A lízingdíj kamatrésze nem azonos a kölcsön kamatával

A Kúria nemrégiben közzétett felülvizsgálati döntésében pénzügyi lízingszerződés kapcsán vizsgálta a lízingdíj kamatrészének jogi tartalmát (Kúria Gfv. VII. 30.163/2016.).

A 2007-ben kötött perbeli pénzügyi lízingszerződés alapján az alperes lízingbeadó gépjárművet vásárolt a felperes lízingbevevő számára, aki azt lízingdíj ellenében használhatta, azzal, hogy a futamidő végén a szerződésben foglalt feltételek teljesülése esetén jogosult volt a gépjármű tulajdonjogának megszerzésére. A szerződésben a lízingdíj tőkerésze mellett annak kamatrésze is konkrét összegben került meghatározásra. Rögzítésre került továbbá, hogy a kamatrész a referenciakamat függvényében a futamidő alatt változhat.

A felperes keresetében

• a pénzügyi lízingszerződés részleges érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy az üzletszabályzat nem határozza meg egyértelműen a kamatot, díjat és költséget, emiatt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Régi Hpt.) 210. § (2) bekezdésébe ütközik; és
• állította továbbá, hogy a díjakról rendelkező Hirdetmény nem vált az írásbeli alakhoz kötött lízingszerződés részévé, mivel azt a felek nem írták alá, és az részére nem került átadásra.

Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes keresetét, és ezt a döntését a másodfokú bíróság is helybenhagyta.

A Kúria mint felülvizsgálati fórum megállapította, hogy a perbeli lízingszerződésben a kamat meghatározásra került, függetlenül attól, hogy a szerződés azt nem százalékos formában, hanem konkrét összegként tartalmazza. A Régi Hpt. 210. § (2) bekezdése ugyanis a százalékos formát nem követeli meg, csak azt, hogy pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási szerződések esetén a kamat egyértelműen legyen meghatározva. A kamat százalékos formában történő meghatározása a Régi Hpt. (2. számú melléklete III/7. pontja) általános kamatfogalmából következik: „Az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék.” A pénzügyi lízing fogalmából (Régi Hpt. 2. számú melléklet I/11. pontja) ezzel szemben a Kúria értelmezése szerint az következik, hogy a lízingdíj kamatrésze a dolog kikötött ideig történő használatának illetve a tulajdonjog átengedésének ellenértéke, tehát az nem tartozik a kamat Régi Hpt.-ben rögzített fogalma körébe.

(Az új Ptk. egyértelművé tette, hogy a pénzügyi lízingszerződés is hiteljogviszony, ezért nem helytálló a Régi Hpt. fent idézett kamatfogalma, amely szerint csak a betét- és kölcsönszerződés esetén értelmezhető a kamat. A Ptk. alapján az is egyértelmű, hogy nem helytálló a bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a kamat a lízingtárgy használatának és tulajdonjoga átengedésének az ellenértéke.)

A Kúria a felperes 2. állításával kapcsolatban kifejtette, hogy a Régi Hpt. 210. § (1) bekezdése kizárólag az egyedi szerződésre (adott esetben a pénzügyi lízingszerződésre) írja elő az írásba foglalási és ügyfél részére történő átadási kötelezettséget, míg az üzletszabályzat és hirdetmény vonatkozásában nem. A Kúria hivatkozott az 1/2016. PJE határozatára, amely szerint az üzletszabályzat és a hirdetmény a fogyasztónak való átadás nélkül is a szerződés részévé válik, ha a szerződés tételes rendelkezése értelmében azok az egyedi szerződés részét képezik.

A Kúria a fentiekre tekintettel a felperes keresetét elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló – jelenleg hatályos – 2013. évi CCXXXVII. törvény (Új Hpt.) érdemét tekintve azonos módon tartalmazza a perben hivatkozott rendelkezéseket [Új Hpt. 6. § (1) bekezdés 52. pont, 279. § (1) és (3) bekezdés].

Vissza a hírekhez