A követelésvásárlás üzletszerűsége

A Kúria 2019. május 28-án közzétett sajtóközleményben hívta fel a figyelmet egy nemrégiben közzétett ítéletére (Kfv.I.35.220/2018/9.), amelyben követelésvásárlások üzletszerűségét vizsgálta. A Hpt. 6. § 116. pontja alapján azt vizsgálta, hogy a követelésvásárlás

• ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett folytatott gazdasági tevékenység-e;
• előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányul-e
• rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység-e.

Az ítéletben a Kúria megállapította, hogy (1) a követelésvásárlás rendszeressége akár egyetlen szerződés esetén is megállapítható, ha annak keretében egynél több követelés kerül átruházásra, hogy (2) abban a kérdésben, hogy az ügylet egyedileg, előre meghatározottnak minősül-e, nem vehetők figyelembe a felek közötti a követelések átruházására irányuló ügyleten kívüli egyéb jogviszonyok, ugyanakkor (3) ez utóbbi körülmények abból a szempontból vizsgálhatók, hogy a követelésvásárlásra nyereség elérése céljából került-e sor. Az alábbiakban röviden ismertetjük az ítélet legfontosabb megállapításait.

A Kúria ítélete alapjául szolgáló, az ítéletből kiolvasható tényállása szerint a perbeli felperes egy magyarországi székhelyű vállalkozás, anyavállalata pedig egy svájci székhelyű vállalkozás volt. Az ítéletből a felperest illetően annyit tudunk meg, hogy pénzügyi szolgáltatás nyújtására jogosító engedéllyel nem rendelkezett. A felperes 2012 és 2013 között összesen hat darab követelést vásárolt meg különböző, magyarországi székhelyű kereskedelmi bankoktól a következők szerint: 2012-ben A Banktól kettő, B-C és D Bankoktól egy-egy, nemzetközi konzorciális hitelszerződésből eredő követelést, 2013-ban pedig E Banktól egy bilaterális szerződésből eredő követelést. A megvásárolt követelések kötelezettjei egy cégcsoporthoz tartoztak azzal, hogy közülük egyes vállalkozások magyarországi székhellyel rendelkeztek, míg mások nem. A felperes a cégcsoport befektetője volt, köztük együttműködési megállapodás állt fenn, amelynek célja az volt, hogy a cégcsoport tagjainak adósságait átütemezzék, a lehetséges felszámolási eljárásokat megelőzzék. A felperes célja végső soron a befektetései értékének megőrzése volt.

A Kúria a tényállás alapján megállapította, hogy a felperes tevékenysége követelésvásárlásnak minősül, és mivel az üzletszerűség megállapítható volt, a felperes pénzügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó engedély nélkül e tevékenységet nem végezhette volna.

Az üzletszerűség egyes fogalmi elemeit vizsgálva, a Kúria megállapította, hogy a tevékenység rendszeres jellegét nem az alapul fekvő szerződések, hanem az azok tárgyát képező követelések száma alapján kell megítélni, azzal, hogy valamennyi követelés átruházására irányuló ügyletet együttesen figyelembe kell venni. A perbeli esetben 2012-ben öt szerződés alapján öt követelés, míg 2013-ban egyetlen szerződés alapján kettő követelés került átruházásra, ez pedig a rendszeresség megállapításához elegendő volt. A követelések vásárlására vonatkozó ügyletek egyedileg, előre meghatározott jellegének értékelése során nem vehető figyelembe az a körülmény, hogy a felperes célja a követelések megvásárlásával a saját befektetései értékének megőrzése volt, azaz az egyedileg, előre meghatározottság tekintetében a felperes és a cégcsoport közötti egyéb jogviszony nem értékelhető. A befektetések megőrzésének célja ugyanakkor megalapozza a követelésvásárlás ellenérték fejében, vagyonszerzés végett való folytatását, így e tekintetben figyelembe kell venni.

A Kúria az ítéletében kiemelte, hogy amennyiben a felperes a követeléseket a saját gazdasági céljai megóvása érdekében vásárolta, úgy – a vizsgált struktúra mellett – követelésvásárlásra vonatkozó engedélyt kellett volna szereznie.

Vissza a hírekhez