Marasztalási és megállapítási kereset

A Kúria közelmúltban közzétett ítéletében azt vizsgálta, hogy marasztalási vagy megállapítási keresetnek minősül-e annak megállapítása, hogy a függő ügynök igénybevételével, fiktív kötvényekre megkötött jogügylet a befektetési vállalkozás és a befektető között létrejött szerződésnek minősül.

A polgári perjogi szabályok alapján a keresetnek a felperesnek a keresetlevelében rögzített, bírósághoz címzett kérelme, amelyben a felperes kéri a bíróságot, hogy a jogvitát döntse el. A jogirodalom a keresetet tartalma szerint tipizálja, melynek alapján megkülönböztetünk megállapítási, marasztalási és jogalakítási keresetet.

A marasztalási keresetben a felperes azzal a kérelemmel fordul a bírósághoz, hogy a bíróság kötelezze az alperest valaminek a tevésére, tűrésére, vagy helytállási kötelezettség teljesítésére (pl. kártérítésre kötelezés). A marasztalási keresetnek feltétele, hogy a követelés az igény érvényesítésekor már lejárt legyen. A megállapítási keresetben a felperes valamilyen jog fennállásának, vagy fenn nem állásának megállapítását kéri a bíróságtól, jogainak megóvása érdekében. A megállapítási kereset feltétele, hogy ne legyen mód marasztalásra (pl. szerződés érvényességének vagy érvénytelenségének megállapítása, a jogkövetkezmények levonására irányuló kereset nélkül). Ehhez képest a jogalakító keresetben a felperes azzal a kérelemmel fordul a bírósághoz, hogy egy jogviszonyt hozzon létre, módosítson, vagy szüntessen meg (pl. házasság felbontása).

Egy, az utóbbi időben közérdeklődésre számot tartott befektetési vállalkozással szemben indult felszámolási eljárásban a felszámoló által bíróság elé terjesztett vitatott igény kapcsán az elsőfokú bíróság ítéletében megállapítást tett: megállapította, hogy a függő ügynök igénybevételével, az adós nevében értékesített fiktív kötvényekre vonatkozó hitelezői igényeket a felszámolási eljárásban ügyféligényként kell besorolni.

A jogorvoslatok útján a Kúria elé került ügyben a kérdés a kereset minősítése volt. A Kúria a felülvizsgálati döntésében azt állapította meg, hogy a kereset akkor minősült volna jogalakító keresetnek, ha jogviszony létrehozását, módosítását vagy megszűntetését kérték volna a bíróságtól. Ezzel szemben a hitelező annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a függő ügynök a fiktív- és nem létező kötvények értékesítése során a befektetési vállalkozás nevében járt el, ezért a szerződés közte és a befektetési vállalkozás között jött létre.

A Kúria kimondta, annak eldöntése, hogy a jogviszony a befektető és befektetési vállalkozás, vagy a befektető és a függő ügynök között jött létre, nem megállapítási keresetnek minősül, hanem a felszámolási eljárásban bejelentett igény jogalapja körébe tartozó kérdés, amelynek eldöntése a hitelezői igény nyilvántartásba vételéhez elengedhetetlen.

Az, hogy a függő ügynök közvetítésével megkötött szerződés a befektetési vállalkozás és a befektető között jött-e létre, a befektetési vállalkozás felszámolása esetén a befektető igényének a felszámolási kielégítési rangsorban elfoglalt helye szempontjából komoly jelentőséggel bír. Amennyiben ugyanis a szerződés a befektető és a befektetési vállalkozás között jött létre, a bejelentett igény még hitelezői igény esetén is előrébb sorolandó a felszámolási eljárásban, mint a befektetési vállalkozás által a függő ügynök tevékenységével az igénybejelentőnek okozott károkért való helytállási kötelezettségből származó igény.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság hatáskörét túllépve jogalakító döntést hozott, ezért a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyzete és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

Vissza a hírekhez