Kezesség nem létező adós részére nyújtott kölcsönért?

Több érdekes kérdésben foglalt állást a Szegedi Ítélőtábla egy kölcsönügylet kapcsán. A felperes egy 2014. augusztusban kelt és később két alkalommal módosított szerződés alapján, egy magyarországi projekt előfinanszírozására, kölcsönt nyújtott egy konzorciumot alkotó három off-shore cégnek. Az alperesek az adósok ügyvezetői voltak, akik egyrészt az adósok képviseletében jártak el a kölcsönszerződés megkötése során, másrészt pedig saját nevükben is egyetemleges „felelősséget” vállaltak a kölcsön visszafizetéséért. A per akkor indult meg, amikor az adósok a többször módosított fizetési határidő lejáratát követően, fizetési felszólítás ellenére sem törlesztették tartozásukat, sőt, kétségessé vált a kölcsönszerződésben adósként megjelölt cégek létezése is.

A keresetben a felperes az alpereseket egyetemlegesen kérte kötelezni a kölcsönösszeg visszafizetésére és kamatok valamint behajtási költségátalány megfizetésére, vagylagosan kezesség, kölcsöntartozás illetve jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. Az alábbiakban, e bonyolult ügyből kiemeljük az Ítélőtábla állásfoglalását néhány érdekes kérdésben.

A jogcím. A perbeli esetben több lehetséges jogcím is felmerül, erre tekintettel az Ítélőtábla kimondta, hogy a keresetben az érvényesített jogot kell megjelölni, nem feltétlenül annak jogcímét; ennek megfelelően, újabb jogcím megjelölése nem jelent keresetmódosítást, ezért arra még akár a másodfokú eljárás során is sor kerülhet. A bíróság nincs kötve a keresetben megjelölt jogcímhez, a jogviszonyt maga minősítheti, és a megalapozott kereseti kérelemnek az abban megjelölttől eltérő jogcím alapján is helyt adhat [2/2010. (VI. 28.) PK vélemény]. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy – az Ítélőtábla kategorikus állásfoglalással szemben – az 1952-es Pp. alapján valójában vitatott volt az a kérdés, hogy a jogcímhez kötöttség a kereseti kérelemhez való kötöttség tartalmát alkotja-e. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. („Pp.”) alapján pedig egyértelmű, hogy e kérdésre igenlő választ kell adni. Egyrészt az érvényesíteni kívánt jog jogalapjának megjelölése a kereseti kérelem kötelező tartalmi elemét alkotja [Pp. 170. § (2) bek. b) pont], másrészt a bíróság – a rendelkezési elvnek megfelelően – nem dönthet a kereseti kérelemről a fél által megjelölttől eltérő jogalapon [Pp. 342. § (3) bek.].

Alanybani tévedés. A per során az adósként feltüntetett alanyok létezése kétségessé vált. Ez felvetette azt a kérdést, hogy létrejött-e az a kölcsönszerződés, amelyet az alperesek az képviselőként írtak alá. Erről a kérdésről az Ítélőtábla úgy foglalt állást, hogy ha az alperesek nem létező cégek képviselőiként jártak el, akkor ezzel megtévesztették a felperest a szerződés alanya tekintetében. Ennek az a következménye, hogy a felperes jogosulttá vált, a megtévesztésre hivatkozva, a szerződés megtámadására [Ptk. 6:91. § (1) bek.]. A felperes azonban e jogával nem élt, ezért a szerződés, a megtévesztés ellenére, érvényes. Ebben az esetben azonban, a felperessel szerződő felek, azaz az adósok nem az ekként megjelölt személyek, hanem az azok képviseletében eljáró – és egyébként a kölcsönösszeget ténylegesen átvevő – alperesek. Ez azt eredményezi, hogy az alperesek önálló kötelezettként, azaz a kölcsönszerződés adósaként tartoznak helytállni. Az Ítélőtábla ezen megállapításával kapcsolatban felvetődik, hogy a perbeli tényállást tévedés helyett nem álképviseletnek kellett volna-e minősíteni. Ebben az esetben a kölcsönszerződés létrejöttét nem lehetett volna megállapítani, hiszen az álképviselő nyilatkozatának nincs joghatása [1959-es Ptk. 221. § (1)-(2) bek.; Ptk. 6:14. §]. Egy elméleti és egy gyakorlati megfontolás egyaránt emellett a megoldás mellett szól. Egyrészt felvetődik a tévedés e speciális esetének („alanyban való tévedés”) és az álképviseletnek az egymáshoz való viszonya. Míg a tévedésre vonatkozó szabály létrejött szerződések esetén biztosít jogorvoslati lehetőséget, álképviselet esetén nem jön létre szerződés. A kérdés tehát az, hogy az álképviseletre vonatkozó speciális szabály nem zárja-e ki a tévedés alkalmazását; másfelől közelítve, a tévedés tényállása magában foglalja-e az alanyban való tévedés lehetőségét. Másrészt pedig, nyilvánvaló, hogy a perbeli esetben a felperes a képviselőként eljáró alpereseknek nem kívánt kölcsönt nyújtani, ezért nem világos, hogy a bíróság milyen alapon tekintette úgy, hogy a szerződés létrejött valaki mással, mint akit az egyik fél az ő szerződő felének hitt, és aki a szerződésben meg van nevezve. Az álképviselőre vonatkozó szabály alkalmazásával az alpereseket jogalap nélküli gazdagodás címén terheli a kapott összeg visszafizetésének kötelezettsége, és a felperes még az ezen felül jelentkező kárát is jogosult lett volna érvényesíteni.

A kezesség. Az Ítélőtábla kitért arra is, hogy az adósok fizetési kötelezettsége abban az esetben is fennáll, ha a szerződésben megjelölt adósok ténylegesen léteztek. Ekkor azonban az alperesek kötelezettségvállalása nem önálló, hanem – tartalma szerint kezességnek minősülő – járulékos kötelezettség (a publikált összefoglaló alapján úgy tűnik, az a kérdés nem merült fel, hogy az alperesek nyilatkozata kezesség helyett nem minősíthető-e egyetemleges adósi kötelezettségvállalásnak). Tekintettel arra, hogy a kezesség alaki érvényességi feltétele a szerződés írásba foglalása, azonban a – kezességnek minősített nyilatkozatot magában foglaló – perbeli szerződést az alperesek csak egyszer írták alá, felvetődött, hogy a felek között létrejött-e érvényes kezességi szerződés [Ptk. 6:416. § (3) bek.]. Az Ítélőtábla e kérdés kapcsán hivatkozott a „kialakult joggyakorlatra”, amely szerint, ha az aláíró kétféle minőségben jár el, nem követelmény a szerződés kétszeri aláírása (Kúria Pfv.V.21.315/212/9.). A perbeli szerződésnek nem alaki hibája az, hogy az alperesek nem a kétféle minőségüknek megfelelően, kétszer írták alá, ezért a kezességvállalás érvényesen létrejött annak ellenére, hogy az alperesek, külön kezesi minőségünkben, nem írták alá a szerződést.

A kezesség jellege. Az alperesek ellenkérelmükben, egyebek mellett, sortartási kifogással is éltek. Az Ítélőtábla erre tekintettel megvizsgálta, hogy a sortartás kifogása az adott esetben megilleti-e az alpereseket mint kezeseket. Abból indult ki, hogy a Ptk. alapján nincs olyan eset, amikor a kezesség „ab ovo” készfizetői természetű, a kezest az általános szabály szerint megilleti a sortartás kifogása (Ptk. 6:419. §). Ugyanakkor a kezességi szerződés szabályai is diszpozitívak, ennek megfelelően nincs akadálya annak, hogy a felek készfizetői kezességben állapodjanak meg [Ptk. 6:59. § (2) bek.]. A bíróságnak a kezességvállaló nyilatkozat – a nyilatkozati elv alapul vételével való – értelmezésével kell a kezesség tartalmát megállapítania [Ptk. 6:8. § (1) bek.]. Az adott esetben az alperesek az adósokkal „egy sorban” vállaltak helytállási kötelezettséget, a "feltétel nélküli egyetemleges kezesség” vállalása magában foglalja a sortartási kifogásról való lemondást is. A készfizetői kezesség vállalásához sem a „készfizető” kifejezés használata, sem pedig kifejezett lemondó nyilatkozat nem szükséges. Mindezek alapján az ítélőtábla a perbeli kezességet készfizető kezességnek minősítette, és erre tekintettel nem adott helyt az alperesek sortartási kifogásának.

(Szegedi Ítélőtábla Pf.III.21.576/2016; BDT2018.32)

Vissza a hírekhez