Meddig terjed a kárenyhítési kötelezettség? Kúriai határozat a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kárenyhítési kötelezettségről

A jogalkalmazók számára a kárenyhítés körében az erre vonatkozó károsulti kötelezettség terjedelmének meghatározása jelenti az egyik legnagyobb kihívást.

A károsultat kárenyhítési kötelezettség terheli a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése alapján. A kárenyhítés körében a károsultnak a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése alapján úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. De mit jelent ez a gyakorlatban?

A kártérítési módok közötti választás elveivel foglalkozó 44. számú PK állásfoglalás szerint „azt a kártérítési módot kell alkalmazni, amely a teljes jóvátétel elvének gyakorlati érvényesülését a legcsekélyebb sérelemmel és a legeredményesebben biztosítja.”

Az állásfoglalásból általános jelleggel levezethető, hogy a kártérítés módjának meghatározásánál a károsult köteles törekedni arra, hogy a deliktuális jogviszony egyik alanya se szenvedjen aránytalan sérelmet. Ez azt jelenti, hogy ha a károsult a dolog megjavítása és a javítási költségek követelése mellett dönt, törekednie kell a legkedvezőbb javítási mód kiválasztására, azzal azonban, hogy a károsult kárenyhítési kötelezettsége nem korlátlan. A Kúria a 20.099/2020/11. számú határozatában ezeket a korlátokat vizsgálta.

A tényállás

Az alapügyben a felelősségbiztosító (Biztosító) megállapodásokat kötött egyes gépjármű-alkatrészeket forgalmazó kereskedőkkel. A megállapodások alapján a kereskedők a Biztosító ügyfelei által a sérült gépjárműveik javításával megbízott márkaszervizeknek a gépjárművek javításához szükséges gyári alkatrészeket 10%-kal alacsonyabb kereskedelmi áron forgalmazták. A Biztosító a megállapodásokról levélben tájékoztatta a javítást végző márkaszervíz partnereit. A kedvezményes kereskedelmi ár a márkaszervizek számára korlátozásmentesen elérhető volt. A megállapodásokra tekintettel a Biztosító a számlán megjelölt gyári alkatrészár 90%-át térítette meg a károsultaknak.

A vizsgált kérdés

A Kúria azt vizsgálta, hogy megsérti-e a károsult az adott helyzetben elvárható magatartás követelményét akkor, ha nem olyan márkaszervízbe viszi javítani a sérült gépjárművét, amely a Biztosító által kijelölt forrásból szerzi be – 10%-os árkülönbséggel – a javításhoz szükséges gyári alkatrészeket (nem az elérhető legkedvezőbb javítási módot választja).

A Kúria döntése

A Kúria döntésében úgy foglal állást, hogy nem értékelhető a kárenyhítési kötelezettség megsértéseként az olyan magatartás elmulasztása, amely „a károsult számára az elvárható mértéket meghaladó terhet eredményez.” Annak megkövetelése pedig, hogy a károsultak olyan márkaszervízben javíttassák gépkocsijukat, amely a Biztosító által kijelölt alkatrész-kereskedőktől szerzi be az alkatrészeket, olyan „többletkötelezettséggel és teherrel (sok eseteben többletköltséggel is) járhat, amelynek viselése nem várható el a károsultaktól.”

A jogszerű eljárás

A Kúria döntése nem azt jelenti, hogy a továbbiakban ne lehetne törekedni a kártérítés költségeinek optimalizálására. Károkozói oldalról a költségek csökkentése továbbra is ésszerű törekvés, ideértve a károkozók helyett helytállásra köteles kötelező gépjármű-felelősségbiztosítók ilyen irányú lépéseit is.

Mindazonáltal gondosan kell mérlegelni a költségek optimalizálása érdekében tett intézkedés körülményeit, hogy az ne vagy legfeljebb minimális, az elvárhatót meg nem haladó mértékben jelentsen a károsultnak többletkötelezettséget és okozzon esetlegesen többletköltséget.