, a gyakorlati élet igényeinek, a szembenálló érdekek kiegyensúlyozott figyelembevételének, a jóhiszeműség és tisztesség követelményének valamint az együttműködési kötelezettségnek egyaránt az felel meg, ha a kezesi kötelezettség esedékessé válásának feltételeként a hitelezőtől megköveteljük, hogy a kezest teljesítésre felszólítsa, mégpedig úgy, hogy a felszólításban megjelöli, hogy az adóssal szemben milyen fennálló követelése van, és az mikor vált esedékessé.

A jogirodalom alapján úgy tűnik, hogy a Ptk. előtti jogban is jelen volt az az álláspont, hogy a kezesi kötelezettség esedékessé válásához szükséges, hogy a hitelező fellépjen a kezessel szemben: „Ha a követelés esedékessé vált, a hitelezőnek megnyílt a joga, hogy a kezes ellen fellépjen. A kezesnek érdeke tehát, hogy a főadós a kötelezettségnek eleget tegyen, mert különben ki van téve annak, hogy a hitelező tőle követeli a teljesítést.”[17]Világosan mutatja továbbá a főkötelezett és a kezes késedelembe esésének szétválását az Mtjav. következő rendelkezése: „A készfizető kezes a főadóssal szemben beállott elévülésre nem hivatkozhatik, ha vele szemben az elévülés félbe volt szakítva, vagy ha teljesítési késedelembe esett, mielőtt a főadóssal szemben az elévülés beállott.”[18]

Wellmann szerint a jogosult számára csak lehetőség, de nem kötelezettség az, hogy a kezest felszólítsa teljesítésre.[19]Az előzőekből talán kiderült, hogy én sem gondolom, hogy a jogosult köteles lenne a kezest teljesítésre felhívni, ez valóban csupán egy – a kezességi szerződésből fakadó - lehetőség számára, azonban, ha nem fordul a kezes ellen, annak az a következménye, hogy a kezes kötelezettsége nem válik esedékessé. Tudomásom szerint a gyakorlatban sem a jogosult, sem a kötelezett nem értelmezi úgy a kezesi kötelezettséget, hogy annak alapján a kezesnek a főkötelezettség esedékessé válásakor magától teljesítenie kellene a hitelező részére. A kezesnek rendelkezésre kell állnia arra az esetre, ha a hitelező, a főkötelezett mulasztása miatt, ellene fordul. A szavak szokásos jelentése szerint közönséges kezest a törvény alapján megillető sortartási kifogás feltételezi az előzetes felszólítást. Amint perben is a kereseti követeléssel szemben terjeszthető elő kifogás, úgy peren kívül is az ilyen kifogás általában a kezeshez címzett teljesítési felhívásra adott válasz. Nem életszerű elképzelés, hogy valaki be nem jelentett igénnyel szemben kifogást terjesztene elő. Ugyanez áll a Ptk. 274. § (1) bekezdésében szereplő „megtagadhatja a teljesítést” kifejezésre is, amely, szintén a kezesnek a jogosult vele szembeni követelésére adott lehetséges válaszaként értelmezendő.

Pomeisl, bár világosan megkülönbözteti a főkötelezettséget a kezesi kötelezettségtől, a Határozattal egyezően azt vallja, hogy a kezes a főkötelezettel egyidejűleg esik késedelembe.[20]Ezt az álláspontját a Ptk. 272. § (1) bekezdése alapozza, azonban véleményem szerint hibásan. Ez a rendelkezés ugyanis semmilyen, az esedékesség szempontjából releváns szabályt nem tartalmaz. Az „amennyiben a főkötelezett nem teljesít” fordulat nem a kezesi kötelezettség esedékességére, hanem annak tartalmára és feltételére, a kezesség előzőekben tárgyalt másodlagos jellegére utal. A kezes - bár a Ptk. 286. § (1) bekezdése alapján, mint érdekelt harmadik személy, a főkötelezettség esedékessé válásakor (feltéve, hogy tud róla) önként, felszólítás nélkül is teljesíthet - mindaddig nem köteles teljesíteni, helytállási kötelezettsége nem válik esedékessé, amíg a hitelező teljesítésre fel nem szólította.[21]

A fentebb jelzett problémák nem merülnek fel akkor, ha a kezes helytállási kötelezettsége nem válik automatikusan, a főkötelezettség lejáratával egyidejűleg, hanem csak a hitelező felszólítása nyomán, a felszólításban megjelölt (tőke és kamat) összeg erejéig esedékessé. A kezesség ebben az esetben a főkötelezettség kamatára addig terjed ki, ameddig a hitelező a kezes ellen nem fordult, és a kezes fizetési kötelezettsége esedékessé nem vált. A felszólítást követően, ha a kezes megfelelően teljesít, akkor késedelmi kamatfizetési kötelezettség sem merül fel; ha viszont a teljesítéssel késlekedik, akkor már a saját tartozása kamatozik. Ezzel a megoldással az az abszurd következmény is elkerülhető, hogy a kezes akkor is késedelembe essen, és ezért kamatfizetési kötelezettség terhelje, ha a hitelező, saját döntése alapján, egyáltalán nem fordult a kezes ellen, hanem a főadóssal szemben érvényesíti követelését.

Összefoglalva tehát, véleményem szerint a kezes kötelezettsége esedékessé válásának feltétele a főkötelezett mulasztásán felül a hitelezőtől származó megfelelő teljesítési felszólítás (felmondás) is.[22]A kezes helytállási kötelezettsége tehát a hitelező hozzá intézett teljesítésre való felhívásától számított, a teljesítéshez szükséges idő elteltével esedékes; a kezes akkor mulaszt, ha ezen idő elteltekor nem teljesít.[23]

A sortartó kezesség esedékessége

A Határozat álláspontja

A fentiek egyaránt vonatkoznak az egyszerű (sortartó) és a készfizető kezességre. Az egyszerű kezesség kapcsán azonban meg kell vizsgálni azt a további kérdést is, hogy a sortartási kifogás illetve az e kifogáshoz való jog (Ptk. 274. § (1) bekezdés) miként hat ki a kezes kötelezettségének esedékessé válására. Wellmann a következőképpen írja le ezt a problémát: „A mögöttes felelős jogi helyzete rendkívül sajátos, mondhatni ellentmondásos, abból a szempontból, hogy vele szemben a követelés esedékes, ez a követelés bírói úton is érvényesíthető, ugyanakkor csak feltételes hatályú marasztalásra kerülhet sor, hiszen a végrehajtás egy bizonytalan jövőbeli esemény – a főkötelezettől való behajthatatlanság mint felfüggesztő feltétel – függvénye.” A „mögöttes felelős – bár a főkötelezettel együttesen is perelhető – teljesítésre csak akkor lesz kötelezett, ha a követelés a főkötelezettől igazoltan behajthatatlan”. „Ilyen esetben időben elválik egymástól az elévülési határidő kezdő időpontja és a mögöttes felelős ’helytállási kötelezettségének a megnyílta’ (amely utóbbi a behajthatatlanság megállapíthatóságának időpontja).”[24]

A Határozat e probléma kezelésére azt az álláspontot alakította ki, hogy a főkövetelés behajthatatlansága mint felfüggesztő feltétel léte – a kezesi felelősség járulékos jellege, a főkötelezettség és a kezesi kötelezettség azonossága miatt - nem a kezessel szembeni követelés esedékessége, hanem csupán a kezesi kötelezettség elévülése szempontjából bír jelentőséggel; az elévülés, a sortartási kifogás jogára tekintettel, annak kezdő időpontjától – automatikusan, függetlenül attól, hogy e jog gyakorlására ténylegesen sor kerül-e – nyugszik.[25]

A feltételes marasztalás és az esedékesség

Úgy gondolom, hogy a sortartási kifogás jogi természetét tekintve alapvetően különbözik az elévülési kifogástól. Az elévülési kifogás nem érinti a kötelem fennállását, csupán annak állami kikényszeríthetőségét. Ezzel szemben a sortartási kifogás egy olyan feltételt támaszt, amelynek teljesítése hiányában a kezes helytállási kötelezettsége nem válik esedékessé, sőt, annak tartalma (összege) sem határozható meg. A Ptk. 272. § (1) bekezdés és 274. § (1) bekezdés egybeolvasása eredményeként a sortartási kifogást előterjesztő kezes kötelezettsége úgy határozható meg, hogy teljesítsen a főkötelezett helyett akkor és annyiban, amikor és amennyiben igazolódik, hogy a követelés a főkötelezettől nem hajtható be. A sortartási kifogás eredményeként tehát a behajthatatlanság a kezes kötelezettségének anyagi jogi feltételévé válik.

A sortartási kifogás e sajátossága tükröződik a bírósági marasztalás feltételes jellegében is. A Határozat azonban, a fenti álláspontja kialakítása során, nem veszi kellően figyelembe azt, hogy megalapozott sortartási kifogás esetén a kezes marasztalása csak feltételes lehet. A feltételes – felfüggesztő feltételhez kötött – marasztalás azt jelenti, hogy a követelés esedékessé válásához szükséges valamely feltétel jövőbeni teljesülése. A feltételes marasztalás tehát egyértelművé teszi azt, hogy az egyszerű kezessel szembeni követelés - ha a kezes sortartási kifogást terjeszt elő - csak akkor válik esedékessé, amikor a hitelező igazolja, hogy a főkövetelés behajthatatlan, azaz akkor, amikor a kezesnek megszűnik az a joga, hogy a Ptk. 274. § (1) bekezdés alapján jogosan megtagadja a teljesítést. Amíg a kezes helytállási kötelezettsége nem nyílik meg, nem beszélhetünk a vele szembeni követelés esedékessé válásáról.[26]A kezessel szembeni követelés tehát nemhogy a főkötelezettséggel egyidejűleg, de még a feltételes marasztalás időpontjában sem esedékes.

A feltételes marasztalás kivételes intézmény, hiszen a polgári per a követelések érvényesítésének eszköze; célja, hogy a jogviták lezáródjanak, amihez az szükséges, hogy végrehajtható ítéletek szülessenek. Ennek megfelelően, főszabályként csak akkor kérhető marasztalás, ha a teljesítésre kötelezés feltételei fennállnak. Az e követelménynek meg nem felelő keresetet, a Pp. 122. §-ában írt kivételektől eltekintve, a 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani (illetve, a Pp. 123. §-ában írt feltételek fennállása esetén megállapítás iránti keresetnek lehet helye). A kezessel szembeni keresetnek is ez lenne a sorsa – feltéve, hogy a kezes sortartási kifogással élt, és a behajthatatlanság még nem következett be - ha a Ptk. 274. § (1) bekezdése kifejezett rendelkezéssel nem engedné meg a főkötelezett és a kezes együttes perlését. A Ptk. e kivételes szabálya pergazdaságossági okokból biztosítja a perlés lehetőségét olyan időpontban, amikor valójában még nem állnak fenn a marasztalás feltételei (nem tudható, hogy a követelés behajtható lesz-e a főkötelezettől; ha igen, akkor a marasztaló ítélet soha nem lesz végrehajtható).[27]A feltételes marasztalás a bírói gyakorlatnak e kivételes törvényi rendelkezésre adott kényszerű válasza.

A kétszeresen feltételes követelés esedékessége

A Ptk. 274. § (1) bekezdése alapján egyértelmű, hogy a sortartási kifogás a kezes számára egy jogosultság, amellyel élve késleltetni tudja azt, hogy vele szemben végrehajtható marasztaló ítélet szülessen. A kezes e jogával saját választása szerint vagy él, vagy nem él. Ha a kezes él ezzel a jogával, és a felperes nem tudja igazolni a követelés főkötelezettel szembeni behajthatatlanságát, akkor a bíróság a kezest legfeljebb feltételesen marasztalhatja. Ha a kezes nem él e jogával, akkor viszont a bíróság egyáltalán nem fogja vizsgálni, hogy a követelés a főkötelezettel szemben behajthatatlan-e.[28]A behajthatatlanság igazolása tehát a sortartó kezességnek (szemben az úgynevezett kártalanító kezességgel) nem feltétlen tényállási eleme, azaz a sortartó kezesség nem fogalmilag feltételes kötelezettség (túl azon a minden kezesség esetére érvényes feltételen, hogy a kezes kötelezettsége csak a főadós mulasztása esetén áll be).[29]

A sortartó kifogásra is áll az, amit Kemenes az elévülési kifogással kapcsolatban ír: „Felfogható úgy is, az elévülés folytán az alanyi jog igény állapotát csak attól függően veszti el, hogy erre a kötelezett kifogásként hivatkozik – vagyis az elévülés önmagában nem szünteti meg a bírósági kikényszerítés lehetőségét, csak ’legyengíti’ azt.”[30]A behajthatatlanság tehát nem objektív feltétele a kezes marasztalásának; a bírósági marasztalás csak annak függvényében lesz feltételes, hogy a kezes felhozza-e a sortartási kifogást.[31]Az egyszerű kezes helytállási kötelezettsége tehát kétszeresen feltételes. Egyrészt függ attól, hogy a kezes él-e a sortartási kifogás lehetőségével, másrészt pedig attól, hogy bekövetkezik-e a főkötelezettel szembeni behajthatatlanság.

A feltételesen feltételes egyszerű kezesség esedékessé válása függ attól, hogy a kezes él-e a sortartási kifogás lehetőségével. Bár elvárható, hogy a kezes a teljesítési felszólításra ésszerű időn belül válaszoljon, nincs jogi akadálya annak, hogy a kezes ezt a kifogást az első fokú eljárás berekesztéséig bármikor előterjessze. Ha erre nem kerül sor, akkor a bíróság a kezest marasztalni fogja, mégpedig úgy, mintha készfizető kezesség lenne, azaz figyelmen kívül hagyja azt, hogy a kezesnek rendelkezésére állt a sortartási kifogás. A sortartási kifogás előterjesztése esetén pedig, a fentiek szerint, feltételes marasztalás fog születni, azaz a kezes a feltétel bekövetkezéséig nem esik késedelembe.[32]Az egyszerű kezesség esedékessé válásának időpontja tehát mindaddig nem határozható meg, ameddig (a) abban az esetben, ha a kezes él a sortartási kifogással, el nem dől, hogy a követelés a főkötelezettől behajthatatlan-e, vagy (b) abban az esetben, ha a kezes nem él a sortartási kifogással, nem szűnik meg e kifogás lehetősége.

A sortartó kifogás hatása a kezesség esedékességére tehát kettős. Egyrészt önmagában a kifogás lehetősége felfüggeszti az esedékesség beálltát mindaddig, amíg a kezes a kifogással él vagy erre vonatkozó joga fennáll. Másrészt pedig, a sortartási kifogás előterjesztése esetén, az esedékesség csak a behajthatatlanság bebizonyosodásával következik be. Az egyszerű kezes helytállási kötelezettsége tehát nem esedékes a főkötelezettség esedékessé válásával egyidejűleg, de a kezesség esedékessége nem is tolódik ki automatikusan a főkötelezettel szembeni behajtás lehetetlenné válásáig. A kezesi kötelezettség esedékessége függ a fent tárgyalt kettős feltétel bekövetkezésétől. Különös, és nem is igazán szerencsés, hogy egy adott pillanatban nem határozható meg objektíven egy követelésről, hogy az esedékes-e, de ez következik az (egyszerű) kezesség (kétszeresen) feltételes természetéből. A kezesség feltételes jellege tehát, a Határozat álláspontjával szemben, nem az elévülésre, hanem az esedékessé válás időpontjára kell, hogy hatást gyakoroljon.

Járulékosság és elévülés

A Határozat álláspontja

A Határozat központi kérdése, hogy a kezesség járulékossága miként érvényesül az elévüléssel kapcsolatban; a főkövetelés elévülése, annak kezdete, szünetelése, illetve megszakadása ugyanezt eredményezi-e a kezesség tekintetében is, ha nem, akkor miként hat ki a kezességre. Amint erről már volt szó, a kezességnek a biztosítéki funkciójával összefüggő lényeges sajátossága a járulékosság. A járulékosság fő következményét a hatályos Ptk. a következőképpen fogalmazza meg: A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért kezességet vállalt.[33]A kezesség járulékos jellegét a Határozat is hangsúlyozza, és a fentiekhez hozzáteszi, hogy „A járulékosságból következik az is, hogy a főkötelezett oldalán bekövetkezett – akár objektív, akár szubjektív – jogi tények mindig kihatnak a járulékos kötelezettre, vagyis a mögöttes felelős helyzete a főkötelezett helyzetéhez igazodik. Ha tehát […] a követelés a főkötelezettel szemben elévült, akkor az elévült a járulékos kötelezettel szemben is”.[34]Lényegében így foglalt állást a régebbi jogirodalom is.[35]

Mindezek után azonban a Határozat indokolása azzal folytatódik, hogy „önmagában a kezesség járulékos jellegéből nem következik, hogy a kezes helytállási kötelezettsége mindaddig fennállna, amíg a követelés meg nem szűnik, vagy amíg a főkötelezettel szemben bírósági úton érvényesíthető.”[36]E megállapítás magyarázataként a Határozat 1. pontjához fűzött indoklásban annyit találunk, hogy „A járulékos kötelezettel szemben ugyanis a követelés külön is elévülhet, vagyis úgy, hogy a főkötelezettel szemben fennmarad (pl. úgy, hogy az elévülés csak a főkötelezettel szemben szakad meg, a járulékos kötelezettel szemben viszont bekövetkezik).”[37]Ehhez kapcsolódik (mintegy utólagos magyarázatként) a Határozat 3. pontja, amely szerint a főkötelezettség elévülésének megszakadása nem eredményezi a kezesi kötelezettség elévülésének megszakadását. (Bár ez a Határozatban nem szerepel, de feltehetően ugyanez áll a főkötelezett számára adott halasztásra mint a Ptk. 326. § (2) bekezdése alapján a főkövetelés elévülésének nyugvását eredményező tényre is.)[38]

A kezesség önálló elévülése

Egyetértek a Határozatnak azzal az álláspontjával, hogy a főkötelezettség és a járulékos kötelezettség elévülése eltérően alakul. Ennek oka és tartalma tekintetében azonban mást gondolok. A főkötelezettség és a kezesség elévülésének összefüggéseivel kapcsolatos kérdések megválaszolásához fontos szétválasztani a kezesség két életszakaszát: a helytállási kötelezettség esedékessé válásáig terjedő és az ezt követő szakaszt. Az első szakaszban a kezesség járulékossága teljes körűen érvényesül, a másodikban már nem. A kezesség, járulékos jellegéből következően, a helytállási kötelezettség esedékessé válását megelőzően, tartalmában és terjedelmében (a törvényben írt korlátokkal) követi a biztosított követelés alakulását. A helytállási kötelezettség esedékessé válásával azonban a kezes kötelezettsége összegszerűen és egyéb tekintetben is rögzül, és a kezes önálló kötelezettségévé válik.[39]

Ebből az következik, hogy addig, amíg a jogosult a kezest teljesítésre fel nem szólította, illetve sortartási kifogás esetén addig, amíg a behajthatatlanságot nem igazolta, és ezzel a teljesítést esedékessé nem tette, csak a főkötelezettség tekintetében beszélhetünk elévülésről, hiszen a kezesség elévülése még meg sem kezdődött. Ebben az időszakban tehát a főkövetelés elévülése valamint az elévülés megszakadása illetve nyugvása a kezes helytállási kötelezettségét nem a kezessel szembeni követelés elévülése által, hanem a kezesség járulékossága révén érinti. E vonatkozásban a kezesség járulékossága két, egymást részben átfedő törvényi rendelkezésben jelenik meg: a Ptk. 273. § (1) bekezdés alapján a kezes hivatkozhat a főkötelezettet megillető elévülési kifogásra, illetve a főkötelezettel szembeni követelés elévülésének nyugvása illetve megszakadása a kezes számára is kitolja azt az időt, amikortól erre a kifogásra hivatkozhat a jogosulttal szemben; a Ptk. 273. § (3) bekezdése alapján pedig a kezessel szemben sem lehet bírósági úton érvényesíteni a főkötelezettel szemben elévült követelést. E törvényi rendelkezések biztosítják egyfelől azt, hogy elévült követelést a kezessel szemben sem lehessen érvényesíteni, másfelől pedig azt, hogy a főkötelezettel szembeni követelés elévülésének nyugvása illetve megszakadása esetén a kezes sem hivatkozhasson az elévülésre. Mi szükség lenne e szabályokra, ha a járulékosság azt is jelentené, hogy a kezesség elévülése megkezdődne (szünetelne vagy megszakadna) a főkötelezettségével együtt?

A helytállási kötelezettség esedékessé válását követően azonban a kezes helytállási kötelezettsége összegszerűségében is és az elévülés szempontjából is önállósul. Miután a kezes késedelembe esett, a vele szembeni követelés elévülése megkezdődött, és azt a jogosult már valóban csak a hozzá intézett nyilatkozatokkal szakíthatja meg. Ettől kezdve a kezest a főkötelezettség elévülése már nem mentesíti, és ugyanígy, a főkövetelés elévülésének megszakadása vagy nyugvása sem hat ki a kezessel szembeni követelés elévülésére.[40]

Az elévülés nyugvása

A Határozat alapján a kezes helytállási kötelezettsége a főkötelezettséggel egyidejűleg automatikusan esedékessé válik, azonban az elévülés ténylegesen mégsem kezdődik meg, hanem – a sortartási kifogás lehetőségére tekintettel - nyugszik. A Határozat ezzel - egyszerű kezesség esetén - az elévülés tényleges megkezdését rendszerszerűen elszakítja a követelés esedékessé válásától, az elévülés nyugvásának kivételes intézményét pedig általánossá teszi. Úgy gondolom, a Határozat ezzel - részben a kezesség esedékességével kapcsolatos hibás álláspontból, részben pedig a sortartó kifogás joghatásának hibás értékeléséből fakadóan - az elévülés jogpolitikai céljával és természetével összhangban nem álló eredményre jutott.[41]

Az elévülés, természetesen, nem kezdődhet meg addig, amíg a követelés esedékessé nem válik. Abból pedig, hogy az elévülés nem kezdődik meg, következik az is, hogy az elévülés nyugvására sem kerülhet sor. Nincs szükség tehát arra a rendellenes megoldásra sem, hogy minden egyszerű kezesség esetében az elévülés megkezdődésével egyidejűleg annak szünetelése is megkezdődjék.

A Határozat az elévülés nyugvására vonatkozó álláspontja alátámasztásaként többek között hivatkozik arra is, hogy „a Mtjav. 1292. §-a értelmében az elévülés nyugszik, amíg az adós megtagadhatja a teljesítést.” Ezzel kapcsolatban először is arra kell felhívni a figyelmet, hogy az Mtjav. nem általánosan, minden megtagadási esetre mondja ki az elévülés nyugvását. Az Mtjav. hivatkozott rendelkezése elsősorban arról az esetről szól, amikor az adós „a hitelezőtől kapott halasztás alapján” tagadhatja meg a teljesítést, és csupán ezt egészíti ki azzal, hogy „vagy más okból múlóan”. Ez utóbbi kiterjesztés tartalma nem egyértelmű, azonban nyilvánvaló, hogy nem eredményezheti minden eset, amikor az adós megtagadhatja a teljesítést, az elévülés nyugvását. Az „anyagi kifogásokkal kapcsolatban már korán kialakult az a nézet a magyar irodalomban és bírói gyakorlatban, hogy különbséget kell tenni olyan anyagi kifogások között, amelyek csak halasztó (dilatórius) hatásúak (azaz csak elodázzák a szankció alkalmazását) és olyan kifogások között, amelyek alapján az adós véglegesen megtagadhatja a teljesítést (peremptórius kifogások). A dilatórius kifogások egy részét nyugvási tényállásnak tekintették.”[42]

A hatályos Ptk. átvette az Mtjav-ból azt, hogy a halasztás az elévülés nyugvását eredményezi, azonban – talán éppen a jelzett bizonytalanság miatt - nem vette át a teljesítés egyéb okból való megtagadására vonatkozó utalást. Ezért a 326. § (2) bekezdésének fő szabályát kell alkalmazni, azaz meg kell vizsgálni, hogy az adott esetben a kifogás a követelés érvényesítésének a jogosultnak fel nem róható akadályát jelenti-e. „A halasztó hatályú (dilatórius) kifogásokra sem állítható fel az a tétel, hogy a főkövetelés hitelezőjét általában e kifogások akadályozzák az igénye érvényesítésében, […] minden egyes halasztó hatályú kifogásnál nemcsak általában, hanem konkrétan – minden felmerült esetben – külön meg kell vizsgálni azt, hogy a főkövetelés hitelezőjét akadályozza-e a követelése érvényesítésében […]?”[43]

Az elévülés nyugvásának természetesen fogalmi előfeltétele, hogy az elévülés megkezdődjön (vagy csupán a nyugvásra vezető ok akadályozza a megkezdődést), azaz például még nem esedékes követelés esetén az idő előttiség kifogásának felhozatala nem eredményezi az elévülés nyugvását. „Az időelőttiség kifogása azért nem lehet hatással az idő folyására, mert e kifogás emelése idején az elévülés folyása még meg sem kezdődött. – A sortartás kifogása is ugyanez okból a kezessel szemben elévülést nyugtató tény nem lehet.”[44]

Úgy gondolom, ezek alapján levonható az a következtetés, hogy a kezesség - a sortartási kifogás lehetősége, illetve annak tényleges előterjesztése által előálló – feltételes jellegéből adódó függő helyzet kezelésének nem adekvát módja az elévülés automatikus nyugvása. A főkötelezettség és a kezesség önállóságából következik, hogy különböző időpontban válnak esedékessé, és ezért az elévülésük is eltérően alakul. Törölni kellene tehát az új Ptk.-ra vonatkozó javaslat 6:24. § (1) bekezdéséből azt a szabályt, amely szerint „Nyugszik az elévülés, amíg a kötelezett a teljesítést megtagadhatja.”[45]

Az elévülés megszakadása

A Határozat azzal indokolja azt az álláspontját, hogy a főkötelezettség elévülését megszakító nyilatkozatok nem szakítják meg a kezessel szembeni követelés elévülését, hogy ezek olyan személyhez kötött címzett nyilatkozatok, amelyekkel kapcsolatban, hacsak azokat nem intézik kifejezetten a kezeshez is, „járulékos hatás nem érvényesülhet”.[46]Milyen nyilatkozatokról van itt szó? A Ptk. 327. §-a alapján: a követelés megegyezéssel való módosítása, a tartozás kötelezett részéről való elismerése (akár ráutaló magatartással, pl. kamatfizetéssel, résztörlesztéssel), a kötelezett teljesítésre való felhívása, és a követelés bírósági úton való érvényesítése.[47]Véleményem szerint azonban ezek a nyilatkozatok (akárcsak az elévülés nyugvását eredményező fizetési halasztás) a szerződéses üzleti kapcsolatokban helyénvaló és szokásos tények, amelyekkel ezért a kezesnek számolnia kell. Ráadásul ezek a nyilatkozatok magára az alapkötelezettségre, annak fennálltára, esedékességére, esetleg tartalmára vonatkoznak; ezeket tehát fogalmilag csak a főkötelezetthez (illetve az elismerés esetén a főkötelezett által a jogosulthoz) lehet intézni.[48]Nem lenne összhangban a biztosítéki funkciójával, ha a kezesség e jogi tények ellenére elévülhetne. Véleményem szerint azonban ebből nem feltétlenül következik az, hogy a főkötelezettség elévülésének megszakadása a kezesség tekintetében is az elévülés megszakadását kell, hogy eredményezze.

A Határozat álláspontjával egyezően tehát, a főkötelezettel szembeni követelés elévülésének megszakadása szerintem sem eredményezi a kezessel szembeni követelés elévülésének megszakadását. A Határozat álláspontjától eltérően viszont ennek oka nem az, hogy az elévülést megszakító tények jellege ezt kizárná, hanem egyrészt az, hogy a kezes kötelezettségének esedékessé válását megelőzően fogalmilag nem beszélhetünk a kezessel szembeni követelés elévüléséről, másrészt pedig az, hogy a követelés esedékessé válását követően a kezes már ezért az önállósodott saját kötelezettségéért felel, és erre ekkor már nem hat ki a főkötelezettel szembeni elévülés.

Úgy gondolom tehát, hogy a kezesség járulékosságának a következményei korlátozottabbak, mint az a Határozatból tűnik. A járulékosság következtében a főkötelezettség meghatározza a kezesség tartalmát, de nem határozza meg közvetlenül sem annak esedékessé válását, sem pedig elévülését. A kezesség járulékossága nem jelenti azt, hogy a főkövetelés elévülése szempontjából releváns tények közvetlenül ugyanazt a hatást váltják ki a kezesség elévülése tekintetében is.

[1]              Az 1/2007. PJE számú határozat általában a mögöttes kötelezettségekkel foglalkozik, e cikk azonban kizárólag a kezességet tárgyalja. További vizsgálat tárgya lehetne, hogy az itteni megállapítások állnak-e egyéb mögöttes kötelezettségekre is. Pomeisl szerint a kezes és a gazdasági társaság tagjának mögöttes kötelezettsége nem kezelhető egységesen. Pomeisl András József: A kezes és a gazdasági társaság tagja felelősségének (mögöttes felelősség) elévülése. Iustum Aequum Salutare 2007/3. 191-200. oldal.

[2]              Vékás Lajos (szerk.): Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal; Complex Kiadó Budapest, 2012. Lásd a Javaslat 6:24. § (1) bekezdésének második mondatát.

[3]              A Határozat Indokolásának III. (ad.2.) pontja.

[4]              „A kezesség járulékos voltának legfontosabb következménye, hogy a kezes részéről vállalt kötelezettségnek tartalma és terjedelme a főkötelezettség mindenkori tartalmához és terjedelméhez igazodik." Dr. Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog Kötelmi jog általános része; Grill Károly Könyvkiadóvállalata 1941. Budapest („Nagy Szladits”) 90. oldal.

[5]              Régi tétel, hogy meg kell különböztetni a főkötelezettséget az azért való helytállási kötelezettségtől: „A kezesség fogalmában tehát az a lényeges, hogy a kezes idegen tartozásért helytállásrakötelezi magát, de azt saját tartozásává ezzel még nem teszi.” Dr. Kolosváry Bálint: A magyar magánjog tankönyve (harmadik, átdolgozott kiadás); Grill Károly Könyvkiadóvállalata 1911. Budapest; II. kötet. 291. oldal. (Kiemelés az eredetiben.) Pomeisl is amellett érvel, hogy a kezesi kötelezettség a főkötelezettségtől különböző, saját jogcímmel rendelkezik. Pomeisl i.m. 192. és 196. oldal.

[6]              Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban; Budán, 1845. I. Rész 663-665. oldal. Kiemelés - G.I.

[7]              Kolosváry i.m. 294. oldal. (Kiemelés az eredetiben.)

[8]              Leszkoven László: A kezességi szerződés, HATRA MAG Kft. Miskolc, 2009; 17. oldal, A készfizető kezesség jogi természetéről – egy jogegységi határozat kapcsán, Gazdaság és Jog 2010. évi 11. szám 14-19. oldal.

[9]              „A készfizető kezesség lényege abból áll, hogy a kezes a sortartás előjogáról lemond […] A készfizető kezesként való lekötés azonban minden egyéb vonatkozásban rendes kezesség marad.” Kolosváry i.m. 295. oldal.

[10]             A Határozat Indokolásának III. (ad.2.) pontja. Ez a megállapítás már megjelent a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma tanácselnöki értekezletéről a BH 2006/1. számban megjelent emlékeztetőben is, és emellett érvel Wellmann is. Lásd Dr. Wellmann György: A mögöttes felelősségről, különös tekintettel annak elévülésére, Magyar Jog 2006. évi 9. szám, 535-541. oldal.

[11]             Wellmann ezzel ellentétes álláspontja kialakításánál a kkt. és a bt. tagjának valamint a közvetlen irányítást gyakorló részvényesnek a helyzetét valamint a főkötelezett elleni felszámolási eljárást veszi alapul, de megállapításai nem általánosíthatóak, nem terjeszthetőek ki a gazdasági életben szokásos szerződéses kezesség eseteire. Wellmann i. m. 540. oldal.

[12]             A „kezes ellenkező kikötés hiányában az egész tartozásért s annak a főadós hibája folytán bekövetkezett kibővüléseért is felelős. Nevezetesen a késedelmi kamatért”. Kolosváry i. m. 297. oldal. Kiemelések az eredetiben.

[13]             „A kezes kötelezettsége a saját késedelme vagy vétkessége következtében szintúgy növekedhetik, mint bármely más adósé; csakhogy ennyiben már nem mint kezes, hanem mint adós, nem másnak kötelezettségéért, hanem magáért felel. Ellenben kezesi minőségben kell felelnie a főadós elleni követelésnek minden módosulásáért és növekedéséért, amelyet az törvénynél fogva szenved, különösen azért, amely a főadós késedelme vagy vétkessége folytán áll elő.” Indokolás a Polgári Törvénykönyv törvényjavaslatához; Budapest, 1914 Grill Károly Könyvkiadóvállalata („1914-es Indokolás”); III. kötet 139-140. oldal.

[14]             „Számos esetben a teljesítési idő (lejárat) bekövetkezése, az ú.n. esedékesség, előzetes felmondáshoz van kötve. A felmondás az egyik félnek a másik félhez intézett és azzal közlendő, egyoldalú, tehát elfogadást nem igénylő jognyilatkozata, melyben az arra jogosult fél a másik fél részéről kötelezett szolgáltatást esedékessé teszi, vagyis megszabja e kötelezettség végső határidejét.” Nagy Szladits 434. oldal (kiemelés – G.I.).

[15]             „A járulékosság következménye továbbá, hogy mindazok a tények, amelyek a főkötelezettség jogi sorsában változást idéznek elő, a kezes kötelezettségére is kihatnak”. Nagy Szladits 92. oldal.

[16]             Nagy Szladits 92. oldal.

[17]             Dr. Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata; Grill Károly Könyvkiadóvállalata 1933. Budapest II. kötet 141. oldal (kiemelés – G.I.).

[18]             Magyarország magánjogi törvénykönyve (az 1928 március 1-jén beterjesztett javaslat) 1200. §-a (kiemelés – G.I.). Ugyanez volt a korábbi tervezetekben is: „Mihelyt a hitelező késedelembe ejti a készfizető kezest, ez utóbbinak tudnia kell, hogy a hitelező közvetlenül ő tőle várja és követeli a teljesítést; nem bizakodhatik tehát többé abban, hogy a hitelező a főadóson fogja megvenni a követelését, hanem maga köteles teljesíteni.” 1914-es Indokolás III. kötet 142. oldal (kiemelés – G.I.).

[19]             Wellmann i. m. 540. oldal.

[20]             Pomeisl: i.m. 196. oldal

[21]             Pomesil álláspontja e tekintetben következetlen is, hiszen ő maga is hivatkozik arra, hogy a kezes, a hozzá intézett jogosulti felhívás előtt a Ptk. 286. §-a alapján teljesíthet; márpedig a kezesi helytállási kötelezettség esedékessé válása kizárja ez utóbbi alkalmazását.

[22]             Ezen felül az esedékesség nem következik be a felszólítástól a teljesítéshez szükséges idő eltelte előtt. A Javaslat pénztartozás esetén ezt a teljesítési időt 30 napban határozza meg (6:131. §).

[23]             Helyes tehát az új Ptk. javaslatának ezzel összhangban álló rendelkezése (6:424.§ (1) bekezdés).

[24]             Wellmann i.m. 537., 538. és 539. oldal.

[25]             Határozat 4. pontja.

[26]             „Valójában az elévülési idő akkor kezdődik, amikor a követelés jogilag érvényesíthetővé válik.” Kemenes István: Az időmúlás joghatásával összefüggő egyes kérdések, Bírósági Döntések Tára 2011/2. szám 67. oldal (kiemelés az eredetiben).

[27]             Ezzel szemben: „A főkötelezett és a mögöttes felelős együttes perlése főszabályként – vagyis azt kizáró rendelkezés hiányában – megengedett”. Wellmann i.m. 537. oldal.

[28]             A sortartási „kifogás folytán […] a bíróság a kezest csak a behajthatatlanság feltételétől függően marasztalhatja. […] Ily igazolás hiánya csak feltételes marasztalásra vezet, de nem a kereset elutasítására. […] ha a kezes a sortartás kifogására nem hivatkozik, a bíróságnak a követelést meg kell ítélnie.” Nagy Szladits 110. oldal.

[29]             Ez nem ugyanaz, mint, hogy az alperes mindig maga dönti el azt, hogy mennyiben vitatja a keresetet, mert ebben az esetben, addig, amíg az alperes a sortartás kifogásával nem él, a keresetnek még állítania sem kell azt, hogy a követelés a főkötelezettől behajthatatlan. Szemben például egy kártérítési keresettel, ahol a kártérítési felelősség törvényi feltételeinek a fennállását a keresetnek legalább állítania kell. Ha a kereset például nem is állítja, hogy a kárt az alperes okozta, a bíróság még akkor sem tud marasztaló ítéletet hozni, ha az ellenkérelem ezt a hiányosságot nem hozza fel. Hogy ez a különbségtétel kodifikációs szempontból indokolt-e, az más kérdés, de tény, hogy jelenleg ez a helyzet.

[30]             Kemenes i. m. 66. oldal (kiemelés – G.I.).

[31]             Ezzel ellentétes álláspont: „az elévülés nyugvására de facto egy objektív tényhelyzet vezet, nevezetesen az, hogy a követelés a főkötelezettel szemben nem vált behajthatatlanná”. Wellmann i.m. 540. oldal.

[32]             Ennek megfelelően, az ítélet késedelmi kamatfizetési kötelezettségről nem is kell, hogy rendelkezzen; a kezesség kiterjed a főkötelezettet terhelő kamatokra is, de a kezest „saját jogán” nem terheli kamatfizetési kötelezettség, mert nem esett késedelembe.

[33]             Ptk. 273. § (1) bekezdés. Ezzel egyező megfogalmazást tartalmaz a Javaslat 6:419. § (1) bekezdés. L. még a 9. számú lábjegyzetet.

[34]             Határozat Indokolás III. (ad.1.) b) pontja.

[35]             „A járulékosság következménye továbbá, hogy mindazok a tények, amelyek a főkötelezettség jogi sorsában változást idéznek elő, a kezes kötelezettségére is kihatnak” Nagy Szladits 92. oldal.

[36]             Határozat Indokolás III. (ad.1.) c) pontja.

[37]             Feltételezzük, hogy csupán elírás az, hogy a két idézett szövegrész a kezesi kötelezettség fennmaradásáról illetve fennállásáról szól, miközben az ezzel összefüggésbe hozható magyarázatok az elévüléskülönböző kérdéseivel foglalkoznak.

[38]             Bíró György kritizálja a Határozat álláspontját, és azt képviseli, hogy a járulékos kötelmeknek minden tekintetben osztaniuk kell a főkötelezettség jogi sorsát. Bíró György: Az elévülés intézménye, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), 546. és 554. oldalak.

[39]             „… felel természetesen a kezes a sajátvétkességéért és késedelméért.” Nagy Szladits 93. oldal (kiemelés az eredetiben).

[40]             „A készfizető kezes nem hivatkozhatik a főadóssal szemben beállott elévülésre, ha […] ő maga teljesítési késedelembe esett, mielőtt a főadóssal szemben az elévülés beállott.” 1914-es Indokolás III. kötet 142. oldal.

[41]             „Az elévülési idő általában akkor kezdődik, amikor a jogosultság állami kényszer útján érvényesíthetővé válik; ez pedig a követelés esedékességének időpontja. […] az elévülés nyugvásának megállapítására csak egészen kivételesen, rendkívüli okok alapján kerülhet sor. Az ellenkező gyakorlat az elévülés jogpolitikai célját keresztezné.” A Polgári Törvénykönyv 326. §-ához fűzött miniszteri indokolás KJK Budapest, 1963. 347. oldal (kiemelés – G.I.).

[42]             Dr. Rudolf Loránt: Az elévülés, KJK Budapest, 1961.80. oldal (kettős kiemelés – G.I.).

[43]             Rudolf i.m. 158. oldal (kiemelés – G.I.).

[44]             Rudolf i.m. 158. oldal (kiemelés – G.I.).

[45]             E szabály törlése felveti a kérdést, hogy vissza kellene-e állítani a Ptk.-nak azt a rendelkezését, amely szerint az elévülés nyugvására vonatkozó „rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a jogosult a lejárat után a teljesítésre halasztást adott” (326. § (2) bekezdés). Az én válaszom az, hogy erre nincs szükség, mert a halasztás (lejárat előtt vagy után egyaránt) egyenértékű a határidő meghosszabbításával, amely a késedelembe esést megakadályozza, ezért az elévülés nyugvása meg sem kezdődik.

[46]             Határozat Indokolás III. (ad.3.) pontja.

[47]             A Javaslat a kötelezett felszólítását már nem tekinti önálló elévülést megszakító oknak, de nyilvánvalóan továbbra is szerepet fog játszani a tartozás ráutaló magatartással való elismerése során. (Javaslat 6:25. §.)

[48]             A kezeshez intézett felszólítás vagy a kezes perlése már nem az alapkötelezettségre vonatkozó nyilatkozat, nem is érinti a főkötelezettel szembeni követelés elévülését, így azzal kapcsolatban nem vetődik fel a járulékosság itt tárgyalt problémája. Más kérdés, hogy a jogosult tájékoztathatja a kezest a kötelezetthez intézett nyilatkozatokról, és egyetértek azzal, hogy a Javaslat jelentősen bővíti a jogosult kezessel szembeni tájékoztatási kötelezettségét (6:420. §), de a tájékoztatás nem ugyanaz, mint a felszólítás, ez tehát nem orvosolja az itt tárgyalt problémát.