Az óvadék az adós védelmét is szolgálja!

A Fővárosi Ítélőtábla P.4 szám alatt közzétett elvi döntése alapjául szolgáló 4.Pf.20.914/2013. számú ügyben a felperesek egy kölcsönszerződés adósai és jelzálogjog-, vételi jogi és óvadéki kötelezettjei, az I. rendű alperes a hitelező, a II. rendű alperes pedig annak jogutódja voltak. A felperesek több törlesztőrészlet tekintetében néhány napos késedelembe estek, az I. rendű alperes eredménytelen felszólítást követően felmondta a szerződést, majd pedig engedményezte a követelést, és a II. rendű alperes gyakorolta a biztosítékul kikötött vételi jogot. A kereset alapvetően e felmondás érvénytelenségének megállapítására irányult.

Az I. rendű alperes által alkalmazott általános szerződési feltételeknek a szerződés felmondására vonatkozó, a perbeli ügyben releváns rendelkezéseit egy közérdekű perben jogerősen érvénytelennek minősítették, ezért e perben az Ítélőtábla azt vizsgálta, hogy fennáll-e a Ptk. 525. § (1) bekezdés e) pontjában írt feltétel, azaz a felperesek súlyos szerződésszegést követtek-e el azzal, hogy az egyes törlesztőrészletek tekintetében néhány napos késedelembe estek.

Az Ítélőtábla álláspontja szerint nem csupán a szerződésszegés súlyának megítélésekor kell figyelembe venni, hogy a hitelező biztosítékául óvadék állt rendelkezésre, hanem a Ptk. 4. § (1) bekezdés és 277. § (4) bekezdés alapján az I. rendű alperestől elvárható is lett volna, hogy gyakorolja az óvadékból fakadó jogait, a rendelkezésére álló óvadékból kielégítse esedékes követelését, ezzel megszüntesse a fizetési késedelmet, és elhárítsa a teljesítés elmulasztásának következményeit. Ennek elmulasztása miatt a felmondási jog gyakorlása annak társadalmi rendeltetésével nem összhangban álló, visszaélésszerű volt, így sértette a Ptk. 5. § (2) bekezdésében foglalt tilalmat. Minderre tekintettel a bíróság kimondta a felmondó nyilatkozat érvénytelenségét.

Az ítélet meglehetősen sommásnak tűnik, azonban figyelembe kell venni azt is, hogy az I. rendű alperes védekezésében elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az óvadéki szerződés nem tartalmazott olyan kötelezettséget, amely szerint a hitelezőnek élnie kellett volna kielégítési jogával. Ez nem elég érv. Az óvadék mint dologi biztosíték valóban egyoldalú jogot ad a jogosult számára, aki szabadon dönt arról, hogy él-e ezzel a joggal vagy sem. Ugyanakkor az is igaz, hogy a felmondási jog a legdrasztikusabb jogérvényesítési eszköz, amely felszámolja a jogviszonyt, és szembemegy a hitelezőnek a kölcsönszerződésben vállalt alapvető kötelezettségével, hogy a folyósítást követően, a szerződésben meghatározott ideig fenntartja a kölcsönt. Az adós számít arra, hogy a kikötött idő alatt sajátjaként használhatja a kölcsönkapott összeget, ezért a kölcsönszerződés soron kívüli felmondása súlyosan érinti őt, igen gyakran a gazdasági ellehetetlenülését eredményezi. Ennek az eszköznek az alkalmazására tehát valóban csak rendkívüli esetben kerülhet sor, amikor az a kölcsön megtérülésének biztosítása érdekében indokolt.

Fontos ezért, hogy a hitelezők alaposan gondolják meg a felmondási jog gyakorlását megelőzően, hogy valóban fennáll-e a felmondási ok, és a körülmények tényleg indokolják-e ennek a legsúlyosabb jogkövetkezménynek az alkalmazását.

Vissza a hírekhez