Előszó Az elmúlt években megjelent karácsonyi füzeteinkkel az új Polgári Törvénykönyv alkalmazására való felkészülést kívántuk segíteni. A kódex 2014. március 15-i hatálybalépése első ránézésre gördülékenynek, zökkenőmentesnek tűnhet. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják azonban, hogy ez csak a látszat, és szépen gyűlnek azok a problémák, amelyek a következő évek karácsonyi füzeteinek témájául szolgálhatnak. Az idei év azonban az új Ptk. szempontjából békeév, hiszen a kódex már több mint fél éve hatályban van anélkül, hogy módosult volna. A gazdaság működését meghatározó jogszabályok körében továbbra is folyamatos a változás. Tavasszal jelent meg az Európai Központi Bank és a Bank of England közös vitaanyaga, amely az értékpapírosítási piacot kívánja újraéleszteni. Ugyancsak tavasszal tette közzé az Európai Bizottság az európai gazdaság hosszú távú finanszírozására vonatkozó stratégiáját, amely szintén komoly szerepet szánt az értékpapírosításnak. Az Európai Bankfelügyelet pedig idén októberben tett közzé vitaanyagot a témában. Az Európai Unió mellett Magyarországon is újfent előtérbe került az értékpapírosítás. A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hónapokban konzultációt folytatott a piaci szereplőkkel annak érdekében, hogy előkészítse az értékpapírosításra vonatkozó szabályozási koncepciót. Bár az uniós és a hazai fejleményeket nem tudjuk megjósolni, reméljük, hogy az értékpapírosítás struktúráját és működési mechanizmusát áttekintő kiadványunkkal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy barátaink és ügyfeleink felkészülten várják az értékpapírosításra vonatkozó jogszabályok megszületését. Békés Karácsonyt és boldog új évet kívánunk! Budapest, 2014. december Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.
Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott módon tudjuk megjeleníteni Önnek a tartalmakat. Kérjük, olvassa el Süti Kezelési Tájékoztatónkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azok kezeléséről. Beállításait módosíthatja ezen a linken vagy saját böngészőjének beállításaiban.
Ezek a sütik szükségesek a weboldal futtatásához, és nem kapcsolhatók ki. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, az adatvédelmi preferenciák. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja ezeket a sütiket, de webhelyünk esetleg nem megfelelően fog működik.
A Süti Adatkezelési Tájékoztatót megismertem és hozzájárulok ahhoz, hogy a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a Google Analytics sütikkel kapcsolatban az IP címemet statisztikai célból kezelje. Tudomásul veszem, hogy a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom.