Mire terjedhet ki a munkajogi versenytilalom?

Versenytilalmi megállapodást általában olyan munkakörhöz kapcsolódóan kötnek a felek, amikor a munkáltatónak fokozott érdeke fűződik ahhoz, hogy a munkavállaló a munkaviszonya megszűnését követően a korábbi munkahelyén megszerzett információt, tudást meghatározott ideig ne hasznosítsa a volt munkáltató versenytársánál, vagy fennállhat az ügyfél- vagy vevőkör elcsábításának veszélye. Ez alapján ilyen munkakör lehet egy magas beosztású vezetői pozíció, de akár egy vezetőnek nem minősülő, ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló alkalmazottal is indokolt lehet versenytilalmi megállapodást kötni.

A Munka Törvénykönyve lehetővé teszi, hogy a munkáltató és a munkavállaló a közöttük fennálló munkaviszonyra tekintettel versenytilalmi megállapodást kössenek, amelyben a munkavállaló vállalja, hogy legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig nem tanúsít olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné, a munkáltató pedig e kötelezettség teljesítéséért ellenértéket fizet a volt alkalmazottja számára. Amennyiben a munkavállaló megszegi a versenytilalmi megállapodást, kártérítés fizetésére kötelezhető, így a megállapodás általában kötbérkikötést is tartalmaz. (Munka Törvénykönyve 228. §)

A Kúria egyik friss döntésében azt vizsgálta, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti versenytilalmi megállapodásban kikötött kötbér megfizetésére kötelezhető-e a volt munkavállaló, amennyiben nem tesz eleget a megállapodásban foglalt, új munkahelyére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének. (Kúria, Mfv. II.10.541/2017.)

Napjainkban a versenytilalmi megállapodás betartásának ellenőrzését megkönnyítik az interneten, így különösen az online szakmai közösségi hálózatok révén elérhető információk, azonban az is megszokott, ha a megállapodásban kifejezetten rögzítik a felek, hogy a volt munkavállaló köteles a tilalmi időszak alatt bejelenteni az új munkahelyét, munkavégzési tevékenységét a volt munkáltatójának. A nemrégiben kúriai ítélettel zárult perbeli esetben is ez utóbbi történt.

A perbeli tényállás szerint az alperes munkavállaló és a felperes munkáltató munkaszerződésükben versenytilalmi megállapodást kötöttek. Ebben az alperes vállalta, hogy a munkaviszonya megszűnésétől számított hat hónapon belül nem helyezkedik el a felperessel azonos gazdasági tevékenységet folytató munkáltatónál, és nem folytat a munkáltató tevékenységével azonos gazdasági tevékenységet, a felperes pedig ezért cserébe ellenérték megfizetésére kötelezte magát. A felek a tilalom területi hatályát is meghatározták. Az érintettek megállapodtak továbbá abban is, hogy az alperes a munkaviszonya megszűnését követő hat hónapon keresztül rendszeresen tájékoztatja a korábbi munkáltatóját arról, hogy hol és milyen munkavégzésre irányuló tevékenységet végez. A megállapodás tartalmazta, hogy az alperes szerződésszegés – különösen a versengő tevékenység végzésének tilalmára vonatkozó kötelezettség megszegése – esetén kötbért köteles fizetni.

A felek közötti munkaszerződés megszűnését követően az alperes a tilalmi időszakon belül elhelyezkedett ugyanolyan munkakörben, mint amilyenben az előző munkahelyén dolgozott, a felperes pedig peres eljárást kezdeményezett vele szemben a versenytilalmi megállapodás megszegésére tekintettel.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, tekintettel arra, hogy az alperes új munkahelye nem a versenytilalmi megállapodásban tilalmazott területen volt.

A másodfokú bíróság azonban helyt adott a keresetnek, miután kiegészítette a tényállást azzal a körülménnyel, hogy az alperes nem tett eleget maradéktalanul a versenytilalmi megállapodásban foglalt tájékoztatási kötelezettségének az új munkahelyével kapcsolatban. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanis a kötbérfizetési kötelezettség a versenytilalmi megállapodásban foglalt valamennyi kötelezettség megszegésére vonatkozott.

Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság döntésével, mert álláspontja szerint sem jogszabályból, sem a felek megállapodásából nem következett, hogy a kötbérfizetési kötelezettség a tájékoztatási kötelezettség megszegésére is vonatkozott volna. 

Alapvetően a versenytilalmi megállapodás lényegéből, az arra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy kötbérfizetést megalapozó szerződésszegést a munkavállaló akkor követ el, ha konkurens munkáltatónál helyezkedik el vagy versengő tevékenységet folytat, és ezzel a volt munkáltatója gazdasági érdekét megsérti vagy azt veszélyezteti. Azzal azonban nem, ha nem tesz eleget a versenytilalmi megállapodásban foglalt utólagos tájékoztatási kötelezettségének, mivel az önmagában nem jelenti a munkáltató gazdasági érdekének megsértését vagy annak veszélyeztetését, és így az a kötbérfizetési kötelezettséget sem vonhatja maga után.

A Kúria döntésében kifejtette, hogy „a versenytilalmi megállapodás alapvetően egy „nem tevésre” irányuló szerződéses kötelezettséget jelent, vagyis egy olyan magatartást vár el a munkavállalótól, hogy tartózkodjon a munkáltató gazdasági érdekkörébe tartozó tevékenység meghatározott ideig történő gyakorlásától. E körbe nem vonható a munkavállaló későbbi elhelyezkedéséről szóló tájékoztatás előírása, amely a munkavállaló szerződésszerű teljesítésének ellenőrzését elősegítő mellékkötelezettségként szerepel a szerződésben.” 

A Kúria értelmezése szerint a felek megállapodása alapján sem lehet ezzel ellentétes álláspontra jutni, mivel a perbeli szerződés kifejezetten nem utalt a tájékoztatási kötelezettség előírásánál a kötbérfizetési szankcióra. Jóllehet, a közzétett bírósági döntés megfogalmazása szerint a versenytilalmi megállapodás a kötbérfizetést általános jelleggel tartalmazta, mint ami minden szerződésszegés esetén terheli az alperest, és csak mint különös esetet emelte ki a versengő tevékenység végzésének tilalmát, azonban ez a Kúria szerint nem volt elegendő.

A Kúria döntéséből tehát az következik, hogy a versenytilalmi megállapodás megszegése esetére kikötött kötbér kizárólag a megállapodás lényegi elemének (versengő szolgáltatás végzésének tilalma) megsértése esetén követelhető, és amennyiben ehhez kapcsolódóan a megállapodás kiegészítő kötelezettségeket tartalmaz, akkor az azokhoz tartozó szankcióról kifejezetten rendelkeznie kell a szerződésnek. A Kúria okfejtése alapján arra is következtetni lehet, hogy amennyiben a felek kifejezetten a főkötelezettség megszegéséhez kapcsolódó kötbérrel kívánnák szankcionálni valamely mellékkötelezettség (pl: utólagos tájékoztatási kötelezettség) megsértését is, akkor a szerződést megszegő fél várhatóan sikerrel hivatkozhatna a bíróság előtt arra, hogy a kikötött kötbér túlzott mértékű az adott mellékkötelezettség megsértéséért, és így megalapozottan kérhetné a kötbér bírósági mérséklését. (Polgári Törvénykönyv 6:188. §).

Összességében tehát a versenytilalmi megállapodásokban nem általános jelleggel érvénytelen a munkavállaló nem tevési kötelezettségen túli kötelezettségei megsértése esetére kikötött kötbér, ügyelni kell azonban arra, hogy ez a szankció pontosan azonosítható módon kapcsolódjon meghatározott kötelezettségek megszegéséhez, és ne legyen túlzott mértékű. A döntés alapján különösen fontos jelentőséggel bír nyer a versenytilalmi megállapodások szakszerű és megfelelő megszövegezése.

Vissza a hírekhez